Az obstruktív alvási apnoé alvás közbeni légzéskimaradást jelent. Ennek oka, hogy izmaink a mélyalvási fázisban teljesen lazák, tónustalanok. Különböző rizikófaktorok fennállása esetén pedig előfordulhat, hogy a garatot széthúzó izmok lazasága következtében lecsökken a garat keresztmetszete. Az itt áthaladó levegő így felgyorsult, szívóhatást kifejtve és összeszippantva a garat nyálkahártyáját. A légáramlás útja tehát elzáródik, ami rövid időre felébreszti az alvó beteget. Ezekre a mikroébredésekre jellemzően egyáltalán nem emlékszik másnap, alvása viszont töredezetté, zaklatottá válik. Mindez kialvatlansághoz, azon keresztül pedig napközbeni fáradtsághoz és álmossághoz vezet. Hosszú távon pedig egyebek mellett fokozza különböző szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.
Mint azt Adam Taylor, a Lancasteri Egyetem anatómus professzora írja a The Conversation oldalán, az alvási apnoé terápiájára ma két bevett módszer létezik. Az egyik a CPAP (continuous positive airway pressure, folyamatos pozitív légúti nyomás) készülékek alkalmazása. A betegnek egy, az orrára vagy az orrára és a szájára illeszkedő maszkot kell felvennie alváshoz, az ahhoz csatlakoztatott berendezés pedig pozitív nyomás segítségével biztosítja a légutak átjárhatóságát. Emellett enyhébb panaszokra jó megoldást kínálhat az úgynevezett állkapocsemelők (mandibular advancement device, MAD) használata is. Ezek leginkább egy fogvédőhöz hasonlítanak, de precíz kialakításuk révén fizikai úton előzik meg a garat elzáródását. Csakhogy mindkét módszernek megvannak a maga hátrányai. A CPAP eszközök viselését nehéz megszokni, és az érintett betegek mintegy fele három hónapon belül fel is hagy vele. A MAD típusú eszközök pedig rendszeres fogászati kontrollt igényelnek, mert megváltoztathatják a beteg harapását.
Nem meglepő tehát, hogy az alvási apnoéval élők egy jelentős része más, egyszerre olcsóbb, kényelmesebb és kevésbé invazív kezelési megoldást szeretne panaszaira. A szájtapaszok gyártói pedig éppen ezt is ígérik nekik. Az elnevezés ez esetben igen beszédes: valóban egy tapaszról van szó, amelyet a szájra lehet ragasztani éjszakára, elméletben rákényszerítve a szervezetet az orrlégzésre alvás közben. Ez csökkenti a garatelzáródás valószínűségét, kiküszöbölve ezáltal az alvásminőséget rontó mikroébredéseket. A legtöbb terméket vertikálisan kell a szájra tapasztani, így nem is takarják le azt teljes felületén.
A szájtapasz sem csodaszer alvási apnoéra
Mint arra Taylor rámutat, egy 2024 októberében bemutatott tanulmány meglehetősen vegyes eredményeket hozott a szájtapaszok tünetenyhítő hatékonyságát illetően. Noha a vizsgálat egyes résztvevőinél az eszköz javította a légáramlást a légutakban, másoknál éppen ellenkezőleg hatott. Ebből máris kirajzolódik, hogy a szájtapaszhasználat aligha működhet mindenkinél egyformán, aki csak obstruktív alvási apnoéval küzd. Korábbi vizsgálatok ugyan valamelyest pozitívabb adatokkal szolgáltak, ezek azonban jellemzően kis létszámú kutatások voltak, amelyekbe ráadásul eleve csak enyhe panaszokkal küzdő alanyokat vontak be.
„A szájleragasztás másik problémája, hogy az érintettek egy része ilyenkor egyszerűen a szája sarkában kezdik kifújni a levegőt, ahova nem ér el a tapasz” – hangsúlyozza a szakember. Hozzáteszi, mindez alacsony oxigénszintet eredményezhet a vérben, potenciálisan növelve közben a szén-dioxid-koncentrációt, fizikai stressznek kitéve a szervezetet. Ráadásul születtek már olyan kutatások is a területen, amelyek szerint az alvási apnoé egyes tünetei, mint a horkolás és a légutak beszűkülése, a betegek mintegy harmadánál is felerősödhetnek tapaszhasználat mellett.
Érdemes megemlíteni továbbá, hogy a száj leragasztása irritációt okozhat. Ehhez hozzátartozik, hogy a száj körüli bőrfelület rendkívül érzékeny – nem véletlenül soroljuk az erogén zónák közé. Jelesül, az ajkakban mintegy 46 ezer idegvégződés található, míg az ujjbegyeinkben átlagosan csupán 3 ezer. A bőrirritáció gyulladást, dermatitiszt idézhet elő, egyben fokozza a szőrtüszőgyulladás kockázatát is. A tapasz levételekor pedig megsérülhetnek a felső bőrrétegek, ami pedig fertőzéskockázatot is magában hordoz, nem beszélve a kellemetlen fájdalomról – gondoljunk csak a 46 ezer idegvégződésre.
Ez is érdekelhet
Taylor arra is felhívja a figyelmet, hogy amennyiben eleve olyan felső légúti fertőzéssel vagy egyéb megbetegedéssel küzd a beteg, amely beszűkíti a légcsövét, akkor a szájtapasz csak még tovább ronthat a helyzeten és a test légcseréjén. Ha pedig hányás kínoz például norovírus okozta fertőzés miatt, akkor a száj leragasztása végzetessé is válhat. Mivel a hányás nem tud a szájon keresztül távozni, aspirációt okozhat: magyarán bejuthat a légzőrendszerbe, akár veszélyes tüdőgyulladást provokálva. „Röviden, nem javaslom a szájtapaszhasználatot” – fogalmaz Taylor.
Fáradtan ébredsz? Töltsd ki alvászavar tesztünket!
