Új műtők a debreceni Transzplantációs Centrumban

Két új transzplantációs műtőt kap a közeljövőben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrumának (DEOEC) Transzplantációs Centruma, a műtőket kifejezetten élődonoros átültetésekhez alakítják ki - közölte Asztalos László, az intézmény vezetője pénteken.

A szakember a centrum fennállásának 20. évfordulója alkalmából rendezett tudományos szimpóziumot megelőző sajtótájékoztatón kiemelte: kettős ünnepről beszélhetnek, hiszen a műtők kialakítását célzó sikeres pályázatuk is jelentős mérföldkő.

A centrumban alig másfél éve végezték el az első élődonoros veseátültetést, amelynek lényege, hogy a szerv eltávolítása és a beültetés között rövid idő telik el. Mivel a vesét így nem kell tartósító oldatban tárolni, a beteg túlélési esélyei javulnak és az új szerv életképessége 20-30 százalékkal is nőhet - részletezte Asztalos László. Hozzátette: az élődonoros transzplantációk adják a legjobb eredményeket, így a debreceni centrumban is sokkal hatékonyabb gyógyító munka folyhat a jövőben.

A Transzplantációs Centrum múltjáról szólva elmondta: az 1980-as évek végén a krónikus veseelégtelenségben szenvedő betegek számának növekedése tette szükségessé a vesepótló kezelések számának növelését. Debrecenben 1988-ban kezdték meg a halottból nyert szervdonációkat. Ezt követően indult el a centrum megszervezése, ahol az első veseátültetést 1991 nyarán végezték el.

Az intézményben az elmúlt húsz évben 779 veseátültetés történt, jelenleg 452 beteget gondoznak - emelte ki Asztalos László.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Többnyire borult idő várható, majd a déli, kora délutáni óráktól az ország északkeleti felén vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró, és rövidebb időre a nap is előbukkanhat. Szitálás, kisebb eső előfordulhat az országban akár több helyen is. Az általában északnyugati, nyugati irányú szelet a Dunántúl északnyugati részén élénk, olykor esetleg erős lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra