"A fájdalom a legszörnyűbb ura az emberiségnek, még magánál a halálnál is rettenetesebb." (Albert Schweitzer )
A középkorban a fájdalmat túlvilági érdemszerzésnek tekintették, és tűrésre szólították föl a szenvedőt. Az elmúlt évszázadok fejlődése nyomán a fájdalomcsillapítás mára alapvető emberi jogunkká vált.
A fájdalom "felszabadítása" végül is a felvilágosodásnak köszönhető. A felvilágosodás óta a fájdalomérzetet nem tekintjük természetesnek. Az ipari forradalom óta pedig tudjuk, hogy a technikai fejlődés újabb és újabb megoldásokat talál a fájdalomérzet csökkentésére. Ma már a különböző típusú fájdalmakat hatékonyan lehet gyógyítani.
Csillapítani kell...
Nemcsak érdekünk, hogy fájdalmainkat csillapítsuk, szenvedéseinket csökkentsük, hanem jogunk is van hozzá. Jogunk van tudni, milyen betegség ellen kell felvenni a harcot, jogunk van minden erőnkkel küzdeni ellene és minden lehetséges segítséget megkapni hozzá. Lehetőségünk és jogunk tájékozódni azokról a rendelkezésre álló készítményekről, amelyek fájdalmaink hatékony csökkentését a legkevesebb mellékhatással érik el. Az orvosnak is jogi és etikai kötelezettsége, hogy a szakmai szabályokat betartva betegének fájdalmát és szenvedését enyhítse, tájékoztassa a betegét a fájdalom enyhítésére szolgáló lehetőségekről, a (pl. műtét, idegroncsolás, injekció, idegingerlés, gyógyszeres lehetőségek bevitelének módjairól: tabletták, kúpok, cseppek, bőrön át felszívódó tapasz, kapszulák, rágótabletták, krémek).
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A hatályos egészségügyi törvény az ember "fájdalmának csillapításához és szenvedésének csökkentéséhez" való jogot rögzíti. Tehát kijelenthető, hogy minden fájdalmat csillapítani kell. Téves az a hiedelem, hogy bizonyos betegség csak akkor betegség, ha egyidejűleg a fájdalom is jelen van. Sok esetben viszont egy megbetegedés első jele a fájdalom.
A fájdalomcsillapítás alapelve
Elsődlegesen a kiváltó ok megszűntetésére kell törekedni. Amennyiben nem sikerül az alapbajt diagnosztizálni, a fájdalmat akkor is csillapítani kell.
A fájdalom szubjektív tünet, ezért azt minden esetben egyénre szabottan kell kezelni. Ugyanaz a behatás egyik embernek természetes lehet, míg a másik embernél a hétköznapi életvitelt szinte lehetetlenné teszi.
Az orvos elsősorban az alapbetegség kezelésére összpontosít. Előfordulhat, hogy külső jelek alapján nem realizálja azt, hogy a betegének fájdalma van, a beteg pedig nem meri ezt mondani. Ennek következménye, hogy a fájdalom kezeletlen maradhat. A fájdalomról a kezelőorvost minden esetben tájékoztatni kell! Helytelen abban a tévhitben lenni, hogy a fájdalom kezelését az otthon található fájdalomcsillapítókkal "bárki" csillapíthatja. (Természetesen vannak olyan esetek, mint például egy fogfájás, fejfájás, amikor a beteg bátran beveheti a házipatikájában található fájdalomcsillapítót, azonban krónikus fájdalom esetében ez a módszer nem elfogadható). Nem mindegy ugyanis, hogy egy adott szert milyen fájdalomra alkalmaznak.
Aktív közreműködéssel
A megfelelő fájdalomcsillapító módszerek kiválasztásakor elengedhetetlen az érintett segítsége. Azáltal, hogy a beteg lehető legpontosabban leírja a fájdalma jellegét (pl. égő, hasító, tompa, szúró, nyilalló), fennállásának időtartamát (mióta érez fájdalmat, állandóan jelen van, csak bizonyos napszakban jelentkezik), kiterjedését (test-szerte érezhető, csak a test bizonyos részein, honnan indul ki és hová sugárzik), a fájdalmat kiváltó vagy fokozó tényezőket (mozgásra alakul ki, rágásra jelentkezik stb.), lényegesen segíti a helyes kezelés megválasztását.
A fájdalom erősségének meghatározása úgy a legegyszerűbb, ha a beteg fájdalmát 0-10 értékek között megjelöli (ahol a 0 jelenti a fájdalommentességet, míg a 10-es szám az elviselhetetlen fájdalmat jelenti). A fentiek ismeretében az orvos felvázolja a lehetőségeket, azok előnyeinek hátrányainak ismertetésével, a betegnek pedig a felkínált lehetőségek közül joga van választani. A betegnek tisztában kell lennie az alkalmazott szerek hatásaival, mellékhatásaival, esetleges ellenjavallatokkal. Ezek ismertetése a gyógyszert rendelő orvos kötelezettsége, azonban ha ezt az orvos elmulasztja (tekintettel arra, hogy az orvosok igen túlterheltek), a betegnek akkor is joga van az alkalmazott kezeléssel kapcsolatban kérdéseket feltenni. Ilyenkor az orvos természetesen válaszol. A beteg által szedett gyógyszerek alkalmazható maximális adagjának ismerete szintén elengedhetetlen, hiszen a beteg hajlamos az öngyógyszerelésre, különösen a fájdalom váratlan jelentkezése esetén. Ismernie kell, hogy mely gyógyszereket, és milyen adagban lehet bevenni "büntetlenül" alkalmanként, és melyek alkalmazhatók csak az orvos által előírtak szerint.
Ha tartós a fájdalom
Legproblematikusabb a tartósan fennálló fájdalom kezelése, mivel ez hetekig, hónapokig esetleg évekig is tarthat. A fájdalomcsillapítók szedésének már a kezdetekor tisztázni kell azt, hogy mi várható a későbbiekben. A jövőre vonatkozóan biztosat soha nem állíthat az orvos, de saját véleményét elmondhatja. Krónikus fájdalom esetén előfordulhat, hogy egyre erősebb szerek és egyre nagyobb dózisban biztosítanak csak kielégítő fájdalomcsillapító hatást. Különösen fontos ez abban az esetben, ha opioid (tabletta, kúp, bőrön át felszívódó tapasz, csepp) alkalmazása szükséges. A betegnek tudnia kell, hogy a legmodernebb szerek, amennyiben adagjuk korrekt és alkalmazásuk indokolt, a gyakorlatban csak a legritkább esetben okoznak hozzászokást, légzészavart. Alapvető a tévhitek eloszlatása, mert ez alapfeltétele a jövőbeni hatékony kezelésnek. Összességében elmondható, hogy csak akkor érhető el a kívánt hatás, ha az orvos és betege a közös célért - a fájdalommentes életért, az életminőség javulásáért - együttesen harcol.
Forrás:
Dr. Kismarton Judit: Fájdalom nélküli élet
Legjobban: