Mint azt megírtuk , a Marylandi Egyetem orvosi központjának (UMSOM) szakemberei egy genetikailag módosított sertésszívet ültettek az 57 éves David Bennett szervezetébe. Bennett végső stádiumú szívelégtelenséggel küzdött, vérkeringését mesterségesen tartották fenn. A hagyományos szívátültetés leromlott általános egészségi állapota miatt nem volt lehetséges, korábban több transzplantációs központ is visszautasította, hogy felvegye várólistájára a férfit. Felajánlották azonban számára, hogy egy kísérleti eljárás keretében sertésszívet ültetnek be a testébe. A donorszerven elvégzett genetikai módosítások célja az volt, hogy csökkentsék azok által a műtétet követő kilökődés veszélyét.
Az orvosi szakirodalom xenotranszplantációnak nevezi a fajok közötti szervtranszplantációt. A területen zajló kutatások több mint egy évszázadra nyúlnak vissza, ugyanakkor igazán nagy előrelépést a genetika közelmúltbeli gyors fejlődése hozott. Általában véve számos kérdés és aggodalom lengi körül a xenotranszplantációt, beleértve akár a beavatkozással kapcsolatos esetleges kockázatokat, akár a donorállatok genetikai módosítását. Mint azonban arra Dominic Wilkinson újszülöttgyógyász, az Oxfordi Egyetem etikaprofesszora a The Conversation oldalán közölt cikkében rámutat, a mostani eset egy egészen más jellegű etikai problémát is a felszínre hozott.
Kaphat-e donorszervet egy börtönviselt ember?
Miután bejárta a világsajtót a különleges transzplantáció híre, rövidesen az is kiderült, hogy David Bennett korábban börtönben ült. A BBC beszámolója szerint a férfi még 1988-ban keveredett kocsmai verekedésbe, amely során hátulról leütötte az akkor 22 éves Edward Schumakert. Schumaker olyan súlyos sérülést szenvedett a támadásban, hogy élete végéig tolószékbe kényszerült, 2007-ben pedig meghalt stroke-ban. Bennettet a bíróság bűnösnek találta súlyos testi sértés és rejtett fegyverviselés vádjában, és tíz év börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A szívtranszplantációról szóló hírre reagálva Schumaker idősebb nővére úgy fogalmazott a sajtónak, azt kívánja, bárcsak valaki olyanhoz került volna az életmentő donorszerv, aki megérdemli azt.
David Bennett a műtét után, tőle balra az operációt vezető dr. Bartley Griffith. Fotó: UMSOM
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Wilkinson szerint közel sem új keletű kérdés az etikában, hogy vajon kaphat-e új szervet valaki, aki korábban súlyos bűncselekményt követett el. A transzplantációhoz szükséges szervek száma a várólistákon szereplők számához viszonyítva meglehetősen korlátozott, éppen ezért szigorú kritériumok mentén születik döntés arról, kin végzik el a beavatkozást, amint egy új szerv elérhetővé válik. Ezek a kritériumok jellemzően orvosi tényezőket foglalnak magukban, amelyek alapján előrejelezhető mind az, hogy a páciensnek mekkora szüksége van a transzplantációra (magyarán mekkora a veszélye, hogy annak hiányában rövid időn belül meghal), illetve mekkora a műtét várható egészségügyi előnye (azaz mekkora az esélye, hogy a beültetett szerv tartósan képes lesz betölteni a feladatát a recipiens szervezetében). Valójában éppen ezek a tényezők lehetetlenítették el, hogy Bennettet alkalmasnak ítéljék a hagyományos szívátültetésre.
Mindazonáltal az általános transzplantációs programok nem vesznek figyelembe olyan szempontokat, mint amilyet Schumaker nővére is megfogalmazott. Nem zárják ki automatikusan a börtönviselt embereket, még azokat sem, akik a várólistára való feliratkozás idején is éppen börtönbüntetésüket töltik. Az orvosok nem hivatottak arra, hogy különbséget tegyenek bűnösök és ártatlanok között, és Wilkinson szerint nem is kell, hogy ők döntsenek arról, mely páciensek érdemelnek több esélyt.
Ítéletet csak a bíróságok hozhatnak
"Egészen máshol hoznak döntéseket arról, mi a legjobb büntetés valaki számára, aki bűncselekményt követett el. Ez a hely a bíróság, ahol természetesen gondosan kialakított jogszabályok és eljárások mentén mérik fel, hogy egy ember bűnös-e, és ha igen, ez milyen következményekkel jár" - hangsúlyozza az etikaprofesszor. Hozzáteszi, lehetséges, hogy egyes országok úgy döntenek, valamilyen súlyos bűncselekmény büntetéseként megfosztják az elítéltet bizonyos korlátozottan elérhető vagy drága közfinanszírozott egészségügyi ellátásoktól. Vannak olyan országok is, például a Fülöp-szigetek, ahol a börtönök egészségügyi ellátórendszere rendkívül alulfinanszírozott és korlátozott.
Ezzel együtt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) börtönrabok ellátására vonatkozó szabályai (az úgynevezett Nelson Mandela-szabályok) alapján a börtönben lévő elítéltek számára is biztosítani kell ugyanazt a sztenderd egészségügyi ellátást, mint amely az adott társadalomban bárkinek elérhető. Az Egyesült Államokban egy 1976-os precedens értékű bírósági ítélet szerint "kegyetlen és rendkívüli büntetés" lenne visszatartani a szükséges orvosi kezelést egy rabtól. (Magyarországon egészségügyi panaszok esetén szintén megvan a fogvatartottak joga a megfelelő orvosi ellátáshoz - erről az Igazságügyi Minisztérium 8/2014. (XII. 12.) számú rendelete rendelkezik.)
De még ha létezne is olyan szabály az USA-ban, amely csökkenti a börtönrabok egészségügyi ellátáshoz való jogát, Bennett esetében még akkor is figyelembe kellene venni egy másik tényezőt. Méghozzá azt, hogy ő a transzplantációs beavatkozást megelőzően hosszú évekkel letöltötte már a büntetését, ennél fogva nem lenne fair vele szemben, ha továbbra is diszkriminálnák őt az ellátórendszerben. "Habár érthető, hogy az áldozat családja másként érez, a legtöbbünk mégis úgy gondolja, hogy egyenlően kell bánni, illetve meg kell adni az esélyt a normál életbe való visszatérésre azoknak az embereknek, akik letöltötték a rájuk kiszabott büntetést" - húzta alá Wilkinson.
Az állati donorszervek etikailag is előrelépést hozhatnak
Ez is érdekelhet
A szakember úgy véli, természeténél fogva a xenotranszplantáció bizonyos módon segíthet a jövőben eloszlatni a Bennett esetéhez hasonló etikai aggályokat. Elvégre a legtöbb kérdés abból fakad a donorszervek elosztási gyakorlatát illetően, hogy jelentős hiány áll fenn a szükséges szervekből. Amennyiben a xenotranszplantáció reális alternatívát tud kínálni a jövőben, úgy elkerülhetőek lehetnek azok a döntéshozatali nehézségek, amelyeket a szervi elégtelenséggel küzdő páciensek közötti választás okoz napjainkban.
