Csütörtökön holtan találtak egy férfit Ajka külterületén. Az 59 éves férfit az Ajkai Magyar Imre Kórház traumatológián ápolták, onnan sétált ki szerda délután – tudta meg korábban a 24.hu.
A férfi egy hete esett el és került kórházba, ahol a hozzátartozók elmondása szerint koponyasérüléssel diagnosztizálták. Testvére lapunknak azt mondta, amikor szerdán délelőtt meglátogatta, zavart volt. Nem sokkal később, miután testvére már hazament, a koponyasérült férfi pólóban, papucsban, branüllel a karjában, kórházi azonosító szalaggal a csuklóján kisétált a traumatológiáról és a kórházból is. Később a rendőrség is keesni kezdte, végül a testvére talált rá egy bozótos területen, de már nem élt.
A kórház aztán azt közölte, hogy "január 22-én az egyik, intézményünk traumatológia osztályán fekvő beteg az osztályt önkényesen elhagyta. A személyzet a beteg távozását észlelte, erről tájékoztatta a megjelölt hozzátartozót, valamint a protokollnak megfelelően értesítette a rendőrséget is, akik mindent megtettek a páciens felkutatásának érdekében."