Míg a kisebb gyerekek decemberben a Mikulást, majd a Jézuskát várják, addig azok a középiskolások, akik részt vesznek a Nemzeti Tudósképző Akadémia (NTA) programjában, olyan tudósokat, akik munkájukkal a legmagasabb orvosbiológiai elismerését érdemelték ki. A Nobel-díjasok és tehetséges diákok első találkozóját 2012-ben tartották Szegeden, majd ebből hagyomány lett. Idén decemberben Martin Chalfie amerikai neurobiológus, a Columbia Egyetem professzora látogatott el a városba, és részt vett a decemberi konferencián Ole Petersen dán tudós, a Cardiffi Egyetem professzora és a nyolcvannyolc Nobel-díjas tagot számláló Academia Europaea alapító tagja, korábbi alelnöke is. A harmadik külföldi vendég Shahrokh Shariat iráni származású professzor volt, aki a Bécsi Orvostudományi Egyetem Urológiai Klinikáját vezeti, és aki az egyik legnagyobb szaktekintély az urológiai onkológiában.
Martin Chalfie és Ole Petersen a szegedi konferencia előtt Kaposvárra is ellátogatott, hogy ott a Táncsics Mihály Gimnáziumban külön is találkozhasson a tudósképzős gyerekekkel. Érkezésükkor a diákok DNS-nyomozást végeztek a laborban. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy képzeletbeli bűncselekmény gyanúsítottjainak DNS-ét, illetve a helyszínen talált DNS-mintát ismerve határozták meg, ki volt a tettes. „A vizsgálathoz egy DNS-hasító enzimet használtunk, azt követően pedig gélelektroforézist végeztünk. Fantasztikus volt, ahogy a tudósok beléptek a laborunkba és az asztalunkhoz léptek. Sosem hittem volna, hogy ilyen megtörténhet. Nemcsak a vizsgálatról kérdeztek bennünket, hanem a mindennapjainkról, a jövőbeli terveinkről is. A laborlátogatás után előadást is tartottak iskolánk aulájában, ahol további kérdéseket is feltehettünk nekik” – meséli Pusztai Péter, a gimnázium végzős tanulója.
Péternek abban a szerencsében is része volt, hogy az NTA hónap diákja díját – amit minden hónapban odaítélnek egy tanulónak, és a következő hónapban adják át – a Nobel-díjas tudóstól vehette át. „Ez a gesztus váratlanul ért, nem tudtam, hogy egybekötik a látogatással. Fantasztikus élmény volt, amikor a kutatók előadása után egyszer csak felkonferáltak és kihívtak. Borzasztóan motiváló dolog ez, amire egész életemben emlékezni fogok. A laborlátogatás másnapján néhány NTA-s társammal Szegedre is elutazhattam, hogy részt vegyek az ottani konferencián, meghallgassam a tudósok, NTA mentorok, illetve a programban részt vevő egyetemisták előadásait. A konferencia végén kerekasztal-beszélgetésen is részt vettünk. Mi két NTA-s egyetemi hallgatóval diskurálhattunk, de tavaly Thomas Südhof Nobel-díjas kutató ült az asztalunknál. Az idei beszélgetés azért volt hasznos, mert az egyetemisták azt csinálják, amit majd mi is szeretnénk, a kérdéseinkre pedig őszintén válaszolnak, nem kihagyva a nehézségeket. Ők korban is közel állnak hozzánk, így teljesen azonosulni tudnak velünk.”
Ha valami elindul
A konferencia Péter által vázolt menetrendje már sok éve hasonló, Szeged városát mondhatni rutinszerűen keresik fel évente egyszer, újabban pedig kétszer Nobel-díjas tudósok. Az első ilyet 2012-ben tartották, az volt mindennek a kiindulópontja. „Az ötletet az adta, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek egy uniós pályázati forrásból lehetősége nyílt konferenciát szervezni, Varró András professzor – aki akkoriban tudományos rektorhelyettes volt – pedig egy fajsúlyos eseményben kezdett el gondolkodni. Az ő kérésére néztem utána, hogy van-e olyan évforduló, amire az eseményt építhetjük. Mivel Szent-Györgyi Albert neve Szegeden megkerülhetetlen, vele kezdtem a keresést, és észrevettem, hogy a konferencia évében pont a 75. évfordulója lesz a Nobel-díjának. Emiatt szerveztük köré az egész eseményt” – mondja prof. dr. Hegyi Péter, az NTA programigazgatója. A tervek akkor kezdtek izgalmassá válni, amikor Szabad János professzor, az egyetem Genetikai Intézetének vezetője jelezte: van két Nobel-díjas ismerőse, akiket meg tudna hívni. Amikor igent mondtak a felkérésre, fölcsillantak a szemek, és az esemény ötletgazdái elkezdtek további Nobel-díjasokat invitálni.
„Végül kilencen jöttek el, amin magunk is meglepődtünk. Megszerveztük, hogy találkozhassanak gimnazistákkal is, ami hatalmas élményt jelentett mindenkinek. A diákok körbezsongták a tudósokat, és úgy csillogott a szemük, hogy azt nem lehetett nem észrevenni. A programot elképesztően élvezték a Nobel-díjasok is, volt köztük, aki a diákokkal való találkozást tartotta a konferencia legjobb eseményének. Mert ezek a tudósok rengeteg helyen tartanak előadásokat, de motivált középiskolásokkal ilyen számban nem találkoznak. Emiatt fogalmazódott meg bennünk a gondolat, hogy ilyen programot csinálhatnánk rendszeresen. A konferenciákon fellelkesedve kitaláltunk egy oktatási programot is, ami Szegedi Tudós Akadémia néven indult, és amióta országossá vált, Nemzeti Tudósképző Akadémia néven fut. Ma már rengeteg gimnázium vesz részt benne, országszerte több mint ezer diákkal” – mondja Hegyi Péter.
Sok száz diák egy helyen
A szegedi konferenciára idén már 62 tudósképzős középiskolából látogatott el sok száz diák, és jelen volt közel 200 egyetemista, rengeteg pedagógus, mentor és junior mentor is. „Ezek a találkozások egy életre szóló élményt jelentenek mindenkinek, főleg ha valaki közvetlenül is tud beszélgetni a Nobel-díjas tudósokkal. A gyerekeket nagyon inspirálja, amikor a kutatók elmesélik, honnan indultak, hogy pályájukat egyszerű emberként kezdték, maguk is átlagos diákok voltak középiskolásként. Ezzel azt sugallják, hogy bárki elérhet kiemelkedő eredményt. Reméljük, hogy az ilyen élményeknek köszönhetően itthon is több diák tanul tovább természettudományos irányba. Ez kitűzött célja az NTA képzésének is, szeretnénk, ha minél többen választanák az orvosi, gyógyszerészi, biológusi, biológiatanári pályát”– mondja Lengyel Adrien, a Kecskeméti Református Gimnázium biológia- és kémia szakos mestertanára, az NTA középiskolai képzési igazgatója. Az ő gimnáziumából is sok diák lépett be az NTA programjába, köztük a tizenkettedikes Gergely Tímea, aki idén Szegedre is ellátogathatott.
„Ilyen eseményen már többször voltam, és mindig izgalmasnak tartottam. A tavaszi konferencia előtt a Szegedre tartó Nobel-díjas Brian Kobilka és Martin Morad professzor a mi laborunkat is felkereste, és megnézte az ottani gyakorlatunkat. A tudósok tartottak előadást a dísztermünkben is, ahol kérdezhettük őket – ott én vontam a moderátor, közösen az egyik osztálytársammal. Morad professzorral személyesen is beszélgettem, ami nagy élmény volt számomra. Mert a tudósokat másnak képzeljük, pedig olyanok, mint mi, kíváncsiak és érdeklődőek.” Tímea a mostani konferencián a díszvendégek előadásait hallgatta meg Szegeden, mindhárom tetszett neki. Megérintette őt Shahrokh Shariat előadása is, aki könnyedebb témát választott. A professzor a sikeres akadémiai karrierhez adott praktikus, könnyen befogadható tippeket. Előadás után sok kérdést kapott, a konferencia gálavacsorája után pedig körbezsongták a fiatalok, akikkel végtelenül közvetlenül beszélgetett.
Fáradtan ébredsz? Töltsd ki alvászavar tesztünket!
Mint egy osztálytárs
Shariat professzor a kaposvári diákok laborgyakorlatán nem volt ott, de a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnáziumban már megtekintette azt is tudóstársaival. A programon hosszasan beszélgetett a tizedikes diákokkal. „Mi a gyakorlaton azt a feladatot kaptuk a tanárunktól, hogy kitalált Covid-betegeknél a genetikai adottságok és egyéb tényezők – például életkor, dohányzási szokások, fennálló egyéb betegségek – alapján tegyünk javaslatot arra, hogy melyiküknél melyik gyógyszert a legjobb használni. Ezt gélelektroforézises vizsgálat segítségével derítettük ki, ami számunkra, mivel mind élettudományi területen szeretnénk továbbtanulni, nagyon izgalmas feladat” – mondja Szőke Botond, a gimnázium tizedikes tanulója. Osztálytársa, Beláz Marcell azt is kiemeli, hogy a kutatók végtelenül közvetlenek. „Szinte úgy viselkednek, mintha osztálytársként segítenének bennünket a laborban. Nagyon érdeklődőek, sok kérdést feltesznek és elmesélik saját tapasztalataikat is.”
Mucsi-Berecz Ádám osztálytársaival ellentétben a laborgyakorlaton nem vett részt, de a tudósok konferencia-előadását ő is meghallgatta. „Különleges élmény ez, mert ilyenkor a kutatók nemcsak a tudományos eredményeikről beszélnek, hanem a magánéletükről, hobbijaikról is. Így derülhet ki, hogy ők sem karót nyelt, földtől elrugaszkodott emberek. Például a Nobel-díjas Brian Kobilka az áprilisi konferencián a gyerekkoráról is részletesen mesélt.” Ádám föleleveníti, hogy az előadásból megtudták, hogy a tudós a minnesotai Little Fallsban nőtt fel, ahol már 13 éves korától a családi pékségben dolgozott. A kutató azt is megosztotta a diákokkal, hogy nagyon szeretett futni és kerékpározni, és 14 éves korában egy valamivel idősebb barátjával, aki éppen leérettségizett, elment egy biciklitúrára a Yellowstone Nemzeti Parkba, és ott letekert több mint 2200 kilométert.
Életre kelt történetek
A történetmesélés az idei Nobel-díjas látogatásról sem hiányzott, Martin Chalfie is beleszőtte saját élményeit beszélgetéseibe, előadásaiba. A kaposvári laborgyakorlat után például elmondta, hogy a diákokkal való találkozás eszébe juttatta egykori mentorát, aki annak idején mindenben segítette. Vele osztotta meg fantasztikus felfedezéseit, amire rendszerint azt a választ kapta, hogy azok valóban csodálatosak, csak van velük egy aprócska gond: már más is felfedezte őket. A professzor emiatt mindig lelombozódott, de mentora megnyugtatta, mondván: lesznek majd olyan gondolatai, amelyek valóban újdonságot hoznak. Ez a fajta lelkesedés segítette Chalfie-t abban, hogy átlépje korlátait, és kiemelkedő eredményt érjen el.
A szegedi konferencián a tudós megosztotta a hallhatósággal a Nobel-díjának történetét is, ami egy látszólag haszontalan felfedezéssel kezdődött. Már régóta tudták, hogy egyes élőlények képesek fényt kibocsátani magukból, de hogy miként, az rejtély volt. Chalfie elmesélte, hogy Shimomura Oszamu japán kutató egy medúzafajt vizsgálva próbált rájönni ennek okára, de ő sem jutott előbbre. Aztán egyszer, amikor késő estig kísérletezett és sötétben indult haza, csalódottságában az egész felszerelését bedobta egy mosogatóba, amiben tengervíz volt. Lekapcsolta a villanyt, de még visszanézett a laborba és azt látta: a mosogató, amiben tengervíz van, világít. Így fedezte fel, hogy egy fehérje a tengervízben lévő kalcium hatására fényt állít elő. Viszont míg medúzáknál ez a fény zöld, addig az ő kísérletei során kék fény jelent meg. Rájött, hogy kell legyen valami, ami a kék fényt zölddé alakítja át. Shimomura az ezért felelős fehérje létezését lábjegyzetben dokumentálta, de mivel kutatása másra irányult, nem foglalkozott vele.
Nobel-díj egy lábjegyzetből
Martin Chalfie a történetmesélés ezen pontján jegyezte meg, hogy tudomása szerint ez az egyetlen lábjegyzet, ami később Nobel-díjat ért. Mert annak oka, hogy 2008-ban neki, Osamu Shimomurának és Roger Y. Tsiennak megosztva ítélték oda az orvosbiológia Nobel-díjat, pont a zöld fluoreszcens fehérje felfedezése, majd annak jelölőanyagként történő alkalmazása volt. Az úgynevezett GFP fehérje (Green Fluorescent Protein) forradalmasította a molekuláris biológiát, ma rutinszerűen használják a kutatók jelölőanyagként a világ minden táján. Az NTA programján a természettudományos érdeklődésű gyerekek is megismerkednek vele, így számukra a tudós történte különösen érdekes volt. Chalfie professzor előadásában azt is kiemelte, hogy a legnagyobb felfedezések rendszerint váratlanok, és sokszor váratlan irányból is érkeznek. Ezért is fontos, hogy a kutatók el tudják engedni a feltételezéseiket és nyitottan gondolkodjanak, kíváncsiak legyenek. Idézte Enrico Fermi fizikus gondolatait is, aki azt mondta: „Ha az eredmény megerősíti a hipotézist, egy mérést végeztél. Ha ellentmond a hipotézisnek, akkor felfedezést tettél.”
Ez is érdekelhet
A Nobel-díjas professzor beszámolóját követte Shahrokh Shariat motiváló előadása, majd Ole Petersen prezentációja, ami már erősen szakmai volt. Petersen professzor nagy szaktekintély a kalcium-jelátvitel és a hasnyálmirigy-betegségek területén, többször is jelölték Nobel-díjra a kalcium-jelátvitel felfedezéséért. A tudósnak magyarországi kötődése is van, édesanyja ugyanis egy magyar zongorista volt, aki a Zeneakadémiára járt, privát diákja volt Bartók Bélának. Dániába pont a második világháború kitörése előtti hónapokban ment ki koncertezni, és amikor 1939 szeptemberében Németország lerohanta Lengyelországot, egyértelművé vált, hogy nem tud biztonságosan hazajönni. Kint maradt, és egy koncerten találkozott Ole Petersen későbbi édesapjával. A dán professzor, noha Magyarországon sosem élt, már rutinosan mozog Szegeden. Őt ugyanis – mivel Hegyi Péter régóta ismeri, és végtelenül bölcs embernek tartja – már az első konferencia szervezésébe és a Nemzeti Tudósképző Akadémia programjának kidolgozásába is bevonták. A professzor lelkesedése cseppet sem csökkent azóta: nemcsak előadásokat tart a konferenciákon, hanem az iskolai laborokat is kíváncsiságtól vezérelve keresi fel évről évre – a diákok legnagyobb örömére.
Legjobban: