A Föld túlnépesedése ekkor állhat meg

Az ENSZ jelentése szerint folyamatosan lassul a szaporodási ráta.

Egyre kevesebb gyermek születik

Most körülbelül 7, 7 milliárd ember él a Földön, amihez évente 1-2 százalékot kell hozzáadni a jelenlegi szaporodási ráta alapján. Viszont az ENSZ jelentése szerint ennek üteme folyamatosan lassul, és amikor a populáció 2100 környékén eléri a 10,9 milliárdot, évente már csak 0,1 százalékos bővüléssel kell számolni - írja az Index.hu . Ennek az áll a hátterében, hogy egyre kevesebb gyerek születik világszerte, így a populáció önfenntartó szintje alá esik a globális termékenységi arányszám .

Ekkorra állhat meg a Föld túlnépesedése
Egyre kevesebb gyermek születik világszerte. Fotó: 123rf

Jelentősen nő az átlagéletkor

Egy társadalom akkor tudja fenntartani a méretét, ha átlagosan 2,1 születés jut minden egyes nőre: jelenleg ez a szám 2,5, ezért az emberiség egyelőre bővül, de az előrejelzések szerint ez a szám 2100-ban már csak 1,9 lesz. Ezáltal jelentősen megnő az emberiség átlagéletkora is, a mostani 31 évről 42 évre, és várhatóan majdnem 881 millió ember lesz 80 évnél idősebb az évszázad végén.

Magyarországon 1981 óta csökken a népességszám, és bár az utóbbi évek politikai intézkedései nagy hangsúlyt fektettek a születésszám növelésére, ez önmagában kis eséllyel tudja csak megfordítani a tendenciát. Tanulhatunk valamit a Ratkó-korszak politikájából, a népességüket megtartó kelet-európai országoktól, vagy a sokasodó nyugat-európaiaktól? Szakértőt kérdeztünk!

Latin-Amerikában és a Karib-tenger térségében él majd a legtöbb idős ember, a populáció mérete pedig Afrikában ugrik a legnagyobbat, a 2020-ban várható 1,3 milliárdról egészen 4,3 milliárdra. Európa lakosságának száma már 2021-ben tetőzik, és ezután esésnek indul, míg Ázsia népessége egészen 2055-ig növekszik, aztán indul majd csökkenésnek, Észak-Amerika pedig elsősorban a bevándorlás miatt lesz népesebb a jelenleginél.

Bizonytalan számítás

A népesedésnek egyre súlyosbodó következményei lesznek: jelentősen csökkenni fog a jövőben a klímaváltozás miatt a megművelhető földterület, a szélsőségessé váló időjárás és a növekvő tengerszint pedig százmilliók életére lesz katasztrofális hatással. Az ENSZ számításaiban azonban van némi bizonytalanság, hiszen a 2100-ban várható populációt 9,4 és 12,7 milliárd közöttire becsülik. Ez viszont nagyban függ attól, hogy mennyi erőforrást fordítanak a lányok és a nők oktatására a növekedésben leginkább érintett országokban, az egészségügyi ellátás hogyan javul, az emberek életben maradási esélyeire milyen hatással lesz a klímaváltoztás, és milyen konfliktusokat okoznak a globális változások.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra