A tabuk mögött: így hat a hüvelygomba a lélekre és a párkapcsolatra

A hüvelygombát még ma is sok nő szégyenként éli meg, pedig a hölgyek háromnegyedét az élete folyamán legalább egyszer érinti ez a probléma, higiéniás és szexuális szokásoktól függetlenül. Döntsük hát le a tabukat, és foglalkozzunk nyíltan és komolyan ezzel a fertőzéssel – hiszen jelentős hatást gyakorol a nők lelki és érzelmi egészségére is.

„Huszonhét éves vagyok, és már 18 éves korom óta rendszeresen küzdök hüvelygombával. A rendszeres azt jelenti, hogy nagyjából kéthavonta egyszer, immár 9 éve. Több orvosnál is voltam, több kezelésen is túl vagyok, de mindig kiújul a fertőzés, már kezdek belebolondulni” – írta egy korábbi posztjában a TheGirlSurvivalGuide nevű Reddit-felhasználó. A tanácstalan nő azt is bevallotta, hogy panaszai miatt havi egy együttlétre korlátozódott a férjével fenntartott nemi élete, és bár a férfi nagyon megértő, a fertőzés bizony a kapcsolatukra is kihat. „Még csak haragudni sem tudok rá emiatt. Fogalmam sincs, mit tegyek. Létezik olyan, hogy valaha véglegesen kigyógyuljak ebből a nyavalyából? Várom a legjobb tanácsokat” – fogalmazott.

gondterhelt nő ül a habbal teli fürdőkádban
A gombás hüvelyfertőzés jelentős hatást gyakorol a nők érzelmi egészségére is. Fotó: Getty Images

„Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül”

A kérdezőnek nagyon sokan válaszoltak. Volt, aki arról számolt be, hogy gyakran akkor újul ki nála a fertőzés, amikor éppen egy nagyon stresszes időszakon megy keresztül, illetve amikor kevésbé ügyel az egészséges táplálkozásra, míg másoknál az antibiotikumkezelések hozták elő a hüvelygombát. Egy másik nő pedig minden egyes szexuális együttlét után tapasztalta a bosszantó panaszokat – például a külső nemi szervek és a hüvelybemenet viszketését, égését, valamint a bő, esetleg darabos, fehér vagy sárgás színű hüvelyi folyást –, pedig monogám kapcsolatban élt.

Hiába kezeltem ki valahányszor a nőgyógyászom segítségével a gombás fertőzésemet, amikor ismét ágyba bújtam a párommal, visszatért. Így végül az orvosom rákérdezett, mivel mosakszik a kedvesem. Mint kiderült, az általa fürdéshez is használt antibakteriális szappant nem tudta kellőképpen leöblíteni a hímvesszőjéről, ezért akárhányszor szeretkeztünk, tulajdonképpen fényesre sikálta belülről a vaginámat. Ma már kizárólag kézmosásra használunk antibakteriális szappant” – fogalmazott a hozzászóló.

Olyan redditező is akadt, akinek számtalan életmódbeli változás együttes hatása hozta meg a jelentős javulást. Le kellett mondania például az eldobható menstruációs termékekről – ezek helyett mosható betétet és hüvelykelyhet használ. Emellett rájött arra is, hogy mivel fizikai munkát végez, amelynek során nagyon megizzad, muszáj naponta legalább kétszer bugyit cserélnie. A nedves fehérnemű ugyanis igencsak kedvez a hüvelygomba szaporodásának. Egy másik nő pedig azt is fontosnak tartotta hozzátenni a témához, hogy a hüvelygombára fokozottan hajlamos nőknek a tiszta pamut alsónemű a legjobb választás, a műszálas anyagok ugyanis nem engedik eléggé szellőzni az intimterületet, a befülledt, meleg környezet pedig szintén a hüvelyi fertőzések kialakulását segíti elő. 

Köszönöm a rengeteg támogató hozzászólást, valamint a tippeket, trükköket! (…) A legjobb dolog azonban, amit kaptam ettől a bejegyzéstől, az a tudat, hogy nem vagyok egyedül. Nem vagyunk egyedül, és van mód a gyógyulásra. Remélem, egyszer én is elmondhatom majd magamról, hogy meggyógyultam. Addig is többet gyakorlom majd az orális szexet szegény férjemen” – reagált a válaszadóknak a poszt szerzője.

Nincs benne semmi szégyellnivaló

Ahogy a fentiekből látszik, a hüvelygomba – főleg akkor, ha rendszeresen visszatérő problémaként van jelen az életünkben – jelentősen ronthatja az életminőségünket, ráadásul a lelkiállapotunkra is negatívan hat, és a szexuális életünkbe is erőteljesen beleszólhat. Azt már a The Lancetben megjelent, egyik 2007-es tanulmány is megállapította, hogy a gombás fertőzés olyan mentális és érzelmi mellékhatásokkal is járhat, mint például a depresszió, az álmatlanság, a kimerültség, az ingerlékenység, a szorongás és a hangulatingadozás – ám hiába telt el azóta 17 év, erről a mai napig kevesen tudnak, és még kevesebben mernek róla nyíltan beszélni.

Pedig ezzel a betegséggel a nők nagy része legalább egyszer megküzd, tehát már-már azt mondhatnánk, hogy az életünk természetes része ez a probléma. Nincs azonban benne semmi szégyellnivaló, sőt: nagyon fontos, hogy legalább az orvosunknak és a párunknak őszintén merjünk beszélni róla.

A szakértőt azért fontos beavatni a dologba, hogy segíthessen nekünk a legmegfelelőbb terápia – például gombaellenes, illetve a hüvelyi pH-értéket helyreállító hüvelyi készítmény – kiválasztásában. A partnerünk elől pedig azért nem érdemes eltitkolni a fertőzést, mert az óvszer nélküli együttlét során a lúgos kémhatású sperma már önmagában is képes felborítani a hüvely természetesen savas pH-ját, és így a természetesen ott élő gombák vagy baktériumok kóros szaporodásba kezdhetnek és komoly panaszokat okozhatnak. Lelki és mentális egészségünk megőrzése, valamint az állandó viszketés elkerülése érdekében tehát a legjobb, ha őszintén elmondjuk szerelmünknek, hogy miért húzódunk el az intim közeledésétől.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +10 °C

Erősen felhős vagy borult, párás, foltokban ködös időben lesz részünk. A nyugati, délnyugati tájakon esetleg vékonyodhat, szakadozhat a felhőtakaró. Északon szitálás, kisebb eső előfordulhat. A nyugati, északnyugati szél az Észak-Dunántúlon helyenként élénk, Sopronnál olykor erős lesz. Északkeleten az északi, északkeleti irányú szelet kísérhetik néhol élénk lökések. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, keleten lesz a legenyhébb az éjszaka. Nyugaton, délnyugaton viszont ahol elvékonyodik a felhőtakaró, ott ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A térségünk fölé helyeződő ciklon miatt továbbra is mind a hideg-, mind pedig a melegfrontra érzékenyek szervezetét megterheli az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra