Gyógytornagyakorlatok csecsemőknek hasfájás ellen

A babatornát, illetve -masszázst célszerű már a várandósság ideje alatt elsajátítani, hiszen néhány egyszerű mozdulattal nemcsak hasfájós gyermekünknek tudunk később jelentős segítséget nyújtani, de ezek a finom mozdulatok elmélyítik a szeretetteljes kötődést is.

Mikor alkalmazzuk?

Erre a legegyszerűbb válasz, hogy mindig: hiszen nemcsak meghitt együttlétet jelent a szülő - vagy nagyszülő - és a gyermek számára, hanem erősíti a kisbabák idegrendszerét, támogatja a mozgásfejlődését, valamint megelőzhetjük, illetve enyhíthetjük vele a kínzó hasfájást is. Mivel a babával való boldog együttlét növeli az édesanyában a prolaktinhormon kiválasztódást, elősegíti még az anyatej termelődését is. Hiszen aki szülő, pontosan tudja, hogy nincs annál rosszabb, amikor a család legkisebb tagja fájdalmában végigsírja az éjszakát vagy akár a nappalokat is. Ha pedig három hónaposnál fiatalabb gyermekünk minden megmagyarázható ok nélkül hetente legalább három napon napi három óránál többet sír, akkor szinte biztosak lehetünk benne, hogy beköszöntött hozzá is a szülők által rettegett kólika.

babamasszázs, baba gyógytorna

Ilyenkor a tünetek hirtelen és rohamokban jelentkeznek: az egyik pillanatban még vidám gyermek a szokottnál sokkal fájdalmasabb sírásba kezd. Testét megfeszíti, lábát felhúzza, és szinte vigasztalhatatlanná válik. Ebben az esetben két dolgot is tehetünk rögtön azért, hogy a pillanatnyi helyzeten javítsunk: az egyik, hogy egy vény nélkül kapható, belsőleg alkalmazott készítménnyel segítsünk a haspuffadást feloldani, a másik pedig a babamasszázzsal kombinált torna. A kettőt együtt alkalmazva látványosan gyors eredményt érhetünk el.

Teremtsünk megfelelő légkört!

A babamasszázs ne csak tornagyakorlatok sorozata legyen, hanem közös tevékenység, amely a lélekre is hat. Ez nemcsak mentálisan lesz jó hatással a babára, hanem a fizikai ellazulást is nagyban elősegíti. A babát akkor masszírozzuk, ha éppen két étkezés között van, nem túl élénk, de nem is túl álmos, láztalan, nincsenek kiütései, illetve, ha 2-3 napon belül oltást sem kapott. Fontos, hogy a szülő is nyugodt lelkiállapotban legyen.

Legjobb, ha egy zajoktól viszonylag védett, barátságos légkört árasztó helyiségben tartózkodunk, ahol 25 fok körüli hőmérséklet van, hogy ne fázzon meg a baba. Vetkőztessük le a kicsit, és helyezzük puha, de vízhatlan felületre, például pelenkázó alátétre. Ha szeretnénk, kapcsoljunk be nyugodt zenét, vagy halkan énekeljünk, mondókázzunk. A ritmusok segítik az ellazulást és a masszázs finom mozdulatainak ütemét.

Masszázs előtt mossunk kezet meleg vízzel, vegyük le azokat az ékszereket, amelyek esetleg megsérthetik a baba bőrét, és használjunk természetes olajokat, például kókusz-, búzacsíra- vagy mandulaolajat. Először mindig a kezünkön dörzsöljük szét, ne tegyük soha közvetlenül a kicsi bőrére!

Első gyakorlat: jobb tenyerünk élét helyezzük a baba hasára, és végezzünk magunk felé irányuló, söprésszerű mozdulatokat fentről lefelé, miközben bal kezünkkel fogjuk össze finoman a baba bokáit, és hajlítsuk be a térdeit.

Második gyakorlat: ujjainkkal végezzünk apró "lépegető" mozdulatokat a baba hasán balról jobbra haladva.

Harmadik gyakorlat: a babát fektessük a hátára, fogjuk meg a csuklóját, majd gyengéden ültessük fel, illetve fektessük vissza.

Negyedik gyakorlat: gyengéden fogjuk meg a baba lábát, és végezzünk vele bicikliző mozdulatokat.

Ötödik gyakorlat: fektessük a babát hasra, emeljük meg a lábait, majd fokozatosan a csípőjét is. Lassan engedjük vissza.

Hatodik gyakorlat: körkörös mozdulatokat végezzünk a baba hasán óvatos nyomást kifejtve. Induljunk a jobb csípőtől óramutató járásával megegyező irányba haladva körbe, egészen a kiindulópontig.

Hetedik gyakorlat: finoman fogjuk meg a baba bokáját, majd a térdét behajlítva toljuk a lábait a has felé. Néhány másodpercig tartsuk ki, majd lassan kezdjünk el a lábaival körkörös mozdulatokat leírni az óramutató járásával megegyező irányban.

Nyolcadik gyakorlat: üljünk le a földre nyújtott lábakkal, majd fektessük a babát hassal lefelé, hosszában végig a saját combunkon. Stabilan megtámasztva, óvatosan görgessük egy kissé jobbra és balra.

Szuszpenziók

A babamasszázst célszerű kiegészíteni olyan csecsemőknek is adható, vény nélkül kapható készítményekkel, amelyek segítenek feloldani a babák fokozott gázképződése miatt kialakuló puffadást. Ezek a szimetikont tartalmazó szuszpenziók kellemes ízesítésűek, így a babák szívesen fogadják önmagukban is, de akár cumisüvegbe, az italukhoz adagolva is adhatjuk. Használjuk a készítményeket mindig a betegtájékoztatóban leírtak szerint, így hatékonyan segítenek felbontani a gázbuborékokat, valamint eloszlatni azokat a gyomor-bél csatornában, ezzel csökkentve a hasi teltségérzést, illetve a kellemetlen nyomásérzetet. Hatóanyaga nem szívódik fel a gyomor- és bélrendszerből, hanem változatlan formában halad végig a szervezeten, ezért szükség esetén más gyógyszerekkel együtt is alkalmazható.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +13 °C
Minimum: +2 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra