A mozgást nem szabad elhanyagolni
A mozgás jótékony hatásaival sok száz könyv, tanulmány, újságcikk foglalkozik, ám ezek legtöbbje az egészséges vagy legalábbis "teljesen mozgásképes" egyének szemszögéből közelíti meg a kérdést. Mi a helyzet azonban az ágyhoz kötött, mozgásában korlátozott, tartósan gyenge, lábadozó beteggel?
A mozgást náluk sem szabad elhanyagolni, hiszen a torna nemcsak az izmokat és ízületeket mozgatja át, de a vérereknek, a szívnek, a tüdőnek és természetesen az agynak is jót tesz. Ráadásul a rendszeres, kíméletes torna a hangulatot is javíthatja, jót tesz a beteg lelkének is, önbizalmat és motivációt adhat neki, ezek pedig elengedhetetlenek a gyógyuláshoz vagy a megfelelő életminőséghez.
Miért hasznos a torna?
Az ágyhoz kötött betegeknél gyakran nem is a tartós fekvés, hanem az azzal összefüggő problémák okozhatnak súlyos következményeket: a hideg, a thromboembólia, a tüdőgyulladás , az izmok elsorvadása. Ezek kialakulásának veszélyét azonban a tornával csökkenteni lehet!
Tornagyakorlatoknál természetesen nem akrobatikus, nagy erőfeszítést, hajlékonyságot vagy ügyességet igénylő mozdulatokra kell gondolni, hanem olyan egyszerűen kivitelezhető, kíméletes és könnyen megjegyezhető gyakorlatokra, amelyeket tulajdonképpen még a legelesettebb, leggyengébb beteg is el tud végezni: egyszerű kar- és lábhajlításokra, csukló- és bokakörzésekre, fejkörzésekre, izomfeszítésekre.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az otthoni, gyógyító tornagyakorlatok megtanítása gyógytornász feladata: a szakember "vizitjeit", a többi ápolói feladatot ellátó személyéhez hasonlóan a házi- vagy a szakorvos írhatja elő. A gyógytornász látogatásai (bizonyos körülmények között) térítésmentesek, de természetesen, ha igényeljük, több helyen is megrendelhetünk külön gyógytornászt. A legtöbb gyakorlat azonban egyszerű és könnyen kivitelezhető, így egy-két szakemberi látogatás után már a gondozó is segíthet "levezényelni" a tornát.
Érdemes a gyakorlatok leírását, sorrendjét és ismétlésszámát vezetni egy füzetbe, melybe azt is feljegyezhetjük, hogy mennyire találta könnyűnek vagy megterhelőnek ezeket a beteg, esetleg melyek okoznak neki nehézséget vagy fájdalmat. Ezek a megjegyzések fontos információkat adhatnak a kezelőorvosnak!
Ha meg sem akar mozdulni...
Lehetnek olyan esetek, amikor a gondozott nem akar tornázni, legszívesebben csak feküdne vagy üldögélne. Ezt azonban érdemes elkerülni: a beteget mindenképpen biztatni, motiválni kell a mozgásra, hiszen az a fizikai, a lelki, sőt még a szellemi állapotának is jót tesz! Elsőként próbáljuk meg kideríteni, hogy mi okozza benne a mozgással szembeni ellenállást? Túl fájdalmasnak, kényelmetlennek vagy megterhelőnek találja a tornát? Esetleg unalmasnak, feleslegesnek tartja, vagy ostobán, kellemetlenül érzi magát a gyakorlatok közben? Ezekre a problémákra a beteg, az ápoló, a gyógytornász és a szakorvos közösen találhat megoldást.
A legnagyobb félelem, különösen az idős, gyenge embereknél természetesen a fájdalom lehet. Ilyenkor érdemes megértetni és elfogadtatni vele, hogy senki nem vár tőle erején felüli teljesítményt! Sokak számára a rendszeres mozgás egyenlő a több órán keresztül tartó megerőltető tornával vagy a futóedzésekkel. Azonban gyakran már 5-10 perc is elegendő lehet, amit akár naponta többször is megismételhetünk!
Legjobban: