Súlyos influenzajárvány tombol Magyarországon, 8 éve nem volt ennyi beteg

Utoljára a 2016-2017-es téli járványszezonban volt ilyen magas az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma.

A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy 2025. január 13-19. között az országban 53800-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedés tüneteivel. Ez a létszám nem csak a tavalyi adathoz képest kiugró, hanem hosszabb időtávon összevetve is: utoljára a 2016-2017-es járványszezonban mérték ilyen magasra a betegek számát - hívta fel a figyelmet a Portfolio

Furcsamód az NNGYK a korábbi évekkel összevetve is rendkívülinek mondható járványhelyzetben nem adott ki plusz központi tájékoztatást, nem kezdett figyelemfelhívó kampányba, vagy a védőoltások felvételének támogatásába, továbbra is csak a szokásos heti jelentésében mutatja be az aktuális megbetegedési számokat. 

influenza
Utoljára a 2016-2017-es téli járványszezonban volt ilyen magas az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz fordulók száma. Fotó: Getty Images

Jó hír olvasható ki ugyanakkor a hatóság integrált jelentéséből: a szennyvíz eredmények alapján az Influenza A fertőzések számának emelkedése a közeljövőben várhatóan megáll. Surján Orsolya helyettes országos tisztifőorvos az alábbi nyilatkozatot tette a múlt héten: "Azt javasoljuk, hogy aki még nem adatta be magának az oltást, és mindenképpen élni szeretne vele, az az oltást követő napokban különösen kerülje a közösséget, a találkozásokat és a fertőződés lehetőségeit. Nem azért, mert az oltás következtében súlyosabb megbetegedése lenne, csak azt gondolhatja, hogy hiába adatta be az oltást, az semmit nem ért. Ugyanis az oltást követően 10-14 nap szükséges a védettség kialakulásához. Ebben az időszakban különösen vigyázni kell a fertőzés megelőzésére."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +12 °C
Minimum: +1 °C

Az éjszaka képződött köd és rétegfelhőzet északkeleten akár több helyen is tartósabban megmaradhat, másutt fokozatosan megszűnik. Mindeközben délkelet felől tovább növekszik, főként hazánk délkeleti felén, harmadán olykor meg is vastagszik a felhőzet. E területeken néhol kisebb eső, zápor, a ködös tájakon szitálás nem kizárt. A légmozgás nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de a tartósabban ködös, rétegfelhős vidékeken ennél akár több fokkal hidegebb is lehet. Napközben egy melegfront hatása érvényesül, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra