Norvégiában is szigorítják az abortusztörvényt

Megszavazta az abortusztörvény szigorítását a norvég parlament. Négy évtized óta most először döntöttek reformról ezen a területen.

2019 első negyedévének végéig volt lehetőség az úgynevezett szelektív abortuszra, tehát dönthettek a nők arról, hogy hány magzatot szeretnének megtartani. Az elmúlt három évben 38 ilyen beavatkozást hajtottak végre Norvégiában.

Első olvasatban 105 támogató vokssal és 64 ellenszavazat mellett megszavazták az ikerterhességekre vonatkozó abortusztörvény szigorítását Norvégiában. A szigorítás értelmében a többes ikreket váró nők a jövőben nem vetethetnek el egy vagy több magzatot alapos indok nélkül. A terhességmegszakítás engedélyezéséről egy bizottság dönt majd.

abortusz, terhességmegszakítás, ikerterhesség, abortusztörvény
Szigorítják a szelektív abortuszra vonatkozó szabályokat. Fotó: 123rf

A bizottság egyebek között az anya kora és egészségi állapota, a már megszületett gyermekeinek száma, illetve a család helyzete alapján dönt majd a magzatok sorsáról. A norvég társadalom vegyes érzésekkel fogadta a tervezetet, és az elmúlt hónapokban több tüntetést is tartottak emiatt. A módosítás akkor emelkedik törvényerőre, ha a képviselők második olvasatban is megszavazzák.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra