Megalázóan keveset keresnek az egészségügyi szakdolgozók, pedig sokan közülük a végkimerülésig dolgoznak. Vannak, akik másodállást is vállalnak, hogy a mindennapi betevőre valót előteremtsék. Ha pedig más utat nem látnak, külföldön próbálnak szerencsét. Az egészségügyi dolgozók kivándorlása évek óta komoly gondot okoz: a legoptimálisabb becslések szerint is jelenleg tizenhatezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyből.
Lehangoló adatok
A jobb fizetés és nagyobb megbecsülés reményében a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) adatai szerint éves szinten 6-700 között mozog azoknak a száma, akik külföldi munkavállalás céljából az ÁEEK EFF-hez fordulnak az úgynevezett jó hírnév igazolásért.
A kamarának már az idei évre is vannak nem túl szívmelengető adatai: 2017 első négy hónapjában összesen 185 egészségügyi szakképesítéssel rendelkező szakdolgozó kérelmezte az igazolás kiadását. A 185 kérelmező közül 108 olyan ápoló, szakdolgozó volt, aki jelenleg is a hazai egészségügy területén dolgozik, a maradék 77 pedig olyan kérelmező volt, aki jelenleg ugyan rendelkezik egészségügyi szakképesítéssel, de nem dolgozik egészségügyi vagy szociális ellátás területén. A kamara tapasztalatai szerint azonban az igazi dömping még csak ezután várható: a szakképzést szerzők száma május és október között a legnagyobb, tehát leginkább ekkor számítanak a kérelmezők rohamára.
De az itthoni kilátástalanság hatására egy másik jelenség is egyre nagyobb méreteket ölt, ez pedig kifejezetten a szakdolgozói képesítéssel rendelkezőknél tapasztalható, az orvosoknál nem. Az ápolók, szakápolók számos esetben olyan munkakör miatt hagyják el az országot, amelyhez nem kell a jó hírnév igazolás. Tehát külföldön nem az itthon megszerzett végzettségüknek megfelelően vállalnak majd munkát, hanem alacsonyabb beosztásban, például a szociális, idős ellátás területén, vagy akár egy teljesen más ágazatban (például kereskedelemben), amihez nem kell igazolás. E jelenség miatt mondja azt a kamara, hogy a hivatalos munkavállalói szándékkal a hatósághoz fordulók száma csupán a jéghegy csúcsa, azaz sokkal többen mennek ki rövidebb-hosszabb időre külföldre, mint ahányan hivatalosan kérelmeznek.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az egészségügyi szakdolgozók körében a közelmúltban a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) felmérést is végzett az elvándorlás témájáról. Adataikból kiderült, hogy a megkérdezett szakdolgozók 26%-a tervezi, hogy külföldre megy dolgozni, nagyjából 20%-uk pedig fontolgatja, hogy elhagyja a szakmát. A fenti adatok különösen aggasztóak annak tükrében, hogy a dolgozói körben viszonylag magas azoknak a száma is, akik 20 éven belül nyugdíjba fognak menni, miközben az ellátási feladatok a társadalom öregedésével folyamatosan nőnek.
Miért ne mennének?
Az egészségügyi dolgozók kivándorlása több éve, hazánk uniós csatlakozása óta érzékelhető jelenség. Mivel az ápolói szakma meglehetősen EU-konform végzettség, a munkavállalók különösebb honosítás és adminisztráció nélkül tudnak a magyar papírral külföldön dolgozni. Ha pedig a dolgozóknak a nyelvtudásuk is megvan, csak elhatározás kell, és néhány hónapon belül akár meg is hatszorozhatják a fizetésüket. Az itthoni alacsony bérek és túlóradömping után odakint szinte a kánaán vár rájuk. A FESZ adatai szerint a külföldre távozók körében Anglia, Németország, Ausztria , Svájc és a skandináv országok a legnépszerűbbek.
A kivándorlók megoszlása egyébként igen változatos. A kamara adatai szerint még mindig tendencia a fiatalok, pályakezdők számának emelkedése, de a 10-20 éves gyakorlattal bírók körénél is látványos növekedést tapasztaltak.
Dr. Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke úgy látja, hogy az elvándorlás legfőbb érve továbbra is az itthoni alacsony bérezés. A humán egészségügyi szférában alkalmazottak köre az egyes ágazatok képzeletbeli versenyében és a valós rangsorában sajnos továbbra is az utolsó helyek egyikén van. Éppen ezért nem is olyan meglepő, hogy egy jól képzett, érettségi után 3-5 év alatt speciális ismereteket szerző szakember uniós végzettséggel és nyelvtudással a hazai 161 ezer kezdő bér helyett az 1500-2000 eurós, azaz körülbelül 460-620 ezer forintosat választja. Ha pedig valaki több évtizedes szakmai gyakorlattal rendelkezik, és kint olyan területen helyezkedik el, amely hiányszakmának számít, akkor a hazai és a külföldi bérek között a különbség csak tovább nő: a kinti fizetés akár 5-8 szorosa is lehet az itthoninak.
De egyáltalán nem csak a pénz számít. A kivándorlás másik, egyre komolyabb oka a hazai dolgozók leterheltségének folyamatos növekedése. Az ágazatban egyre fogyó munkavállalói létszám egy önmagát negatívan gerjesztő tendenciát indított el: az egyre növekvő terhek miatt egyre többen állnak fel, mert nem bírják, kiégnek. Nem bírják az évtizedeken keresztül tartó folyamatos munkarendet, a 12 órás műszakokat, a hétvégék hiányát, a heti 48-60 órás munkaheteket. Talán érthető, hogy ilyen körülmények között máshol keresnek boldogulást, ahol végzettségi szintjükhöz képes heti 40 órában, legalább havi két hétvége reményében méltó körülmények között tudnak dolgozni. Nem nagy, nem teljesíthetetlen igények ezek - külföldön vagy más ágazatban.
Visszatartó erő márpedig lenne
A FESZ felmérésében arra is rákérdezett, hogy mit sérelmeznek leginkább a dolgozók. Többségük a ledolgozott munkához viszonyított alacsony jövedelmet jelölte meg legnagyobb problémaként annak ellenére, hogy már ismert a tervezett béremelés mértéke. A dolgozók tehát úgy érzik, mindez nem lesz elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozzák a sokéves elmaradást. Másrészt viszont az egészségügyi béremelések is legfeljebb arra elegendőek, hogy ne nőjön tovább a szakadék azokhoz az ágazatokhoz képest, amelyekben jellemzően kedvezőbbek a munkafeltételek, kisebbek a kockázatok, és nagyobb a szakmai megbecsülés.
A FESZ felmérése - amelyben több mint ezer egészségügyi dolgozó vett részt - azt igazolja, hogy csak akkor van esély itthon tartani a dolgozók nagy részét, ha sokkal nagyobb béremelés valósul meg, hogy a szakmát elhagyók közül többen visszajöhessenek, és akár nyugdíj mellett az idősebbek is munkát vállalhassanak. Ez módot adhatna arra is, hogy csökkenjen a túlterhelés, és a törvényes munkaidő alatt megkeresett bérből meg tudjanak élni a dolgozók.
Kérdésünkre Balogh Zoltán három pontban foglalta össze azokat a feltételeket, amelyeknek véleményük szerint együttesen kellene teljesülnie ahhoz, hogy érdemi csökkenést tapasztaljunk az elvándorlásban.
- Azonnali további bérrendezés annak érdekében, hogy az ágazatok rangsorában ne a 10. hely környékén legyen az ápolók bére. A komoly szakmai tudás mellett meg kell becsülni a hozzáállást és speciális képességeket, amelyekkel egy segítő hivatást választó ember rendelkezik.
- Életpályamodell elemek bevezetését az Ágazati Kollektív Szerződésben annak érdekében, hogy legyen olyan fiatal, aki ezt a területet választja jövőbéli hivatásául, valamint ne hagyják el idő előtt az egészségügyet.
- Családbarát munkahelyek kialakítása, ahol a nők, az anyák gyermeknevelés mellett is tudnak munkát vállalni.
Ez is érdekelhet
Ha pedig ezek megvannak, akkor véleményük szerint a többi már egyszerű: olyan munkavégzésre méltó, az ápolók munkáját segítő eszközrendszerre van szükség, amellyel színvonalas és biztonságos betegellátást tudnak biztosítani.
