A szakaszos alvásra orvosi kéziratok, bírósági jegyzőkönyvek, naplók utalnak vissza, sőt a jelenleg létező afrikai és dél-amerikai törzsi kultúrákban is megfigyelhető az első és a második alvás. Az antropológusok szerint az ipari forradalom előtt az emberek akkor aludtak, amikor nem volt semmi dolguk, napszálltakor lefeküdtek, de pár óra múlva felkeltek, kicsit tevékenykedtek, majd következett egy második alvás napkeltéig.
Az éjszakai ébrenlét idején az emberek relaxáltak, szeretkeztek vagy olyan háztartási munkákat végeztek, mint a varrás, a favágás vagy esetleg az olvasás. A 17. században aztán megváltozott az emberek alvási szokása, elsősorban a felsőbb osztályok körében, de később az egész társadalom átvette.
Hiába vált azonban az egész éjszakás alvás elfogadottá, azért vannak olyan jelenségek, amelyek visszautalnak ezekre a régi időkre, elég csak a dél-európai népek sziesztájára gondolni. Evolúciós szempontból 2-300 év semmi, a testünk még erre az alvási ritmusra van beállítva.
Ezt bizonyítja például az a’90-es években végrehajtott kísérlet, amelyben az önkéntesek életét úgy szervezték, hogy 14 órán át legyenek sötétben. A teszt negyedik hetére az emberek alvásritmusa úgy állt be, hogy két szakaszban érték el a teljes kipihentséget.
A szakaszos alvásnak megvannak az előnyei és a hátrányai is. Előny, hogy sokkal rugalmasabb időbeosztást nyújt mind a munka mind a család szempontjából. Egyre több olyan munkahelyen, ahol több műszakban dolgoznak, vezetik be a rövidebb, több alvást lehetővé tévő műszakokat, amelyek úgy tűnik, sokkal produktívabbá teszik a dolgozókat.
Forrás: sciencealert.com