"A fiamtól több üvegcse vért vettek le - majd nemes egyszerűséggel közölték, hogy nem is beteg, és nem is foglalkoztak többet velünk. Akkor miért kellett annyit izgulnunk, minek csapolták meg, szurkálták össze a srácot?" - fakadt ki egy szülő. Majd tovább hergelte magát: "Azért, hogy a végére kiderüljön, a gyerek nagy nyaki nyirokcsomóinak nincs is jelentőségük, csupán egy ártalmatlan vírusfertőzés következményei."
Nehéz ügy. A szülőnek a maga módján végül is igaza van, de még inkább az orvosnak! Aki talán csak abban marasztalható el, hogy nem világosította fel kellőképpen a szülőt, nem mondta el, mit várt a vérvételtől - és főleg milyen betegségeket akart kizárni. Az orvosok ugyanis védekeznek - defenzív szemléletet érvényesítenek. Ennek lényege: mindig biztosra kell menni - és mindig a beteg érdeke szempontjából. Tilos hazardírozni. Azaz, ha csupán felmerül valamilyen súlyosabb, veszélyesebb betegségnek a gyanúja, azt azonnal ki kell zárni - még ha a kór statisztikai esélye alacsony is.
Ezért végeznek el szerte a világon naponta rengeteg "felesleges" vérvizsgálatot. Azért, hogy még véletlenül se nézzenek el, mondjuk egy leukémiát (fehérvérűséget) vagy Hodgkin-kórt (rosszindulatú nyirokszövet-burjánzást).
Másképp szólva: inkább egy (vagy több) szúrás, mint egy későn diagnosztizált, tehát fatális kimenetelű kór, amely kellő óvatossággal - defenzív hozzáállással - elkerülhető lett volna. Ez rendben is van, ráadásul a laikus nem is tudja, tudhatja, mennyire szigorú szakmai szabályok írják elő az elvégzendő beavatkozások mikéntjét a kezelőorvosnak. A probléma természetesen nem szabályozható - az emberi tényező.
Ugye ismernek környezetükben túlságosan aggódó szülőket? Akik nem nyugszanak addig, amíg a csemetéjük minden létező testnyílásába bele nem néztek, bele nem nyúltak, vizeletet, vért, váladékokat nem vettek. Amíg a szerencsétlen kiskorút az összes hozzáférhető, fájdalmas és kevésbé fájdalmas vizsgálatnak alá nem vetették. Azt a gyereket, aki egyébként makkegészséges (legfeljebb a hosszas tortúra hatására borul ki). Mindezt azért, hogy "saját" anyai, apai szorongásukat csillapítsák.
És ugye a dolgok logikája - na meg ennek a defenzív szemléletnek a gyengéje -, hogy előbb-utóbb találnak olyan orvost, aki nem tud ellenállni, és bedobja kis áldozatát az egészségügy diagnosztikus gépezetébe. Van olyan szülő is, aki kiveteti a gyermek felesleges szerveit: gondoljunk csak az ijesztően nagy számú orr- és garatmandula-eltávolításra!
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
És hát az orvosok sem tökéletesek, néha a kisebb ellenállás felé mennek. Ha annyira akarja az anyuka, tulajdonképpen megmutathatjuk a gyermek manduláit fül-orr-gégésznek, megnézhetjük a vérképét, meg hogy nem vashiányos-e.
Egy apró megjegyzés: nyilván mennél tapasztaltabb az orvos, annál magabiztosabb magában, a tudásában. És annál kevesebb eszközt használ ahhoz, hogy saját önbizalmát erősítse.
Tudományos felmérések bizonyítják, hogy az évek során, az idő haladtával a doktorok egyre kevesebb vizsgálatot rendelnek el. Természetesen ez csak statisztikai adat, egy fiatal orvos is lehet jobb, lelkiismeretesebb idősebb kollégájánál. Embere válogatja.
Ez is érdekelhet
Nem vagyunk tökéletesek. Szóról szóra egyik orvos sem fogja ugyanazt mondani. A beteg (a szülő) elbizonytalanodik - és elrohan egy harmadik ítészhez. Esetleg negyedikhez-ötödikhez. Akik a biztonság kedvéért - szintén elvégeztetnek néhány apróbb vizsgálatot... És egyszer csak, magunk sem tudjuk hogyan, a gyermek az óvoda, iskola helyett a rendelőket járja. És ha már odajár, egyre többször nézik, vizsgálgatják, annak komoly egészségügyi okának kell lenni. Ördögi kör, amelyből nehéz kiszabadulni. Mi hát a megoldás? A páciens bízzon orvosában, ha már elment hozzá - az orvos meg bízzon önmagában. És mindketten a józan észben. VIII.évf./2.szám
