Idén is lesz Pszinapszis

15. alkalommal rendezik meg a pszichológushallgatók - önkéntes munkával - nagy sikerű rendezvényüket, a Pszinapszist, mely hidat képezhet a pszichológia tudományának képviselői és az érdeklődő közönség között. A Budapesti Pszichológiai Napokra április 15-17. között az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban kerül sor.

A rendezvényen a látogatók a legnevesebb előadóktól - többek között prof. dr. Bagdy Emőke, prof. dr. Csépe Valéria, dr. Lisznyai Sándor, dr. Vekerdy Tamás - hallhatják a legizgalmasabb mai társadalmi jelenségek, események és pszichológiai módszerek élvezetes bemutatását. Aki pedig mélyebb tudásra vagy saját élményekre vágyik, azok a különféle műhelyfoglalkozásokon próbálhatják ki a legváltozatosabb pszichológiai terápiás és önismereti módszereket.

Mivel a rendezvény célja nem csak a tudomány legfrissebb eredményeinek megismertetése, hanem három igazán élménydús nap szervezése is, ezért az előadások között kiállításokat, színdarabokat, koncerteket tekinthetnek meg az érdeklődők. További "szolgáltatásként" részt vehetnek masszázson, orientációs tanácsadáson (amely útba igazítja azokat, akik úgy érzik, valamilyen pszichológiai segítségre volna szükségük, ám nem tudják, kihez forduljanak), vásárolhatnak és dedikáltathatnak könyveket a könyvesházban, valamint különféle civil szervezetek munkáját is megismerhetik.

További információ:

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +9 °C

Borult idő várható, ugyanakkor a déli, délkeleti részeken elvékonyodhat a felhőzet, de legfeljebb csak kevés helyen bukkanhat elő a nap. A csapadékzóna fokozatosan északkelet felé helyeződik, közben dél felől gyengül, szűnik is az eső. Estefelé már csak az északi tájakon eshet és ott is egyre kevesebb helyen. A déli, délkeleti országrészben néhol megdörrenhet az ég. A döntően északi, északnyugati szelet élénk, a Nyugat-Dunántúlon erős, esetleg viharos lökések kísérhetik, a déli tájakon a délnyugati, nyugati szél élénkül meg. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között valószínű, de délkeleten ennél jóval magasabb értéket is mérhetnek. Késő este 9, 16 fok között alakul a hőmérséklet. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra