Több pénz jár az otthonápolásért

2019-ben emelkedik a gyermekgondozási díj (gyed) és a diplomás gyed összege, illetve bevezetik a gyermekek otthongondozási díját (gyod) is.

A minimálbér emelkedésének köszönhetően a gyed maximális összege 2019-ben eléri a bruttó 208 600 forintot, míg a diplomás gyed az alapképzésben résztvevő hallgatóknál 104 300 forintra, a mesterképzésben résztvevők esetében 136 500 forintra emelkedik. A diplomás gyedet az érintettek immár a gyermek kétéves koráig igénybe vehetik - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

Több pénz maradhat a nagycsaládosok zsebében
Több pénz maradhat a nagycsaládosok zsebében

Több szabadság jár a közigazgatásban dolgozóknak

A tartósan beteg gyermeküket otthon ápolók számára megjelenik a gyod, amelynek összege bruttó 100 ezer forint és a gyermek életkorától függetlenül folyósítható. Mindemellett januártól havi 40 ezer forintra emelkedik a kétgyermekesek családi adókedvezménye -a kedvezményt már azok is igénybe vehetik, ahol érkezik a második gyerek, pontosabban a várandóság 91. napjától.

Otthonápolás - merre induljunk, mik a lehetőségeink? A nagy távolságok és a rohanó életmód miatt egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy idős vagy beteg szeretteikről személyesen gondoskodjanak. Erre nyújthat megoldást az otthoni szakápolás és a házi segítségnyújtás. Erről bővebben az alábbi cikkünkben írtunk!

További változás, hogy 2019 márciusától a központi közigazgatásban dolgozó friss házasok öt nap, valamint a nagyszülők minden unoka születésénél öt-öt nap pótszabadságot kapnak, a gyerekek után járó pótszabadságok pedig a duplájára emelkednek. Eszerint a központi közigazgatásban egy gyerek után négy, két gyerek után nyolc, három gyerek után pedig tizennégy nap pótszabadság jár éves szinten. A központi közigazgatásban dolgozó édesapáknak járó apaszabadság öt nap helyett nyolc, ikergyermekek esetén hét nap helyett tíz napra emelkedik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra