A depressziós betegség valóban nem egyenlő múló napi rosszkedvvel, egy-két napig tartó lehangoltsággal. Azonban az a jelenség, hogy egyre gyakrabban hallunk a depresszióról, nem véletlen. Amíg a testi megbetegedések kezelésében és a halálozás csökkentésében jelentős eredményeket ért el az orvostudomány, addig a mentális (lelki) betegségek ma világszerte egyre komolyabb népegészségügyi problémát jelentenek. Ezek közül is leggyakoribbak a hangulat- és a szorongásos zavarok, melyek a lakosság több mint egyharmadát érintik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzései alapján 2020-ra a depresszió lesz a világon a második leggyakoribb tartós munkaképesség-csökkenést okozó megbetegedés, megelőzve a szív- és érrendszeri betegségeket!
Milyen gyakori a depresszió?
A depressziós zavarok sokféle formában megjelenhetnek, és minden életkorban előfordulnak, gyermekektől az idősekig. A nők között kétszer olyan gyakori a depresszió, mint a férfiak között. A kezelést igénylő úgynevezett major depresszió a lakosság mintegy 5-7%-át érinti, illetve ha a teljes élettartamot nézzük, akkor ez az arány eléri a 10-15%-ot, azaz megközelítőleg minden negyedik nő és minden nyolcadik férfi élete folyamán legalább egyszer major depresszióban szenved. Azoknak a személyeknek a száma, akiknek a tünetei nem érik el a klinikai szintet, de jelentősen befolyásolják a személy közérzetét, rontják a mindennapi teljesítőképességét, ennél is több, eléri a lakosság egyharmadát. Hazánkban az elmúlt években jelentősen nőtt a kezelésre szoruló depressziós személyek aránya. A depressziós betegség nemcsak gyakori, de az esetek felében a tünetek visszatérnek vagy krónikussá válnak.
Miért jelentős egészségügyi probléma a depresszió?
A depresszió tünetei (mint pl. a fáradtság, alvászavarok) jelentős szenvedést okoznak a depressziós személyeknek és családtagjaiknak is, gátolják mindennapi életvitelüket, munkavégzésüket. Számos vizsgálat szerint a depresszió fokozottabb életminőség romlással jár, mint számos súlyos testi betegség, mint pl. a szív- és érrendszeri vagy a daganatos betegségek. Nem meglepő ennek tükrében, hogy a depressziós személyek kétharmadának vannak öngyilkossági gondolatai, és 10-15%-uk el is követi azt. Azt gondolnánk, hogy nincs annál nagyobb szenvedés, mint amikor valakinek súlyos testi tünetekkel, fájdalmakkal járó vagy gyógyíthatatlan betegsége, pl. rákja van. Mégis közülük csak nagyon kevés ember dobja el magától szándékosan az életét. Az öngyilkosságot megkísérlő vagy elkövető emberek zöme lelki betegségben szenved!
A depresszió nemcsak az öngyilkossági kockázat miatt veszélyezteti az emberek életét. Kedvezőtlenül befolyásolja a testi betegségek lefolyását, kimenetelét, pl. a daganatos betegségek, infarktus utáni halálozási arány nagyobb azok között, akik depressziós tünetektől is szenvednek. Ennek egyik oka az, hogy a depresszió negatív hatással van a testi egészségre, pl. az immunrendszer működésére. Másik oka abban rejlik, hogy az orvos-beteg kapcsolat is sérül. A lehangolt, reményvesztett ember kevésbé motivált a gyógyulásra, a kezelésben való együttműködésre is.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A depresszió még napjainkban is aluldiagnosztizált és alulkezelt!
A depressziós betegek gyakrabban fordulnak meg az egészségügyben, mint egészséges társaik. A háziorvost felkereső betegek 10%-a, a kórházban kezeltek 22-33%-a szenved depressziótól. Ennek ellenére az érintett személyek 90%-ánál a depresszió nem kerül felismerésre, és még a felismert esetek közül is csak kevesen részesülnek megfelelő módon és ideig kezelésben! Ennek számos oka van.
A depressziótól szenvedők fele nem fordul orvoshoz, nem kér segítséget panaszaira. Vagy mert nem ismeri fel, hogy a panaszai mögött lelki betegség, depresszió rejlik, vagy felismeri ugyan, de szégyelli a tüneteit, pl. akaratgyengeségnek tartja. Sajnos erre sokszor a környezet is rásegít. Tévhitek, előítéletek, stigmatizáció (megbélyegzés) rontja tovább a lelki betegségben szenvedők amúgy is nehéz helyzetét. A depresszió felismerésére és kezelésére gyakran az egészségügyben dolgozók sem kellően felkészültek. Vagy maguk sem ismerik fel a depressziót, a betegeknek csak a testi tüneteire koncentrálnak, vagy észlelik ugyan páciensüknél a problémát, de kínosnak érzik a lelki dolgokról beszélni. Sok esetben egyszerűen nincs is rá lehetőségük a szűkös időkeretek között. Amennyiben az érintett személy valamilyen súlyos életeseményen esett át, vagy komoly stressznek van kitéve, akár saját maga, akár orvosa úgy vélheti, hogy minden oka megvan a rossz hangulatra, és azon úgy sem lehet segíteni. Sokan félnek a kezelés mellékhatásaitól is.
Mi okozza a depressziót?
Sokáig egyfajta "dualizmus" jellemezte a betegségekről alkotott tudásunkat, elképzeléseinket. Azaz a betegségeket testi, vagy lelki betegségek kategóriába osztottuk. Ma már felfedeztük, vagyis inkább újra felfedeztük, amit már az ókorban is tudtak, hogy test, lélek, és környezete nem választható szét. Ez az úgynevezett biológiai-pszichológiai-szociális egészségmodell igaz a depresszió kialakulására is. A depresszió maga nem öröklődik, de a depresszióra való hajlam öröklődhet. A depressziós személyeknél számos idegélettani változást mutattak ki, mint például változást bizonyos ingerületátvivő anyagok - elsősorban a dopamin - mennyiségében és működésében. Azt, hogy a biológiai - genetikai és élettani tényezők - talaján kialakul-e depresszió, illetve, hogy tüneteit az adott személy hogyan éli meg, befolyásolják a pszichológiai és szociális tényezők. Kora gyermekkori hatások, a családi modell és háttér, a társas támogatás, tanulási mechanizmusok, az egyéni gondolkodási sémák (hogy valaki hogyan viszonyul a világhoz, hogyan értékeli a helyzeteket), a személyiség, az egyes életesemények, nehéz élethelyzetek, életvezetési problémák és az ezekkel való megküzdési stratégiák hatékonysága mind-mind szerepet játszanak a depressziós tünetek megjelenésében. Különösen fontosnak tartom kiemelni a tartós, és kezeletlen stresszhatások szerepét a depresszió kifejlődésében. Állatkísérletes modelleken, és az emberek megfigyelésén alapuló vizsgálatok leírták azt a mechanizmust, amelynek során azoknál az egyéneknél, akik tartós stresszhatásnak vannak kitéve, és ezzel a hatással nem tudnak megküzdeni, egy idő után a szervezet kifárad. Olyan pszichológiai, idegélettani és hormonális változások mennek végbe a szervezetben, amelyek egyfajta kontrollvesztett, reménytelen, ún. tanult tehetetlenségi állapothoz vezetnek. Ez lényegében megfelel a depressziós állapotnak.
