Napi egészség
Neurológia
Idegrendszeri rendellenességek, epilepszia, Alzheimer-kór, szklerózis multiplex, memóriazavar, elbutulás, alvászavarok
Keresztbe tesznek az Alzheimer-kórnak - nem tud lerakódni a plakk
A Mayo Klinika laboratóriuma új módszert talált rá, hogy megakadályozza az amiloid plakk lerakódását. Az agysejteken megjelenő heparán-szulfát molekulák eltüntetésével lehetetlenné teszik az Alzheimer-kór egyik legfontosabb jellemzőjének kialakulását.
Miért jobbkezes a legtöbb ember?
A logika azt diktálja, hogy nagyjából ugyanannyi ember legyen bal-, mint amennyi jobbkezes. Azonban a felmérések szerint az emberek 85 százaléka jobbkezes, és a szakemberek szerint soha, sehol nem volt olyan közösség, melyben a balkezesek lettek volna túlsúlyban.
Skizofréniára utalhat, ha meg tudja csiklandozni magát
A csiklandozás az egyik legősibb emberi "tevékenység", mely segíti a kötődést, erősíti az emberi kapcsolatokat, és mással nem összehasonlítható nevetéshez vezet. Eddig úgy tudtuk, hogy nem tudjuk saját magunkat megcsiklandozni, egy új kutatás azonban cáfolta ezt, és a csiklandozást bizonyos neurológiai problémákkal is összefüggésbe hozta.
Zsibbadás: a hisztéria tünete is lehet
A mai értelmezés szerint hisztériáról akkor beszélünk, ha szélsőségesen erős lelki megterhelések fizikai tünetek formájában jelentkeznek. A jelenség korábbi meghatározása sok félreértésen alapult, kezdetben kizárólag női betegségnek gondolták. Betegségek A-Z-ig rovatunk új szócikkel bővült.
A lassú tempó előre jelezheti a demenciát
A demencia kezelésében a korai felismerés a legfontosabb, mivel az időben megkezdett kezeléssel késleltetni lehet a kognitív hanyatlás kialakulását. A legújabb kutatások szerint egy, a sétatempót és a memóriát vizsgáló teszt segítségével hamarosan előre lehet majd jelezni a demencia jelentkezését.
A demenciásokkal foglalkozók 40 százaléka depressziós
Azok közül, akik otthonukban demenciában szenvedőkkel foglalkoznak, tízből négyen depresszióval küzdenek. A szakértők szerint sokszor megfeledkezünk azokról a családtagjainkról, akik a legnehezebb feladatokat vállalják magukra. Éppen ezért most egy speciális tréninget dolgoztak ki azoknak a hozzátartozóknak, akik otthon ápolják beteg rokonukat.
Jobbára felhőtlen, száraz idő lesz. A délkeleti szél csak Sopron térségében élénkülhet meg időnként. Késő estére 9 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Ma még szép időnk lesz, holnap kezd majd beborulni felettünk az ég.