Kell éjszakára bugyit felvenni?

Ez a kérdés eléggé megosztja a lányokat, asszonyokat, ám úgy tűnik, egészségügyi szempontból nem sok tiltás fűződik a bugyiban vagy a meztelenül alváshoz. Összegyűjtöttünk néhány fontos, érdekes tudnivalót.

Kell, vagy nem kell éjszakára bugyi?

Akik azt mondják, hogy nem kell bugyi , azzal érvelnek, hogy így jobban szellőzik a szemérmük, és ez egészségesebb. Ebben természetesen lehet igazság, ám a bugyinélküliségnek lehet néhány kellemetlen mellékhatása.

Ők könnyebben megfázhatnak, ha hűvösebbre fordul az idő. Ugyanis a bugyi is melegít! Az ember (a ruhájában) akkor érzi magát kényelmesen, ha a bőrfelületnél 30-35 fok a levegő hőmérséklete, és 80 százalék alatti a relatív páratartalom. A bugyi ezt tudja biztosítani. A hideg és a megfázás (felfázás) közötti kapcsolat pedig a következő: a hideg hatására a kis erek összeszűkülnek, a szervezetbe bejutó kórokozók elleni belső védekezés emiatt nehezebb. Ezért fázunk meg (vagy fel) hideg időben gyakrabban.

A hálóing is védhet, melegíthet

Persze ha van rajtunk pizsama, akkor ez nem gond, illetve a hálóing is védhet, melegíthet - hacsak nem csúszik fel alvás közben (aminek viszont a párunk örülhet reggel).

Tanga A tanga mellett divat diktálta érvek szólnak, ám ugyanakkor ez a forma az, ami a legideálisabb a kórokozó "utaztatásához" a végbélnyílás és a hüvely között. Milyen fertőzéseket "köszönhetünk" e ruhadarabnak? - kattintson és olvassa el!

Ám a bugyi nélkül alvóknak nagyobb gondot kell fordítaniuk az ágynemű rendszeres cseréjére, valamint a pizsama, hálóing gyakori mosására, már ha ebben alszanak. A legtöbb nőnek ugyanis van valamennyi hüvelyváladéka, ami a bugyi mellőzése miatt a hálóruhára, lepedőre jut. Hát még akkor, ha éjszaka volt egy kis hancúrozás!

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Akkor is érdemes meggondolni, hogy teljesen csupaszon aludjunk-e, ha az intim tájék teljesen szőrtelenítve van. A fertőzések kialakulását segíti ugyanis, ha teljes mértékben eltávolítjuk az intim szőrzetet (ami a nemi szervek természetes védőköpenyéhez tartozik). Legalábbis erre figyelmeztetnek a nőgyógyászok.

Vegyünk fel bugyit éjszakára? intim higiénia alsónemű folyás nőgyógyász alvás éjszaka bugyi fehérnemű felfázás
Vegyünk fel bugyit éjszakára?

Akik hordanak bugyit éjszaka...

...azok azzal érvelnek, hogy így védettebbnek érzik magukat. Mert a hüvelyváladékot a bugyi fogja fel, nem a lepedő vagy pizsama, bugyit pedig könnyebb cserélni. A testnedveink (melyek természetesek) mikroorganizmusokat is tartalmaznak. Ezek - ha más testnyíláshoz vándorolnak - betegséget okozhatnak. Például a végbél baktériumai szoktak makacs hüvelyi folyást és hólyaghurutot okozni.

A fanszőrzetnek és a szemérmet fedő alsóneműnek van egy olyan funkciója, hogy a mikroorganizmusokat tartalmazó természetes testváladékot "eltávolítja" a testfelszíntől azzal, hogy nem hagyja ott pangani, folydogálni. A bugyira kerülve a kórokozók már nem vándorolnak tovább, sőt ki is száradnak. Ezáltal a nemi szervek környékén a kórokozók száma nem éri el a betegség kiváltásához szükséges mennyiséget.

Mindegy, milyen bugyiban alszunk?

Korántsem! A rossz minőségű, sok műszálas anyagot tartalmazó fehérneműk alatt bepállik a szeméremtest, a nedves közegben pedig könnyebben megtelepednek a fertőzést okozó baktériumok. Épp ezért a pamutból vagy más természetes anyagokból készített, esetleg kevés rugalmas szálat tartalmazó fehérnemű alkalmas alváshoz, illetve tartós nappali használathoz is.

A szintetikus anyagból készült fehérnemű alvásra sem való, ahogy tartós nappali hordásra sem. Csábításra, randevúra jó, de mivel az érzékeny területeken könnyen kidörzsölheti a bőrt, ezért csak néhány órát legyen rajtunk. És ilyen esetben is válasszunk megfelelő méretet!

Semmiképp sem tanácsos azonban tangában aludni. Egyrészt - ahogy már a tangával foglalkozó cikkünkben is megírtuk, ez a fehérnemű a "fertőzések hídja". Másrészt - hacsak nem alszunk teljesen mozdulatlanul - nagyon kidörzsölheti a szeméremtestet.

Alváshoz a legkényelmesebb a hagyományos fazon, illetve a franciabugyi. Ez a "kisnadrágszerű" fehérnemű melegít is, nem is szorít, és a párunk is szívesen legelteti rajta a szemét. Színes alsóneműknél okozhat irritációt a festék is, talán ezért van, hogy a színes bugyik közül a sokszor mosottak kerülnek "alvós" státuszba.

Vannak, akiknek nagyon érzékeny a bőrük: létezik allergia gyapjúra, selyemre , esetleg az anyag gyártásához vagy kikészítéséhez, mosásához használt vegyszerek is okozhatnak irritációt. És persze nem mindegy a méret sem: a szoros alsó bevág, és smirgliként lecsiszolhatja a bőrt, a nagyon laza alsónemű pedig begyűrődik, és ezzel okoz fájdalmat, esetleg sebesedést. Az így keletkezett sérüléseken, pattanásokon keresztül pedig kórokozók jutnak a szervezetbe.

Extrém választások

Állítólag szilveszter éjszakáján (akár alszunk, akár nem), piros bugyit, illetve alsónadrágot kell felvenni - legalábbis az olaszok szerint. A piros alsóval biztosítjuk, hogy vérpezsdítő és mozgalmas legyen a szexuális életünk a következő évben.

Kapható már vibráló, "orgazmikus" bugyi is. A diszkrét távirányítóval szabályozható fehérneműben a csiklót ingerlő mini vibrátor van, amelyet messziről is lehet működtetni, így akár a partner is meglepetéseket szerezhet a másik szoba távolából, vagy édes álmokat okozhat. Ám ennek a fehérneműnek az éjszakai viselését - legalábbis tartósan - nem ajánljuk!

Adjunk a gyerekre bugyit éjszakára?

Ez is családonként, de még gyerekenként is változó. Amikor a pelenkáról leszoktatás zajlik, gyakran bugyit kap a kisfiú vagy kislány, hogy legalább az érzet kissé hasonló legyen, tehát hogy "van valami a lába között".

Ám vannak gyerekek, akik később már nem igénylik alváshoz a fehérneműt - döntse el a gyermek, mi a kényelmesebb neki. Csak arra figyelnünk, hogy ne fázzon, illetve ne izzadjon meg. Egyszóval minden szokás kérdése, illetve az, hogy milyen példát lát a gyerek a családban. Megfelelő higiénia betartásával, tehát a fehérnemű, vagy az alvós ruha rendszeres cseréjével , szélsőségektől mentes döntésekkel akár bugyiban, akár bugyi nélkül egészségesen alhatunk éjszaka.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra