A Wellcome Trust Centre for Human Genetics központ kutatóit annyira meglepte saját vizsgálati eredményük, hogy saját bevallásuk szerint sokszor meg kellett ismételniük kísérletüket, amíg hajlandóak voltak elhinni a kapott eredményeket.
A Current Biology folyóiratban publikált tanulmány szerint a kutatók több mint 11 ezer ember stresszből adódó depresszióval küzdött, de az összehasonlítás kedvéért, kontrollcsoportnak depressziótól mentes embereket is beválasztottak.
A vizsgálat elején a kutatók azt vizsgálták: van-e olyan gén, ami fokozza a depresszióra való hajlamot . Meglepő módon viszont arra jöttek rá, hogy a stresszből adódó depresszió a mitokondriális DNS-sel függ össze. A mitokondriumok sejtjeink energiaközpontjai: amikor stresszes helyzetben vagyunk, ezek termelik az energiát a sejteknek. Természetesen ez egy hurkot okoz: minél több energiát égetünk el a stresszre, annál több mitokondriumra van szükségünk, hogy még több energiát tudjunk elégetni.
A telomerek hosszának csökkenése a stresszes egerekben azt jelzi, hogy a stressz csökkenti az élettartam hosszát. A kutatók azonban úgy vélik: mind a telomerhossz változása, mind pedig a mitokondriális DNS halmozódása visszafordítható folyamat. Miután az egerek kikerültek a stresszhelyzetből, DNS-ük visszatért a normális, korábban megfigyelt állapotba.
Miért van sejtszintű hatása a stressz okozta depressziónak, egy rosszabb hangulati állapotnak?
A stressz csökkenti a mitokondriumok hatékonyságát, emiatt a testnek változásokat kell eszközölnie, hogy védje az anyagcserét. Ebben az értelemben a depresszió a test környezeti stresszre adott válasza.
Mindez pedig a depresszió kezelését is megváltoztathatja. Mivel a DNS-ben észlelhető molekuláris változások visszafordíthatóak, a különféle kezelések hatékonyságát mostantól molekuláris szinten is mérhetjük és értékelhetjük: csak a mitokondriumok mennyiségét és a telomerek hosszának változását kell figyelniük a kutatóknak.
Forrás: www.iflscience.com