Imádják a mamahotelt a magyarok

Egyre későbbre tolódik a fiatalok önállóvá válása: 2016-ban már átlagosan a 25. évüktől jelentkeznek ki a "mamahotelből".

A családalapítás, a házasságkötés és az önállósodás kezdetének időpontja is kitolódott az utóbbi évtizedekben. A Központi Statisztikai Hivatal Mikrocenzus 2016 című tanulmánya arra kereste a választ, hogy mennyivel. Napjainkban sok fiatal a húszas éveit is végigtanulja, ami miatt önálló keresethez is később jutnak és a szülőkkel is tovább maradnak. A karrier sokszor felülírja a magánéletet is - elemzi az adatokat a Portfolio .

Kiderítettük, fontos-e még a házasság Az esküvő minden ember életében meghatározó esemény. Talán éppen ezért igyekszik a köztudat töretlenül megőrizni a házasság nimbuszát. Valóban sikerül? Hogy a válaszhoz kicsit közelebb kerüljünk, Gyetvai Viktória párkapcsolati szakértő és dr. Sass Rita ügyvéd segítségét kértük. Kattintson !

Egyre kevesebben házasodnak huszonévesen

A kutatás szerint 1990-ben a 21 évnél idősebbek körében már több volt az önállósodott, mint a szülőkkel élő fiatal, 2016-ban viszont a váltás csak a 25. életévtől következik be. Egyre kevesebben kötnek huszonéves korban házasságot: 2001-ben ennek a korosztálynak még több mint negyede (26 százalék), míg 2016-ban már csak 9,6 százalékuk állt oltár elé a párjával; napjainkban már átlagosan 30 éves korban kötöttek házasságot a fiatalok. Nőtt azonban az élettársi kapcsolatban élők aránya: 2001-2016 között 11-ről 18 százalékra.

Egyre kevesebben házasodnak huszonévesen
Egyre kevesebben házasodnak huszonévesen

Emögött elsősorban anyagi okok húzódnak: a már említett hosszabb tanulmányi időszak miatt később kezdenek el pénzt keresni a fiatalok, emellett pedig a magánélettel szemben egyre fontosabbá válik a karrier , ami háttérbe szorította a családalapítási ambíciókat. Ezzel szorosan összefügg az is, hogy egyre később önállósodnak, így egyre többen laknak a szülőkkel egy háztartásban.

Az élettársi kapcsolati forma terjedése, a családstabilitás gyengülése és a gyermekvállalás alacsony szintje egyaránt mérsékli a családok számát. Ez a tendencia már hosszabb ideje megfigyelhető: a családok és a családban élők száma csupán 1970 és 1980 között nőtt, a rákövetkező harminc évben csökkent.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +20 °C
Minimum: +12 °C

Szakadozottá válik a felhőzet, de általában sok marad a felhő, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok is lehetnek. Egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Helyenként, elsősorban a déli tájakon lehetnek zivatarok. Többfelé lesz élénk, néhol erős az északi, északkeleti szél. Késő estére 13 és 18 fok közé hűl le a levegő. A változékony idővel kettős fronthatás jelentkezik.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra