Fogalmam sincs, honnan indult ez, de álszentség lenne azt mondanom, hogy nem esett jól, hogy nem szorult el a szívem. Eszembe jutottak azok az éjszakák, amikor hajnali háromkor kellett kirohannunk az autópályára egy diszkóbalesethez, és bár biztos voltam benne, hogy meglehetősen megrázó körülmények várnak ott rám, büszke voltam, mert tudtam, kevesen mondhatják el magukról most a nagyvilágban, hogy éppen száguldanak életet menteni. Aztán eszembe jutottak azok a hajnalok, amikor a mentőautót kellett takarítanom, és a forrón engedett víz 10 perc alatt megfagyott a vödörben, annyira hideg volt. Ujjaim elgémberedtek, a fülem lefagyott, de a kocsi tiszta volt. És eszembe jutott még számtalan eset. Mindegyikre büszke vagyok.
Nincs kétségem afelől, hogy valamennyi kollégám, dolgozzon az egészségügy bármely területén, könnyen fel tud idézni hasonló élményeket. És abban is biztos vagyok, hogy egyiknél sem tapsolt nekik senki.
Nem a tapssal van a gond, az tényleg nagyon jól esik. Nagyon köszönjük, ne hagyjátok abba, minden este igyekszünk meghallani valahol. Inkább az tölt el furcsa érzéssel, hogy jönnek az üzenetek, hálálkodtok, és "hősként" emlegettek. Pedig nekünk eddig is így telt minden napunk. Rohanunk, sebet kötözünk, gyógyszerelünk, újraélesztünk, adminisztrálunk, szülést vezetünk, és még sorolhatnám. Ugyanazt csináljuk, mint eddig, csak most mások a körülmények. Hogy mi változott? Csupán annyi, hogy most van időtök otthon ülve elgondolkodni azon, mit is jelent a mi munkánk.
Egyébként szerintem nem mi vagyunk hősök. Mi csak végezzük a dolgunkat, minket erre képeztek ki. Ha valaki hős, akkor azok ti vagytok. Ti, akik most képesek vagytok otthon maradni, fegyelmet erőltetni magatokra, elviselni az összezártságot. Ti vagytok a hősök, akik átalakítjátok az életeteket, akik home office-oltok (pedig már a szótól is kiráz a hideg), és akik az otthoni munka mellett gyereket tanítotok, sőt, helyettesítitek a menzát is, ti, akik elviselitek, hogy most nem tehettek mást, mint tehetetlenül várjátok a végét. Ti vagytok az igazi hősök, mert változtattok, alkalmazkodtok. Szóval esténként magatokat is megtapsolhatjátok. Nélkületek a mi munkánk sem érne semmit.
Mindenkinek vannak jó és rossz tapasztalatai az egészségügyről, és a benne dolgozó orvosokról, mentősökről, ápolóktól, nővérekről. Jó lenne, hogy ha a járvány után is megmaradna bennünk egyfajta belső tapsolási kényszer, ami akár megmutatkozhatna úgy, hogy igenis, kiállunk az egészségügyben dolgozók erkölcsi elismerésén túl az anyagi megbecsülése mellett is. Mert higgyétek el, aki az egészségügyben dolgozik, szinte kivétel nélkül mind lelkiismeretes, empatikus ember. Ha durvább veletek, ha úgy tűnik, nem érdekli a bajotok, azért lehet, mert ő is ember, vannak gondjai, fáradt, szorong, mert nem tud megélni egyetlen állásból. Amikor hanyagabbul szól oda, vagy türelmetlen, akkor lehet, hogy csak azért, mert már 36 órája talpon van. Ha egy állásból tisztességesen meg tudnának élni, akkor kipihenten, kisimulva végeznék a hivatásuknak. És ez mindenkinek jobb lenne.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Hogy mit tudsz tenni? Nem tudom. Az jutott eszembe, hogy amikor felmerült az internetadó lehetősége, ezrek vonultak az utcára . Hideg volt, de mindenki kitartóan lóbálta a telefonját. Velünk nem kell utcára vonulni, úgysem leszünk ott, biztos akkor is dolgunk lesz valahol. De vannak lehetőségek, hogy hitet tegyetek azok mellett, akiknek most tapsoltok. Tegyétek is meg!
Köszönjük a tapsot, találkozunk a járvány után.
A szerző mentőápolóként dolgozik.
