Az orvostudomány, a gyógyszerkutatás az elmúlt évszázadban hihetetlen fejlődésen ment keresztül. A különféle kutatásoknak köszönhetően olyan járványos betegségek váltak gyógyíthatókká, amelyek korábban emberek millióinak életét követelték. Ha betegségekről, járványokról kérdeznek bennünket, ma már nemigen jut eszünkbe a pestis, a himlő vagy a tífusz. Ám a középkor embere éppen ezektől a betegségektől rettegett leginkább, és mindent megtett annak érdekében, hogy elkerülje a bajt vagy felgyógyuljon belőle.
A középkorban az orvostudomány még gyerekcipőben járt. Magyarországon egyetemi szintű orvosképzés csak Mária Terézia idején, 1769-ben indult meg a nagyszombati egyetemen, ahol ekkor még nagyon kevés leendő orvost képeztek. Aki a gyógyítást tekintette szent hivatásának, annak külföldön kellett tanulnia: egy-egy orvosdoktorjelölt több külföldi egyetemen fordult meg, míg végül diplomát szerzett. A jómódú, magukra valamit adó orvosjelöltek a XIII. században Bolognában és Ferrarában tanultak. A hosszú és költséges tanulóévek miatt nagyon kevés orvos élt Magyarországon, szaktudásuk, tanácsaik pedig szinte megfizethetetlenek voltak.
A középkori Magyarországon az első "orvosok" a pannonhalmi és más bencés kolostorok szerzetesei voltak, akik a kolostorok mellett termesztett gyógynövényekből maguk készítettek gyógyszereket, és ezzel ápolták a kórházak betegeit.
A gyógyszereket azonban nemcsak a pap orvosok, hanem a világi orvosok is maguk állították elő. Az első patikák a XIII. században alakultak és főként a nagyvárosokban működtek, a gyógyszerek igen drágák voltak, egy-egy külföldön előállított szerért csillagászati árat kellett fizetni.
Végy három szúnyogot...
A középkorban, de a kora újkorban is a nem megfelelő higiéniás viszonyok, a szennyezett ivóvíz stb. miatt a járványok gyorsan terjedtek. A kor nagy betegségei a pestis, a tífusz, a himlő és a vérbaj voltak. Mivel ekkoriban kevés orvosdoktor dolgozott az országban és szolgálataik sokszor a jómódú nemesek számára is megfizethetetlenek voltak, ezért gyakran céhekbe tömörült borbélyokkal, fürdősökkel és javasasszonyokkal gyógyíttatták magukat.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A családokban ősi hagyományai voltak az egyik nemzedékről a másik nemzedékre öröklődő kézírásos gyógyító könyveknek. Az egyik receptet Révay Ferenc főúr 1570-ben maga is kipróbálta, hogy megszabaduljon a pestis kínzó gyötrelmeitől. A recept egyszerű: egy tormát, egy retket, három pókot, és három szúnyogot mozsárban össze kellett törni, a masszát vászonra kenni és ezt a beteg testrészre helyezni.
A nemes urak - az orvosok mellett - igénybe vették a borbélyok, fürdősök ősi tudományát is, de gyakran a babonák világához fordultak. Népszerűek voltak a gyógyító kövek, melyekről azt tartották, ha nyakláncon, gyűrűben, karkötőn viselik ezeket, megvédik gazdájukat a betegségektől és gyógyítanak is.
A tisztaság fél egészség
A kor egyik legkegyetlenebb ragálya a pestis volt. A betegség eredetét nem ismerték, gyógyítani nem tudták, de feltételezték, hogy a járványt a rossz levegő okozza. Egyetlen ellenszereként az orvosok a böjtöt és az imádságot javasolták. A másik járványos betegséget, a tífuszt tipikusan magyar betegségnek tartották, úgy gondolták, hogy a magyar éghajlat okozza, ezért pannóniai dögvésznek nevezték el. A járványt valószínűleg a fertőző ivóvizek és a nem megfelelő higiéniás körülmények okozták.
Az emberek számára egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a tisztaság és az egészség összefüggésben áll egymással. A főúri kastélyok némelyikében még fürdőszoba is volt, a nemesek többsége előszeretettel tisztálkodott, de természetesen voltak kivételek is. Ilyen volt pl. Bethlen Miklós gróf, aki önéletrajzában őszintén vall tisztálkodási szokásairól. "Ritkán feredtem, kivált hideg vízben... Lábomat két hétben, néha minden héten mosattam... Számat reggel, ebéd és vacsora után mindenkor és gyengén a szememet is hideg vízzel mosattam, kezemet is gyakran, de az orcámat, hacsak nem valami por, sár vagy valami gaz nem érte, sohasem mosattam, hanem a borbély hetenként ... szakállomat elborotválta. A fejemet talán huszonöt esztendeje van, hogy meg nem mosták."
A nemesek szabadidejükben gyakran látogatták a gyógyfürdőket, úgy gondolták, a meleg fürdő és a fürdőmester szaktudása segít legyőzni a köszvény és csúz fájdalmait. A fürdős köpölyözött, masszírozott, iszappakolással kezelt, mestersége szinte azonos volt a borbélyéval. A hagyományos orvoslás, a borbély és a fürdőmesterek kezelései mellett egyre többen fordultak tanácsért a patikáriusokhoz, akik egyre korszerűbb gyógyszerekkel segítettek a betegeken.
A XVII. század második felében 27, a XVIII. században 48, a XVIII. század végén pedig már 193 patika működött Magyarországon.
Az orvos és a patika általában csak a nemesség és a városi polgárság számára volt elérhető, a vidékiek egészségügyi problémáikkal inkább javasasszonyokhoz fordultak.
A középkorban és a kora újkorban a hagyományos orvoslást, gyógymódokat alkalmazó orvosok mellett jól megfértek a kuruzslók, javasasszonyok, a borbélyok évszázadokra visszanyúló módszerei. (Részletesebben lásd a Kósa László szerkesztette Magyar Művelődéstörténet című könyvében.)
Ez is érdekelhet
Mivel az orvostudomány nem volt elég fejlett, sem a járványok okait, sem gyógyítási módjukat nem ismerték, ezért sokan inkább a gyógyfőzetektől, pakolásoktól várták a gyógyulást. A javulás a legtöbb esetben talán nem is a pakolás vagy a főzet csodaerejének volt köszönhető, hanem a gyógyulásba vetett hit és az egyre javuló higiénia segített. XI.évf./8.sz.
