Éppen negyed évszázaddal ezelőtt, 2000-ben jelent meg az az azóta híressé vált tanulmány a British Medical Journal című orvosi folyóiratban, amely szerint egyetlen cigaretta átlagosan 11 perccel rövidíti meg a dohányosok életét. A média hamar felkapta a kétségkívül ijesztő számadatot, így az hamar bejárta a világot. A tanulmánynak ugyanakkor akadtak jelentős hiányosságai, amelyeket most a University College London kutatói igyekeztek egy új vizsgálat során kiküszöbölni. Mindezek után pedig azt állítják, hogy a cigarettánkénti 11 perc valójában inkább 20 perc lehet – írja az IFLScience.
Az ezredfordulón publikált tanulmány egyik legnagyobb hibájának azt tartotta a kutatócsoport, hogy az kizárólag férfiak adatain alapult. Így aztán az új kutatást kiterjesztették mindkét nemre, számításba véve a halálozási adatokat, dohányzási szokásokat, valamint számos más olyan tényezőt, amely kihatással lehet a várható élettartamra. Az elemzés végén arra a következtetésre jutottak, hogy az aktív dohányzás 10 évvel rövidítheti meg a férfiak és 11 évvel a nők életét. Mindez pedig egyetlen szál cigarettára levetítve 17 és 22 percet jelent.
Az Addiction című folyóiratban publikált mostani tanulmány szerzői elismerik, hogy saját számításaik sem tökéletesek, még ha pontosabbak is, mint a 25 évvel ezelőttiek. Mivel átlagokat határoztak meg, valójában nem lehet minden dohányosra egységesen érvényesnek tekinteni az eredményeket. Elvégre vannak, akik mindennap elszívnak egy doboz cigarettát, mégis hosszú életet élnek, míg másoknál már a 40-es életéveikre kialakulnak dohányzáshoz köthető súlyos megbetegedések. Ugyanígy az sem jellemző, hogy a dohányosok egész életükben mindennap ugyanannyi cigarettát szívnának el, mint ahogy azt a kutatók számításaik során feltételezték. Azaz egy-egy szál tényleges hatása eltérő lehet.
Ez sem változtat azonban a tényen, hogy a dohányzás minden mennyiségben káros az egészségre. Éppen ezért nem elegendő csupán a naponta elszívott szálak számát csökkenteni: valódi előnyöket a teljes leszokástól remélhetnek az érintettek. A kutatók hangsúlyozzák, hogy sosem késő leszokni, de minél hamarabb teszi le valaki a dohánytermékeket, annál egészségesebb életre számíthat.