A bántalmazott nők sok esetben nem mernek feljelentést tenni a hatóságoknál, de ha mégis megteszik a szükséges lépéseket, akkor gyakran azzal szembesülnek, hogy a rendszer, amely a családon belüli erőszak áldozatait lenne hivatott segíteni, még igencsak gyerekcipőben jár Magyarországon. Innen nézve nem is annyira meglepő, hogy sokuknak a NANE Egyesület segélyvonala az egyetlen mentsváruk.
A Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE) 1994 januárjában alakult. Az egyesület képzett önkéntesek által üzemeltetett vonala ingyenes, és a bajba jutott nőknek teljes anonimitást biztosít. A segélyvonalon a nők elleni párkapcsolati erőszakkal, illetve a nők elleni erőszakhoz kapcsolódó gyerekbántalmazással kapcsolatban is várják az áldozatok, közelállók és segítők, valamint segítő szakemberek hívásait. 2016-ban nagyjából 800 bántalmazott nő hívta a vonalat, de összességében ezer fölött volt azoknak az eseteknek száma, amelyekkel a NANE önkéntesei találkoztak. A segélyvonalon kívül ugyanis e-mailben, de Facebookon, privát üzenetben is gyakran keresik őket.
Interjúalanyunk, Tóth Györgyi szinte a kezdetektől együttműködik az egyesülettel: 1998-ban csatlakozott önkéntesként, az elmúlt majd 20 év alatt pedig széles rálátást szerzett a családon belüli erőszak jelenségének magyarországi alakulására.
Hazai példa híján külföldi mintára
Anno, a NANE alapításakor a családon belüli erőszak fogalma még épphogy bekerült a hazai köztudatba, így érthető módon nem is létezett olyan egyesület, amely legalább profiljában hasonlított volna ahhoz, amit elképzeltek. Hazai példa híján külföldi szervezetek mintájára alapozva jött tehát létre az első egyesület, amely a nőkkel szemben elkövetett erőszak ellen lép fel. Az alapítók észak-amerikai, nyugat-európiai, valamint volt jugoszláv országok területén találtak követendő példákat arra, hogy milyen szervezetre lenne itthon is szükség és milyen tevékenységeket érdemes a nők elleni erőszak témájában végezni.
Tudták, hogy mindenképpen közvetlen kapcsolatba szeretnének lépni az érintettekkel és a túlélőkkel, ám két irány közül kellett választaniuk. Dönteniük kellett, hogy helyi szervezet lesznek, ahova bárki besétálhat segítségért, vagy inkább egy korlátozottabb szolgáltatású, de országos egyesületet hoznak létre. Előbbinek akkor lett volna értelme, ha a NANE mintájára az ország számos pontján alakultak volna aztán hasonló szervezetek, így tudtak volna ugyanis teljes lefedettséget biztosítani. Most, 23 év távlatából már látják, hogy az alapítók jól választottak, amikor a második út mellett tették le a voksukat, hiszen gyakorlatilag a 2000-es évekig nem jött létre a NANE-hoz hasonló egyesület.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
"Ha önkéntesek, mégis miért kuncsorognak pénzért?"
Tóth Györgyi beszélgetésünk során többször is hangsúlyozta, hogy a NANE-t kezdetektől fogva önkéntesek működtetik, és az önkéntesek képzése, valamint toborzása is önkéntes munkában történik. Ez azonban nem az a típusú önkéntes munka, amelyhez bárki egyik percről a másikra csatlakozhat. Emberéletekről van szó, így ezt a munkát képzés nélkül senki nem végezheti.
"Egy rossz mondattal is elindíthatunk valakit egy olyan úton, amely veszélyes lehet, vagy akár azzal, hogy nem mondunk valamit, aminek el kéne hangoznia"- mondta Györgyi, majd elmagyarázta, hogy ahhoz, hogy valaki NANE-önkéntes legyen, először ki kell várnia az évi egyszeri (8 napos) képzést, ha pedig ez megvan, természetesen gyakorolnia, hospitálnia is kell, mielőtt egyedül elvállalhat egy ügyeletet. Az egész folyamat nagyjából egy évet ölel át, komoly elkötelezettség kell tehát ahhoz, hogy valaki végül valóban a NANE-nél önkénteskedhessen. Azt tapasztalja, hogy a nonprofit civil szervezetekkel kapcsolatban még igencsak zűrzavar van itthon a fejekben. Nem látják át, hogyan és miből kell gazdálkodnia egy ilyen egyesületnek.
"Egyszer a Facebook-falunkra valaki oda is írta, hogy ha itt önkéntesek dolgoznak, akkor mire kérünk támogatást. Érthető végül is, hogy olyan emberek, akik nem dolgoztak sosem a civil szférában, könnyen magától értetődőnek veszik a saját munkahelyük fizikai valóságát. Egy civil szervezetben azonban egy ember elvégzi a munkáját, majd nekiáll előteremteni a pénzt az iroda lakbérére, a gázra, a vízre, a villanyra, ugyanis egyik sem önkéntes munkával folyik be a vezetékeken. Nem is beszélve az egyéb költségekről. Nekünk maga a munkánk nem hoz pénzt, hanem kifejezetten viszi. Amit valahogy elő kell teremteni."
A Tóth Györgyi által említett egyéb költségek közé tartozik többek között a segélyhívások finanszírozása is, a zöldszám díját ugyanis 2012 óta a NANE fizeti. "1998-tól a zöld számot egy telekommunikációs cég finanszírozta, de 2012-ben ezt a támogatást végül elvesztettük. A kormány ugyanis arról állapodott meg a kommunikációs szolgáltatókkal, hogy tegyék ingyenessé az általános lelki segélyvonalakat, elsősorban az öngyilkosságprevencióval foglalkozókat. Ebbe a rendszerbe a tematikus vonalak, mint például az idősek vonala (DélUtán) vagy a NANE Segélyvonal nem kerültek be, és a korábbi támogatási rendszer is megszűnt."
Jelenleg tehát maroknyi önkéntessel, magánadományokból és az szja 1%-ából működtetik a segélyvonalukat. Ekkora kapacitással azonban nincs lehetőségük egyéni szintű ellátást felvállalni, pedig igény lenne rá. Nagyon sok visszajelzést kapnak arról is, hogy nem érték el a vonalat, és gyakran kérdezik, hogy miért nem elérhetőek a nap 24 órájában. Tóth Györgyi hangsúlyozta, hogy önkéntes munkával többre sajnos nem képesek. Egyszerűen nem életszerű, hogy valaki a munkája mellett ennyi energiát és időt tudjon szakítani önkéntességre. A folyamatos ügyeleti rendhez főállású ügyeletesekre lenne szükségük.
Már az is sokat jelent, ha meghallgatják őket
Máig gyakran felmerül a kérdés, hogy mégis mit lehet egyáltalán telefonon segíteni egy bajba jutott nőnek. Tóth Györgyi szerint sok esetben már az is nagy segítség, hogy végre valaki félbeszakítás nélkül, empátiával végighallgatja őket.
Nagyon sokféle hívás érkezik hozzájuk különböző élethelyzetekben lévő nőktől: van, akinek konkrét gyakorlati tanács kell, de a legtöbb hívóval hosszabban átbeszélik a helyzetét, az érzéseit, a lehetőségeit, és együtt gondolkoznak, hogy mit tehetne. De olyanok is vannak, akik még csak akkor próbálják beazonosítani, hogy mi is történik velük a párkapcsolatukban, és nem biztosak benne, hogy őket valóban bántják-e. Ilyenkor általában már egy beszélgetés elég ahhoz, hogy a hívó megbizonyosodjon benne, hogy amit érez, nem véletlen, és elfogadhatatlan, amit a partnere csinál vele.
Ezeknél a hívásoknál az önkéntesek megpróbálják visszatükrözni, összefoglalni, értelmezni, amit a telefonáló elmond. Néha pedig kimondanak olyan dolgokat, amilyeneket a hívó nem mer. "Olyan eufemizmusok helyett, mint például, hogy >>eljár néha a keze<<, mi kimondjuk, hogy igen, a partnere testi erőszakot követ el. Áttesszük hétköznapi pontos terminológiába, aminek elég komoly hatása szokott lenni a hívóra. De senki nem hív minket azért, mert tegnap csúnyán nézett rá a párja. Inkább az a jellemző, hogy nagyon-nagyon sokáig reménykednek, hogy javul majd a helyzetük. És amikor ez a remény kezd megkérdőjeleződni, akkor hívnak minket. Sokan már kifejezetten nagy veszélyben vannak ilyenkor. Olyanok részéről, akik sosem voltak olyan helyzetben, hogy egy anonim segélyvonalat kelljen hívniuk, gyakran elhangzik a kételkedő, >>maguk csak beszélgetnek itt<< című mondat. Egy segélyvonal a műfajából adódóan valóban beszélgetéssel dolgozik, de ahogy mi beszélgetünk velük, ahhoz a legtöbb ember Magyarországon ma nem jut hozzá."
A szemrehányás nem tanácsadás
A hozzájuk telefonáló nők esetében egyébként már az is nagy lépés, hogy egyáltalán beszélni mernek egy idegennek arról, ami velük történt, történik, mivel környezetüktől gyakran csak hitetlenkedést, bagatellizálást vagy éppen áldozathibáztatást kapnak.
"Miért nem mész el, miért nem válsz el, miért nem csinálod ezt vagy azt.... Az áldozatok gyakran kapnak környezetüktől >>miért nem<< kezdetű mondatokat, ami valójában egyáltalán nem tanácsadás. Ez szemrehányás, amelyet fontos lenne elkerülni. Mi erre is képezzük az önkénteseinket. Amit a segélyvonalon kapnak a hívók, sajnos a társadalomban nem magától értetődő. Annak kellene legyen, de nem az."
Tóth elmondta, hogy bár ők is jól tudják, mennyire veszélyes, milyen sok áldozattal és veszteséggel járhat kilépni egy bántalmazó kapcsolatból, mégis azt kell hitelesen képviselniük, hogy hosszú távon megéri az áldozatoknak, hiszen idővel az esetek többségében csak súlyosbodik az erőszak.
Persze, vannak akik elégedetlenek azzal, amit a segélyvonal nyújtani tud, mert nekik valamilyen direkt, azonnali segítségre lenne szükségük. Egyetlen egyesület azonban nem tudja pótolni a hiányos, rosszul működő ellátórendszert, hiszen sem anyagilag, sem jogilag nincsenek meg erre a lehetőségei. Ilyen esetekben is "csupán" információt tudnak adni például arról, hogy melyik hatóságnál milyen szolgáltatásokat kaphatnak, mire számíthatnak. De arról is felvilágosítják a hívóikat, hogy a rendőrségnek milyen kötelességei lennének az adott ügyben - sokszor tapasztalták már ugyanis, hogy maguk a rendőrök sem tudták, és az áldozatnak kellett nagyon erősen érvényesítenie az érdekeit, hogy a hatóságok megfelelően eljárjanak.
Tóth Györgyi azt mondja, teljesen érthető egyébként az elégedetlen segélykérők dühe, frusztrációja, de érzik, hogy többnyire ez azért nem nekik szól, hanem a rendszernek, amely nem tudja megvédeni őket.
"Mi legalább szóba állunk vele. Amit nyújtani tudunk, hogy amíg hagynak minket létezni, addig nem fogunk elhallgatni, beszélünk a jelenségről. A segítőtevékenységet ugyanis mi nem úgy értelmezzük, hogy csendben láthatatlanná tesszük a problémát, hanem hogy szószólói legyünk az érintetteknek."
A segélyhívások terhe
Mivel az önkéntesek ügyeletről ügyeletre lelkileg meglehetősen megterhelő hívásokat fogadnak, fontos, hogy a képzés során felkészítsék őket ezek feldolgozására és elengedésére. Tóth Györgyi hangsúlyozta, nem történhet meg, hogy úgy jöjjön szembe egy önkéntessel egy sajátjáéhoz hasonló történet, hogy korábban a magáét még nem dolgozta fel. Éppen ezért a képzéseken feltárják a saját erőszakélményeiket is. Fontos, hogy a hívásoknak minden esetben a hívóról kell szólniuk, az ő gondolatairól és érzéseiről.
Mindenkinek joga van hibázni
"Nagyon sokszor felmerül, hogy a bántalmazókon is segíteni kellene, hiszen szegények nem tudják, hogy mit csinálnak. Fontos beszélni arról is, hogy de, pontosan tudják, mit csinálnak" - magyarázza Tóth Györgyi, majd hozzáteszi, hogy mára több nemzetközi kutatást is lefolytattak egykori bántalmazók bevonásával, amelyekből kiderült, hogy a legtöbb esetben a bántalmazó pontosan tudta, mit miért tett párjával. Mind a fizikai, mind a verbális bántalmazás nagyon is tudatos folyamat, mert a bántalmazóknak igényük van arra, hogy partnerük kiszolgáltatott, függő helyzetben legyen. Természetesen lehet, hogy a tudatos bántalmazás mögött valójában például önbizalomhiány húzódik, ám ez sem mentesíthet senkit a tette alól.
"Nagyon sok embernek van a világon önbizalomhiánya, és nem mindenki azzal reagál rá, hogy korlátozni kezd egy másik embert a lehetőségeiben."
Tapasztalatuk szerint a bántalmazók gyakran azért tudják büntetlenül csinálni, amit csinálnak, mert környezetük tétlenül nézi, és zsigerből az első reakciójuk, hogy az áldozattal kezdenek foglalkozni, hogy vajon ő mit csinálhatott rosszul.
"A bántalmazó sokszor megindokolja a dolgot, hogy párja "egy hárpia", idegesítő, kibírhatatlan stb. és éppen ezért jogos, amit csinál. Ilyenkor jó lenne elgondolkozni azon, hogy mi lenne az a pont, amikor azt gondoljuk, hogy minket jogosan meg lehet alázni, be lehet zárni, meg lehet ütni. Általában úgy gondoljuk, hogy velünk ezt nem lehet csinálni, azt viszont valamiért könnyen elfogadjuk, hogy valaki mást megbüntethetnek azért, mert hibázott (ha megtörtént egyáltalán). Mindenkinek joga van hibázni. Erre reagálva egy dolgot tehet a másik ember, ha nem tudja elfogadni a viselkedésemet: szakíthat. De nem bántalmazhat."
Beszélgetésünk során Tóth Györgyi azt is fontosnak tartotta elmondani, hogy a közhiedelemmel ellentétben a bántalmazott nők egyáltalán nem buták vagy naivak. "Kisgyerekkorunktól kezdve egy egész rendszer dolgozik azon, hogy például nézőként érzéketlenné tegyen bennünket az erőszakkal szemben. Vegyünk például egy olyan filmet, amelyben a veszekedés hevében a nőt felpofozza a férfi, majd heves csókolózásban törnek ki. A való életben ilyen egyszerűen nincs. Ez nem más, mint bántalmazói fantázia."
Ez is érdekelhet
