A rendszertelen menzesz váratlan oka

Ismert, hogy a légszennyezettség számos egészségügyi problémát okozhat. Amerikai kutatók szerint a szállópor magas koncentrációja miatt rendszertelenné válhat a fiatal lányok menstruációs ciklusa.

Évente több százezer ember életét követeli a légszennyezettség az Európai Unióban. Részletek itt.

A Bostoni Orvostudományi Egyetem kutatócsapata szerint az erős légszennyezettségnek való kitettség nem csupán rendszertelen ciklust válthat ki, de késleltetheti az első vérzés fellépését és a menstruáció szabályossá válását a fiatal lányoknál. Ezen felül kihatással van az androgén hormonok szintjére is, amelyeket bár általában férfi nemi hormonokként emlegetünk, valójában a nők szervezetében is természetesen előfordulnak, túlzott termelődésük pedig megzavarhatja a menstruációs ciklust.

A légszennyezettség menstruációs zavarokkal is összefüggésbe hozható
A légszennyezettség menstruációs zavarokkal is összefüggésbe hozható

A tudósok több mint 34 ezer nő egészségügyi adatait hasonlították össze azokból az évekből származó légszennyezettségi adatokkal, amikor a vizsgált alanyok tinédzserek voltak. Az így kapott eredményekből kiolvasható, hogy minden 45 μg/m

3 emelkedés a szállópor koncentrációjában átlagosan 8 százalékkal növelte a menstruációs ciklus rendszertelenné válásának kockázatát, valamint 11 százalékkal a panasz tartós, androgénszint-növekedéssel kombinált formájának veszélyét.

Korábbi kutatások már bebizonyították, hogy a légszennyezettség kapcsolatba hozható bizonyos egészségügyi problémák kialakulásával, beleértve például a meddőséget, a policisztás ovárium szindrómát ( PCOS ), a metabolikus szindrómát vagy éppen a csökkent tüdőkapacitást. A mostani tanulmány eredményei pedig arra engednek következtetni, hogy a menstruációs ciklus sem jelent kivételt. "Kutatásunk megerősíti, hogy a kardiovaszkuláris és tüdőgyógyászati megbetegedések mellett más területeken is felléphetnek légszennyezettséggel összefüggésbe hozható panaszok, így például a reproduktív endokrin rendszer is érintett lehet" - fogalmazott dr. Shruthi Mahalingaiah, a Bostoni Orvostudományi Egyetem professzora, a Human Reproduction című lapban publikált tanulmány egyik szerzője.

Forrás: iflscience.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra