Magyarországon általában még ma is az úgynevezett paternalista modell uralkodik az orvos-beteg kapcsolatokban és kommunikációban. Döntéseket kizárólag az orvosok hoznak, kevés teret adnak a betegek aktivitásának, akik így a kezelések során passzív szerepet vesznek magukra, és beletörődnek a helyzetükbe.
Ez a hozzáállás működőképes is tud lenni - amíg a beteg egy esetleges rossz orvosi döntés miatt el nem veszti a kezelőjébe vetett bizalmat. Ha pedig a bizalom elvész, a gyógyulási folyamat sokkal nehezebb lehet. Éppen ezért is lenne fontos, hogy - a régi egészségügyi beidegződések helyett - elkezdjünk nyitni az egyenrangú orvos-beteg kapcsolat felé, amikor a döntéseket a páciens és a szakember közösen hozza, akik között a kommunikáció kölcsönös és betegcentrikus. Ennek elérése érdekében azonban mindkét fél részéről változásokra lenne szükség.
Egyrészt az orvosoknak sokkal jobban figyelembe kellene venniük a betegek igényeit, elvárásait, és igenis be kellene vonniuk a pácienseket a döntési folyamatokba, az eredményekről pedig pontosan tájékoztatni kellene őket. Ezzel párhuzamosan a pácienseknek is tenniük kell azért, hogy "jó betegek" legyenek.
A Healthgrades.com orvosi portál Hogyan legyünk jó betegek címmel pontokba is szedte, miként tudnak a páciensek maguk is felelősségteljesen részt venni saját gyógyulásukban.
A portál szerint a betegeknek úgy kellene gondolniuk az egészségügyre és az őket kezelő orvosi teamre, mint egy focicsapatra, amelyben mindenkinek megvan a feladata a saját pozíciójában, a gyógyuláshoz pedig a csapat harmonikus együttműködése szükséges.
És hogy a beteg hol helyezkedik el ebben a képzeletbeli focicsapatban? Ő bizony a csapatkapitány. A csapatkapitányra pedig - mint tudjuk - számos feladat hárul.
Legyünk őszinténk!
Megeshet, hogy betegségünk miatt kényelmetlenül érezzük magunkat, szégyelljük tüneteinket, és legszívesebben még az orvosunknak sem vallanánk be ezeket. A titkolózás azonban az egyik legrosszabb, amit tehetünk. Az orvosok szakemberek, akiknek a helyes diagnózis felállításához a lehető legtöbb információra van szükségük. Saját érdekünkben tehát mindenképpen legyünk őszinték és nyitottak.
Kérdezzünk!
Saját egészségünkről, saját gyógyulásunkról van szó, tehát a kezelésünkkel kapcsolatos információk ránk is tartoznak. Ha nem értjük a latin szakkifejezéseket, vagy számunkra ismeretlen terápiát, gyógyszereket javasol az orvosunk, igenis kérdeznünk kell. Nem szabad a kérdésektől félni, hiszen ahogy fentebb is írtuk, a betegnek és az orvosnak egy csapatot kell alkotnia. A kérdések feltevése pedig csak javíthatja kezelésünk minőségét.
Ne várjunk, míg betegek leszünk!
Tévhit, hogy csak akkor kell orvoshoz fordulni, ha már baj van. Sokkal fontosabb lenne a betegségek megelőzése, ebben pedig hatalmas szerepük van a szűrővizsgálatoknak . Magyarországon sajnos még mindig nem magától értetődő az embereknek, hogy rendszeresen részt vegyenek különféle szűréseken. A statisztikák szerint például a női lakosság mindössze 20-30 százaléka jár rendszeresen nőgyógyászati szűrésekre. Ez a szám nagyon alacsony. Az orvosok tapasztalata, hogy csak akkor kérünk segítséget, ha már nagy a baj. Olyankor pedig sajnos sokszor már késő.
Legyünk felkészültek, de ne higgyünk el mindent!
Ma már teljesen normális és szinte elkerülhetetlen, hogy a betegek az internet segítségével próbáljanak meg még több információt szerezni problémáikról. Ez azonban akár veszélyes is lehet. A betegek ugyanis könnyedén olyan oldalakra, fórumokra tévedhetnek, ahol fals, téves információkat kapnak: sokszor megesik például, hogy a közösségi média csoportjaiban a felhasználók egymástól várják a választ a kérdéseikre, az ott kapott tanácsok azonban hiába jóindulatúak, a legtöbb esetben nincs mögöttük szakmai tudás. Az informálódás igenis hasznos lehet, ám csak akkor, ha hiteles, szakmai oldalakat használunk erre, és az általunk olvasottakat mindenképpen megbeszéljük az orvosunkkal is.
Bízzunk az orvosban!
Ahhoz, hogy orvosunkkal egy csapatot alkothassunk elengedhetetlen, hogy megbízzunk benne. Ha ellenérzésünk van a minket kezelő szakemberrel szemben, vagy úgy érezzük, hogy nem kellőképpen foglalkozik velünk, keressünk inkább másik orvost. Ha találtunk olyat, akivel együtt tudunk működni, nagyon fontos, hogy bízzunk a szakértelmében - abban, hogy tudja, mit miért csinál, és fogadjuk meg a tanácsait.
Ha pedig úgy érezzük, hogy nem a megfelelő terápiát választották ki számunkra, vagy kétségeink támadnak a diagnózisunkkal kapcsolatban, ne féljünk másodvéleményt kérni. Az elsőtől független második orvosi szakvélemény segíthet bennünket a döntésben.