Komoly eredményeket értek el magyar kutatók az immunológiai hátterű sorozatos vetélés orvoslásában, megelőzésében. Többek között erről is beszámoltak az Európai és Magyar Reproduktív Immunológiai Társaság hét elején zárult kongresszusán.
A rendezvény egyik napján baba-mama találkozót is tartottak azon családoknak, amelyek sokévnyi küszködés után a magyar kutatók módszerének köszönhetően vállalhattak gyereket; segítségükkel mintegy kétszáz régen várt baba születhetett meg.
A kutatók által kidolgozott módszerről, bár az már használatra kész, egyelőre még a szülész-nőgyógyászok jó része sem tud, hivatalos kereteket pedig még nem kapott a rendszer. A szakma célja emiatt az lenne, hogy a lombikközpontokhoz hasonlóan külön, erre specializált centrumok foglalkozhassanak a sorozatosan elvetélő nőkkel.
A habituális vetélőkkel foglalkozó centrumoknak egyelőre még csak a csírája van meg: Petrányi Győző, immunológus és Pajor Attila, szülész-nőgyógyász professzor már létrehozta azt a bizottságot, ami ingyenesen működik, a hozzá forduló kezelőorvosok betegeinek dokumentációját áttekinti, és személyre szabottan részletes véleményt ad a betegeknek. Ez a műhely egyelőre nem rendelkezik külön infrastruktúrával és finanszírozással sem, ennek ellenére minden neves szakember és orvosegyetem képviselteti magát benne.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Azt a módszert, amellyel az immunológiai okokkal magyarázható sorozatos vetélések megelőzhetők, egy vesetranszplantációs kutatás nyomán fedezték fel. Ezek a vizsgálatok még a kétezres évek elején indultak: azt már ekkor ki tudták előre mutatni, hogy a szervezet az új vesét befogadja-e vagy sem. Ha veszélyesnek látták az új szerv beültetését, akkor a vesét adományozó személytől transzfúziót adtak a betegnek, hogy szervezete ne lökje ki az új szervet. Ennek nyomán fejlesztették ki a kutatók azt a módszert, amely megakadályozza azokat a sorozatos vetéléseket, amelyek hátterében az húzódik meg, hogy az anya szervezete idegen szövetként löki ki a magzatot.
"Ezt két módszerrel lehet megelőzni. Az egyiknek az a lényege, hogy az apa véréből származó fehérvérsejtekből transzfúziót adunk a kismamának, így szoktatva hozzá immunrendszerét az apa sejtjeihez" - magyarázza Petrányi professzor. Az akadémikus ismerteti azt az újabban alkalmazott módszert is, amelynél a kismama intravénás immunglobulin (IVIG) kezelést kap, és amelynek kidolgozásában dr. Fülöp Vilmos szülés-nőgyásznak alapvető szerepe volt.
Ez az anyag azért hatásos, mert immunmoduláló tulajdonsága van, így csillapítja azokat az immunsejteket, amelyek megtámadnák a magzatot. Ezt a kezelést akkor kezdik, amikor szikzacskó és az embrió már látszik, ami körülbelül a terhesség ötödik-hatodik hete. A hatodik-hetedik héten már a szív is lüktetni kezd. A kismama az első kezelést jellemzően a hatodik héten kapja, és mivel a kutatások igazolták, hogy az így szerzett védettség három hétig megmarad, így a kismama három hét után kapja a következő adagot, majd három hét után a harmadikat. Így jut el az anyuka a tizenhatodik héthez, ami után már nem kell újabb kezelést kapnia, mert onnantól kezdve a szervezet immunválasza már nem lehet káros.
Ezekkel a módszerekkel a kutatási időszak alatt már sok, korábban évekig sorozatos vetéléssel küzdő család vállalhatott gyereket, elterjedését viszont az nehezíti, hogy létezéséről sok nőgyógyász még nem is tud. Egyelőre gond az is, hogy a módszer még csak önköltségesen alkalmazható. Emiatt a szakma jelenleg azon dolgozik, hogy alkalmazását a lombikprogramokhoz hasonlóan finanszírozza a társadalombiztosítás . Egyelőre ugyanis a speciális vizsgálatokat és a programhoz kötődő tevékenységeket nem fedezi a biztosítás, csak az az IVIG költségét, de azt is csak bizottsági javaslatra, külön engedéllyel.
