Injekciót adott be, elkérte a betegek adatait – hetekig nem bukott le az álorvos

Több kórházban is tevékenykedett, végül a személyzetnek tűnt fel.

Egy férfi hetekig hol orvostanhallgatónak, hol pedig orvosnak vagy éppen betegnek kiadva magát jutott be kórházakba, köztük a székesfehérvári Szent György Egyetemi Oktató Kórházba is – tudta meg az RTL Híradó.

A csaló szakmai gyakorlatokon vett részt, bejutott a műtőkbe, sőt még injekciót is beadott egy betegnek. Ezen felül mentős ruhában szállított betegeket a Szent György Egyetemi Oktató Kórházba, és az adataikat, telefonszámaikat is rögzítette. Végül a személyzet észrevette, így bukott le. Hivatalos feljelentés nem történt, habár az érintett intézmények értesítették a rendőrséget. Az ügyet jelenleg a rendőrség vizsgálja.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság közleményében azt írta, hogy rendkívüli jelentésekből értesült a sajtóban is megjelent „sajnálatos és egyben felháborító eseményekről”. A kórházfenntartó az összes érintett – nyugat-magyarországi – intézményben több belső vizsgálatot rendelt el, melyek részben lezárultak, részben folyamatban vannak. Azt közölték, hogy a vizsgálatok eddigi megállapításai szerint az ismeretlen jelenléte egyetlen betegnek sem okozott további egészségkárosodást, egészségromlást.

Nyitókép: Google Street View

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: +1 °C

Átmenetileg a kevésbé felhős tájakon is növekszik a felhőzet, futó záporok is előfordulhatnak, majd estefelé egyre többfelé kiderül az ég. Az ország délnyugati harmadában mérsékelt marad a légmozgás, másutt viszont többfelé kísérik erős lökések a nyugati, északnyugati szelet. A hőmérséklet kora délután 6 és 13, késő este 0 és +6 fok között valószínű. A tegnapi melegfront elvonul, a nap is kisüt.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra