A drazsírozás története
Már a 19. században alkalmaztak cukros bevonást az akkori orvos-gyógyszerészek, és sokáig művészetnek tekintették, mivel nagyon időigényes és sok türelmet megkívánó munka volt a drazsékat megfelelően elkészíteni. A technika fejlődésével azonban egyre "könnyebbé" vált ez a munka, ma már a gyógyszeriparban rutin feladatnak számít. Míg régen csak cukor alapú bevonat létezett, addig ma már több ok miatt egyre kevésbé alkalmazzák a cukros bevonást. Fontos megjegyezni, hogy csak a cukorbevonattal ellátott tablettákat nevezik drazsénak. Ezeket nem lehet törni, osztani, porítani.
A bevonás okai
A tabletták hatóanyagainak keserű íze a legfontosabb oka a cukros bevonásnak, vagyis drazsírozásnak. A bevonat ugyanis elfedi a kellemetlen ízeket, szagokat. Léteznek olyan hatóanyagok, melyek nagyon instabil vegyületek, kevés fény, levegő vagy nedvesség hatására jelentős részük elbomolhat. Ezek már nem képesek a hatásukat megfelelő mértékben kifejteni. Az érzékeny hatóanyagokat bevonással kell megvédeni, mert például fényérzékenység esetén sokszor nem elég a sötét bliszterben való tárolás. A cukorréteg viszont nem engedi át a drazsémagot károsító anyagokat, vagy a fényt.
A drazsék lenyelése sokkal könnyebb a sima felület miatt, mint a tabletták esetén, ezenkívül tetszetősebb is a külsejük. A cukormáz színezésével a drazsék azonosítása is egyszerűbbé válik. A cukor és megfelelő más segédanyagok keverékével bevont gyógyszerek arra is alkalmasak lehetnek, hogy a bélben oldódjanak fel a gyomor helyett, vagy nagyon lassan hagyják kioldódni magukból a hatóanyagot, ezzel is nyújtva a hatását. A gyógyszerek tervezésénél figyelembe kell venni a hatóanyag tulajdonságait, és ez alapján kell kiválasztani a megfelelő gyógyszerformát. Ha a fent említett okok valamelyike miatt a technológusok úgy döntenek, hogy drazsé formát akarnak kialakítani, akkor már a tablettamag formájának tervezésénél is figyelembe kell ezt venni. Olyan alakú tablettát kell préselni, melyeknek nincsenek élei, vagyis oldalról nézve nem téglalap alakúak, mint a "hagyományos" tabletták, melyekre nem kerül bevonat. A drazsírozás során ugyanis ezek az élek lekophatnak, sérülhetnek, ezzel pedig a tabletta hatóanyagtartalma vagyis hatása is csökken. A legmegfelelőbb az oldalnézetben ovális, vagy teljesen gömbölyű alakú tablettamag.
A drazsírozás menete
Miután a drazsék magjaként szolgáló tablettákat legyártották, nagy, kerek falú drazsírozó üstbe teszik őket. Az üstöt rézből készítik, és körülbelül 40 fokos szögben oldalra fordítva szerelik fel, hogy a forgás közben a drazsémagok az üst belső oldalán csússzanak, és ne egy helyben álljanak.
A drazsírozás négy alapműveletből áll, az első az alapozás, amikor a megfelelő alapozóporral legömbölyítik a drazsémag egyenetlenségeit. A következő a simítás, amikor az alapozás apróbb hibáit, egyenetlenségeit javítják ki cukorsziruppal, ezzel megfelelő felületet teremtve a festési eljárás megkezdéséhez. A festés több részletben történik, először nagyon híg, majd minden fázisban egyre töményebb festékoldat felhasználásával. Az egész folyamat legkényesebb része a festés, ugyanis ha nem megfelelő a keverés, a drazsék egyik oldalán több festék lesz, mint a másikon, foltok keletkezhetnek vagy más olyan hibák, melyek miatt a drazsé nem lesz egyenletes színű. Ez az esztétikai problémán kívül azt is jelenti, hogy a bevonat vastagsága nem egyenletes, ez pedig főképp a bélben oldódó vagy az elhúzódó hatóanyag-leadású készítményeknél lehet jelentős. Drazsírozás során csak az élelmiszeriparban engedélyezett festékanyagokkal dolgozhatnak. A legutolsó lépés a fényesítés, mely szintén esztétikai szempontból fontos, valamint hogy megkönnyítse a drazsé lenyelését.
Mai művészek
A műveleteket sok gyárban még ma is úgymond kézzel végzik, vagyis az alapozóport, a cukorszirupot, a különböző töménységű festékoldatot technikusok öntik a forgó drazsírozó üstbe, amikor elérkezettnek látják az időt. Ha beleadták a következő anyagot, kézzel forgatják át a drazsékat, és gondosan ügyelnek arra, hogy ne tapadjanak egymáshoz a drazsészemek, mert az veszteséget jelent. Amikor egyenletesen eloszlatták az anyagot, meleg levegőt fúvatnak az üstbe, hogy száradjanak a magok, és amikor elérkezettnek látják az időt a következő lépés indításához, folytatják a műveletet. Bár már léteznek teljesen automatikus gépek is, melyek önállóan végzik a drazsírozást, mert minden paramétert (például hőmérsékletet, páratartalmat) érzékelnek, mégis sok helyen megtartották a régi eljárást, és a nagy gyakorlatú technikusok szaktudására bízzák a drazsék készítését.
Az árnyékos oldal
Mint mindennek, a drazsírozásnak is vannak hátrányai. Talán az egyik legfontosabb hátulütője a cukros bevonásnak maga az eljárás lényege, vagyis a cukortartalmú bevonat. Egyrészt azért, mert cukorbetegek nem fogyaszthatják, másrészt ha kisgyermek kezébe kerül, veszélyes fegyverré válhat. A gyerekek ugyanis nem tudják, hogy gyógyszerről van szó, hiszen nagyon hasonlít a többi cukorkára, ráadásul finom édes íze van, és az élénk szín sem utolsó csábító tényező. A vastag cukorréteg ezen túlmenően a feldolgozást is megnehezíti, mert rideggé, könnyen töredezővé teszi a drazsét, ezért a csomagolásánál sokkal kíméletesebben kell vele bánni, hogy ne sérüljön a bevonó réteg. A festési eljárás sem egyszerű művelet még a mai fejlett technológia mellett sem, időigényes munka és hiba esetén az egész gyártási tételt ki kell dobni, nincs lehetőség a javításra.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ez is érdekelhet
Mivel a cukorbevonatoknak sok hátrányuk van, ezért manapság egyre gyakrabban a filmbevonást alkalmazzák helyette a gyógyszeriparban.
