Ilyen lesz az új alapellátási ügyelet októbertől a fővárosban

Október 1-jétől Budapest is csatlakozik az új alapellátási ügyeleti rendszerhez, amelyben a háziorvosok hétköznap délután 4 és este 10 óra között vesznek majd részt – közölte Békássy Szabolcs országos kollegiális szakmai vezető háziorvos.

Vidéken több hónapos tapasztalat gyűlt össze az új struktúrával kapcsolatban, és ez az új ügyeleti rendszer indul majd október elején a fővárosban is – fogalmazott Békássy az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában. Hozzátette, szét kell választani a háziorvosok rendelési és rendelkezésre állási idejét, valamint az ügyeletben töltött idejét. Előbbit továbbra is az önkormányzatokkal kötött feladatellátási szerződéseik szabályozzák. A kormány javaslata továbbra is az, hogy a háziorvosoknak legyenek délutáni rendeléseik, ez fogja biztosítani a lakosság jobb hozzáférését az alapellátáshoz, de ez független az ügyelettől.

Ha valakinél valódi sürgős ellátást igénylő állapot lép fel, azt továbbra is a mentés keretén belül kell ellátni, amit az Országos Mentőszolgálat biztosít. Az olyan jellegű feladatokra, amelyek a rendelési időn túlra halaszthatók, ott lesz az ügyeleti szolgálat vagy a háziorvos rendelési időn túli szolgálata. A szakmai koncepció azzal számol, hogy az ügyeleti pontok nagy részét a kórházak sürgősségi betegellátó osztályainak közvetlen közelében alakítják ki, ami segítheti a betegek ellátási besorolását. A szakember abban bízik, hogy az új ügyeleti rendszer racionálisabb betegútszervezést tesz lehetővé.

Elmondta, a központi diszpécserszám (1830) október 1-jétől Budapesten is hívható lesz. A cél az, hogy mindenki az adott panaszának megfelelő ellátóhelyre kerüljön. Az új alapellátási ügyeleti rendszer – a vidékhez hasonlóan – Budapesten is hétköznap délután 4 órától másnap reggel 8 óráig lesz elérhető, hétvégén és ünnepnapokon pedig 24 órában. Kitért rá, október 1-jétől a mentőszolgálat lesz felelős az önkormányzatok helyett az ellátásért, de nincs tiltva a rendszerben, hogy külsős orvosok is részt vegyenek benne. Bíznak abban, hogy ez a fővárosban – az egyetemi klinikák közelsége miatt - jó lehetőséget teremt a fiatal orvosoknak másodállások vállalására.

Borítókép: OMSZ

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Vodcast: finom, de káros fogások a magyar konyhában

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, és továbbra is többfelé várható váltakozó intenzitású eső, szitálás. Hosszabb szünet a csapadékban elsősorban az északkeleti országrészben lehet, arrafelé fordulhatnak elő hosszabb szakadozások a felhőzetben. A Dunántúlon az erősen viharos, károkozó szélrohamok esélye a nap folyamán csak lassan csökken, arrafelé még a késő délutáni, kora esti órákban is előfordulhatnak erős, viharos széllökések. Az ország keleti felén csupán időszakosan élénkül meg a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 11 és 16 fok között valószínű, de északkeleten pár fokkal melegebb lehet az idő. Késő este többnyire 9 és 15 fok közötti értékeket mérhetnek. Napközben továbbra is kettős fronthatás dominál majd, ami sokaknál okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra