Egyszerre társadalmi és egyéni igény az, hogy a beteg hozzátartozó ne a kórházban töltse a napjait, hanem otthon, a szerettei, barátai, ismerősei körében. A kórházak tehermentesítése mellett a betegnek és a betegápolónak egyaránt jó lehet, hogy a lábadozás, gyógyulás otthon történik, nem is beszélve arról, amikor az utolsó hónapokat, éveket töltheti el a beteg a családja körében. Mindannyian szeretünk a saját otthonunkban, kis "kuckónkban" gyógyulni - a megszokott, nyugodt és barátságos környezetet sajnos még a legjobb kórház sem tudja pótolni.
Az intézmények (legyenek bármilyen jól felszereltek) gyakran zsúfoltak, a kórházi ellátás nagy terhet róhat a társadalombiztosításra, és a kórházi ápolásnak vannak veszélyei is (például fertőzéseket kaphat a beteg vagy nem jut rá elegendő figyelem). Az sem elhanyagolható, hogy a legtöbben jobban érezzük magunkat, ha beteg, elesett hozzátartozónkat a közelünkben tudhatjuk - ennek érzelmi közelségnek is nagy szerepe lehet a gyógyulásban vagy a beteg életminőségének, életkedvének megőrzésében!
Készüljünk fel - fizikailag és lelkileg!
Az otthonápolást alaposan meg kell fontolni: ha olyan helyzetbe kerülünk, az érzelmi "jutalom" semmihez nem fogható, ám rengeteg áldozathozatalra is fel kell készülnünk. Bár szervezéssel szinte mindent meg lehet oldani, a szűkebb család élete bizony a betegről fog szólni (legalábbis egy jó ideig), és nemcsak az egy háztartásban élőkkel kell megbeszélnünk, mit várhatunk, mire számíthatunk, de a távolabbi rokonoknak, barátoknak, sőt még a munkatársaknak is tudniuk kell ezt.
Bár az otthoni ápolásnak vannak bizonyos szabályai, melyeket be kell tartanunk (például az orvosi, gyógyszerszedési előírások), minden másra azonban kialakíthatunk egy saját rendszert. Ne foglalkozzunk azzal, mit mond a szomszédasszony vagy pletykálnak-e rólunk: nem kell mindent a "nagykönyv" vagy az elvárt szokások szerint csinálni.
Az ápolás megtervezésekor sokféle szempontot kell figyelembe venni, lehetőleg a szakorvossal, a háziorvossal, az egyéb szakemberekkel ( dietetikus , gyógytornász), az esetleg igénybe veendő szakápolókkal és az ápolásban részt vevő távolabbi családtagokkal, barátokkal vagy önkéntesekkel egyeztetve. Fel kell mérni, hogy mire képes a beteg segítség nélkül, illetve, hogy a jelenlegi állapota meddig fog tartani: várható-e romlás vagy javulás.
Megtanítható vagy újratanítható olyan cselekvésekre, melyekre jelenleg nem képes (például egy agyvérzés után a beszédre), és ha igen, szükséges-e ehhez szakember vagy "elég" hozzá a türelmes gyakorlás? Fel kell mérnünk, mennyire biztonságos az a környezet, ahová a beteget el kívánjuk helyezni: mennyire kényelmes - a betegnek és a gondozónak egyaránt! -, mennyire szellőztethető, hogyan lehet megoldani a tisztálkodást, az intim szükségleteket, az étkezéseket. Szükséges-e esetleg az otthonunk átalakítása, biztonságosabbá vagy "betegbarátabbá" tétele. Van-e lehetőség arra, hogy a beteg nyugodtan pihenjen, szórakozhasson, tanulhasson, esetleg vendégeket fogadjon? Szükséges lehet egy napi-, heti és havi rend kialakítása.
A lelki felkészülésnél a gondozóknak, ápolóknak tudatosítaniuk kell magukban, hogy türelmesnek, megértőnek és támogatónak kell lennie - még akkor is, ha valami olyan dolog történik, ami kihozza a sodrából. Sajnos, ez elkerülhetetlen: a feszültség, a stressz a mindennapok velejárója, és bizony könnyű azon kitölteni ezt, aki a leggyengébb, legelesettebb a környezetünkben. A betegnek azt kell érzékelnie, hogy emberként tekintünk rá, szeretettel, gondoskodással fordulunk felé még a legnehezebb pillanatokban is: ez nemcsak a bizalom kialakulását és megerősítését segítheti, de a gyógyulásban vagy a szép elmúlásban is igen fontos.
Bár célszerű, ha a gondozók, ápolók között is van egy "főnök", aki kézben tartja az ügyeket, aki összegyűjti és rendszerezi az információkat, az orvosi utasításokat, a gyógyszerezést, a speciális diétát, az otthoni ápolásból minden családtagnak ki kell vennie a részét. Ha nem is közvetlenül a beteg mellett tevékenykednek, akkor is sokat segíthetnek, ha más terheket, feladatokat átvállalnak (például a házimunkában). Sok gondozó az ápolói feladatai mellett dolgozik is, így nagyon fontos lehet, hogy a munkáltatónk és a kollégáink is legyenek tisztában a megváltozott körülményekkel.
Saját magunkat se hanyagoljuk el!