Alapvetően négyféle kötődési mintát különböztetünk meg: a biztonságos, a szorongó-ambivalens, a szorongó-elkerülő és a félelemmel teli (dezorganizált) kötődést. Egy magyar krízistanácsadó szakpszichológus, Lukács Liza például egy egész könyvet szentelt a témának. Már a bevezetőben kitér arra, hogy egy 2013-as hazai kutatás eredményei szerint a magyarok mindössze 31,4 százaléka kapta meg szüleitől a biztonságos kötődés alapjait, míg csaknem 38 százalékuk az elkerülő kötődést sajátította el. Aki ilyen kapcsolódási módot "tanult", az jellemzően kényelmetlenül érzi magát, ha fizikailag vagy érzelmileg közel kerül másokhoz, szorongással tölti el az intimitás, és amennyire csak lehet, kerüli a testi kontaktust. Az ilyen személy mások szemében ridegnek tűnhet, érzéseit nehezen mutatja és fejezi ki. Ez a viselkedési minta jellemzően egy védekezési mechanizmusként alakul ki, hogy az érintett megóvja magát a negatív, nehezen feldolgozható érzelmektől. A háttérben szinte biztosan érzelmileg elérhetetlen szülők állnak.
Sokan azonban nem is tudatosítják magukban, hogy milyen kötődési mintát hoznak otthonról - egészen addig, amíg el nem jutnak odáig, hogy nekik kell példát mutatniuk a saját gyermekeiknek. "Nincs még egy dolog, ami annyira rávilágít arra, hogyan neveltek minket a szüleink, mit az, ha mi magunk is szülővé válunk" - fogalmazott egy kétgyermekes anya a The Guardiannak írt olvasói levelében .
"Karnyújtásnyi távolságra tartom magamtól a családomat"
"Rájöttem, hogy elkerülő kötődési stílusom van, és anyaként tartok attól, hogy továbbadom gyermekeimnek az érzelmi távolságtartás káros örökségét. Nagyobb gyerekemet folyton eltaszítom magamtól, igyekszem legalább egy karnyújtásnyi távolságra tartani őt magamtól. A kisebbik még kisbaba, vele más a helyzet, ő biztonságosan kötődik hozzám - legalábbis egyelőre" - vázolta helyzetét a kétségbeesett nő.
Mint írta, édesanyjánál 40 éves kor felett bipoláris személyiségzavart diagnosztizáltak, ami valamilyen szinten meg is magyarázza, miért nem tudott egészséges kapcsolatot kialakítani a lányával. "Jártam terápiára, és több könyvet is elolvastam már erről a kötődési stílusról, mégis úgy érzem, a minták megismétlődnek. Szeretnék melegszívű, szeretetteljes anya, valamint ragaszkodó és társaságkedvelő feleség lenni, de úgy tűnik, akármennyire is igyekszem, nem vagyok képes rá."
A leírásból az is kiderül, hogy a férj sokat szenved attól, hogy amikor megpróbál beszélni az érzéseiről a feleségével, a nő elzárkózik ettől, és ugyanezt teszi a nagyobbik gyermekükkel is. "Igaza van, tényleg ezt csinálom velük. Ha valami érzelmi problémával fordulnak hozzám, azonnal elbagatellizálom, lekicsinylem . Most viszont segítségért kiáltok, mert rettegek attól, hogy az én gyerekeim is ezt a szörnyű, elkerülő kötődést öröklik. Szeretnék jobb anyjuk lenni, magammal pedig szorosabb barátságot kötni."
"Nem az anyád vagy, a saját életedet te irányítod"
A legintimebb kapcsolatainkban félünk a leginkább attól, hogy megsérülünk, emiatt pedig igyekszünk megtaláljni a módot, hogyan védekezzünk az esetleges csalódások ellen. Ettől még nem feltétlenül leszünk elkerülők, főleg, ha közben nagyon is foglalkoztat minket az, hogyan hat a viselkedésünk a többiekre. A belső kritikus hangunk és a folytonos önelemzés azonban jelentősen megnehezítheti a dolgunkat abban, hogy őszintén megnyíljunk mások előtt - írta válaszában Susanna Abse pszichoanalitikus, pszichoterapeuta. A szakértő felhívta a figyelmet továbbá, hogy a szüleinktől "örökölt" kötődési minták egyáltalán nincsenek kőbe vésve, és különböző helyzetekben eltérő mintázatok szerint viselkedhetünk. Így fordulhat elő például az, hogy míg valakinek meg tudjuk adni az érzelmi biztonságot, másoknak nem feltétlenül.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ez is érdekelhet
A tanácsok között szerepel az is, hogy az érintettnek talán érdemesebb lenne kevesebbet rágódnia a múlton, az anyja árnyéka mögé bújás helyett átvennie az irányítást a saját élete felett. A folytonos agyalás és szorongás ellenszere lehet például a rendszeres testmozgás, a családtagok problémáinak kezeléséhez pedig azt javasolták, hallgassa végig párját és gyerekét, majd mondja bátran azt, hogy a válaszhoz időre van szüksége. Segítség lehet továbbá az ilyen helyzetekben egy speciális, pszichoanalitikus terápia is, ami nem a múltbéli kérdések megválaszolására, sokkal inkább a jelen problémáinak kezelésére, megoldására fókuszál. Arra azonban senkinek nem szabad vágynia, hogy mindig, minden helyzetben szeretetteljesen és befogadóan reagáljon. Hiszen mindannyian emberek vagyunk, szóval ez csak egy túlidealizált, irreális álomkép.
