Természetesen tudom, hogy ehhez az utazáshoz ma már a magyar fiatalok közül úgy negyvenezren kokaint, heroint vagy Extasyt használnak. De ismét van egy olyan réteg, amelyik újra felfedezte az olcsó kábítószer "előnyeit" - a zacskós álmot, széles vásznon, technokolban...
Nagyon, de nagyon szűklátókörűnek kell lenni ahhoz, hogy ne ismerjük fel szép, modern századunk szörnyű veszélyeit. Az a felnőtt, aki azt állítja: az én gyermekem soha, de soha nem drogozna (ki is taposnám a lelkét!), az vagy álomvilágban él, vagy nem néz szembe a kihívásokkal.
Egy nem éppen szívmelengető statisztika szerint a tizenéves fiatalok negyven százaléka (!) legalább egyszer kipróbált valamiféle drogot, s ha többet nem tette, hát az szerencse kérdése. Illetve nem is annyira csak a szerencse a főszereplő ebben.
Hadd szóljon
A kipróbálás eredete a kíváncsiság, a társaság, ha ő nem fél, akkor én sem, hadd szóljon, csak egyszer élünk. A folytatás már sokféle úton botorkálhat. Az első élmény lehet nagyon rossz - hányás, fizikai gyengeség, fejfájás, és utána a nagy fogadalom: soha többet! De lehet nagyon jó is, fantasztikus utazás, amelyet a fiatal ismét át akar élni, s nem nagyon töpreng azon, hogy ez árt-e neki vagy sem.
Oláh Miklós rendőrezredes - aki valaha egy Művelődési Ház igazgatója volt, nagyon közel élt tehát a fiatalokhoz - nem az a fajta, aki mélységesen felháborodik, és további rendőrökért kiált, ha rátalál egy drogtól kábult gyerekre, fiatalra. Ismeri, tudja, hogy milyen ösvényeken ér el az ember gyereke ehhez a szerhez, és ismeri, tudja azt is, hogy nem a megtorlás, hanem a meggyőzés, a figyelem, a törődés az, ami letérítheti erről a nagyon is göröngyös útról.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
- Mindig összeszorul a szívem, amikor érkeznek a hírek: az iskolák körül drogdílerek vertek tanyát, folyik a "beetetés" - mondja. - Kábítószeres bélyegek, füves cigaretták csalogatják, csábítják a fiatalokat, akik közül sokan természetesen kipróbálják annak ellenére, hogy a rendőrség szakemberei szinte minden iskolában ott vannak, előadást tartanak erről az ártalmas szenvedélyről, s a lehető legőszintébben válaszolnak a kérdésekre. Találkoztam olyan esettel is, hogy egy nagyon jó hírű, budai iskolában terjedt el a drogfogyasztás, s a tanárok eleinte úgy gondolták, megoldhatják ezt a kérdést a falak között is, nem szólnak a rendőrségnek, hiszen az ártana az iskola hírének. Pedig nem ez a megoldás. A rendőrségnek sem az a feladata, hogy pellengére állítsa az iskolát, beledöngölje a sárga földbe - sokkal inkább az, hogy felderítse a dílereket, és különös figyelemmel foglalkozzon a megtévesztett fiatalokkal -, amennyiben lehet, akkor a szülők segítségével.
A szülők azonban nagyon sokszor elutasítják a segítséget. "Az én gyerekem sosem drogozna" - mondják, és összeszűkült szemmel néznek a "hírhozóra". Aztán a négy fal között már kétségbeesetten próbálják túlordítani saját félelmeiket - "Ezt a szégyent! - kiabálják. - Ha még egyszer megpróbálod, fel is út, le is út! Amíg az én házamban élsz, az én kenyeremet eszed, addig azt teszed, amit én mondok!"
Beszéljünk róla!
Nem is olyan régen "megkövezték" azt, aki Magyarországon drogveszélyről próbált beszélni. Olyan volt ez a téma, mint a Coca-Cola egykoron - úri huncutság. Ha páran éltek is vele, nem lehetett általánosságról beszélni. Aztán elérkezett az idő, amikor már programokat kellett kialakítani, miként lehetne megakadályozni ennek a szenvedélynek a terjedését. Előbb kezdtek a civil szervezetek, később az állam is úgy gondolta, feladata van és felelőssége.
Ma már a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumnak külön drogmegelőzési programja van, a kórházak is felállították a drogambulanciákat, s szembe kell nézniük azzal a ténnyel, hogy az egészségügyi intézményekben kezeltek vagy az első kipróbálás után kezelésre jelentkezők száma évről évre növekszik.
A közölt adatok azonban egyáltalán nem egzaktak - sok a rejtőzködő drogos, akikről nagyjából-egészből már csak akkor derül ki szenvedélye, amikor már késő. A hiányos statisztika szerint azonban 1998-ban közel tízezer drogfogyasztót tartottak számon a különböző egészségügyi intézmények - de mindez csak a jéghegy csúcsa.
Szembe kell már nézni az úgynevezett kábítószer-bűnözéssel, amely oda és vissza működik. Vannak a terjesztők, s vannak a fogyasztók. Utóbbiak éppen a mindennapi utazásért vállalkoznak kisebb-nagyobb lopásokra, rablásokra, sőt nem egyszer egészen agresszív módszereket is bevetnek, hogy megszerezzék azt az összeget, amelybe egy belövés kerül naponta.
A függés gyógyítható
De vajon gyógyítható-e a drogfüggés vagy sem. "Ebbe csak bele lehet halni, ha nem előbb, akkor utóbb" - találkozhatunk véleményekkel, holott ugyanúgy kezelhető ez a szenvedély is, mint például az alkoholfüggőség. Csak éppen azért, aki naponta egy liter bort iszik meg, nem kongatják meg a vészharangot.
Van az országban egy kitűnően működő alapítvány - a sok közül az egyik - Komlón. A neve: Leo Amici. Drog- és alkoholfüggőket gyógyít. A kívülálló és e szenvedélybetegségektől mentes embernek spártai neveléssel és elvárásokkal. Nehéz ide bekerülni, nehéz megmaradni - de nagyon könnyű kikerülni. Ha valaki, akit felvettek, és nem veti alá magát a közösség törvényeinek, hamar ismét kívül találhatja magát.
A Leo Amici Alapítvány létrehozója egy ügyvéd, aki sokáig drogfüggő volt - sok éve tisztán él, de ő is, és minden gyógyult szenvedélybeteg azt mondja: Ember, én alkoholista (drogfüggő) vagyok, csak éppen tiszta.
Mert sosem lehet teljesen kilépni - ez az átélés visszafordíthatatlan. A gyógyultak tudják: olyan drogos vagyok, aki nem drogozik. Ma, holnap, két év, tíz év vagy az örökkévalóságig. Ki tudná megmondani? A Leo Amici személyiségformáló tréninget alkalmaz - olyan boldogságot ígér és teremt meg, amely kézzel is megérinthető. Különösen izgalmas a színház-programja, a szerepjátszás, a drámaelmélet gyakorlati alkalmazása.
Az őszinteség diadala és az online
A lehető legnagyobb hiba, ha egy drogost visszautasítunk, amikor tanácsot szeretne kérni. Bezárjuk a fülünket, álságosan forgatjuk a szemünket, és azt mondjuk: fordulj a hasonszőrű barátaidhoz, ne kínozz engem!
Ez nem így van. Kérdések vannak, kimondottan és kimondatlanul, s ahogyan a régi mondás mondja - similis simili gaudet, azaz a hasonló a hasonlónak örül -, amennyiben nem vagyunk nyitottak, s egyetlen stratégiánk az elutasítás, akkor senkinek a szemére nem vethetjük, ha a társadalom egy része kizár bennünket a gondjaiból. Még akkor is, ha ezeket nem lesz képes önmaga megoldani.
Vegyünk néhány példát, milyen kérdésekkel (és tanácsokkal) kell szembesülnünk azoktól, akik vagy már elkezdték, vagy csak tervezik a kirándulást a drog birodalmába. Akik ismerik az online hatalmát:
"Tisztelt hozzáértők! Hogy fér meg egymással a betegség és a hallucinogén? Sürgős választ várok! Ha beteg vagyok, de van egy lehetőségem anyagot venni, akkor mondjam vissza?"
"Csak másodkézből tudtam: ha meg vagy fázva, akkor nem szabad hallucinogén anyagot szedned. Én kipróbáltam. Nahát, ha ültél már a WC-n szapora fosással, akkor el tudod képzelni ennek a százszorosát. A kanál megvár, előbb gyógyulj meg."
"Mennyi idő alatt ürül ki a THC a vizeletből, hogy ne legyen kimutatható? Nemrégiben egy snow-boardos srác szívta meg, akinek a gerincvelőben mutatták ki a szert. Miért éppen ott?"
"Mikor tudja kimutatni az utcai rendőrségi gyorsteszt a kábítószer jelenlétét?"
"A vizelettesztek 10-12 napig erősek, a speed 2-3 napig mutatható ki, a marihuana és a hasis még hetekkel a fogyasztás után is kimutatható, hiszen a THC zsírban jól oldódik, és ott megköt. Ha tiszta akarsz lenni, igyál sok folyadékot - vizet!"
"A kb. egy évvel ezelőtt bevezetett tesztek nem tudják az LSD-t kimutatni, ha megfelel neked ez a válasz. De ez azóta változhatott. Sajnos, nem tudom, hogy a rendőrség honnan szerzi a teszteket, de majd érdeklődöm."
S mi köze ennek az őszinteséghez? Hát csak az, hogy a kérdéseket drogos fiatalok tették fel az interneten, aki pedig válaszolt, az dr. Pelle Andrea, aki minden üzenet mellé csatolta azt is - további kérdéseidre, problémáidra választ kaphatsz a szakemberektől.
Anonim megfogalmazás
"A társadalom, amelyben élünk, olyan, mint egy kirakójáték. Akárcsak egy puzzle darabkáinak, úgy minden embernek megvan a maga természetes helye, ahová gond nélkül beilleszthető, ahol nem kerül kóros feszültségbe a környezetével. Ebből a pozícióból tudja a Rész a legtökéletesebben szolgálni az Egészet. Nem fontos, hogy ez a hely magasan legyen: akit portásnak teremtettek, az portásként fogja magát a legjobban érezni. Ma sajnos csak kevesen találják meg ezt a helyet, egyre kevesebben tudják, merre vezet az útjuk. Nincs senki, aki kirakná a puzzle-t, mindegyik darabnak egyedül kell megtalálnia a helyét.
Ennek a problémának a megoldásában segíthetnek a pszichedélikus szerek.ˆ
Ez is érdekelhet
Ezek a drogok senkit sem tesznek jobbá, önmagukban nem is változtatják meg a személyiséget, szerepük mindössze abban áll, hogy megmutatják a valós helyzetet, egy kis időre kiszabadítanak a mindennapi szerepeink, álarcaink fogságából, lehetővé teszik, hogy tágabb perspektívából vegyük szemügyre életünket, s rájöjjünk, mi az, amin javítani, változtatni kell. A javítást azonban ezek a drogok sem végzik el, az ugyanúgy a mi feladatunk marad, mintha nélkülük jutottunk volna el a változtatás igényéig. VIII. évf. / 9. szám
