Indulás a lejtő tetejéről
Igen fiatalon, 6-7 évesen került kapcsolatba az alkohollal. Akkor kóstolta először, és kissé becsípett tőle, amin a családi összejövetel résztvevői jót nevettek. Az élmény meghatározónak bizonyult, mert ezután már kereste az alkalmat az alkoholivásra. Márpedig fiatal tizenéves kortól egyre több ilyen adódik. Hogy kiről is van szó, maradjon még titok. Történetében sokan magukra ismerhetnek.
"Hétvégi ivóként kezdtem, egyre többször ittam magam részegre, de ez mindaddig nem volt probléma, míg nem volt felelősség a vállalom - meséli az egykori alkoholfüggő.
- Azután jöttek a közlekedési kihágások, a kisebb-nagyobb balhék; például a honvédségnél, amikor a születésnapomon szolgálatban nem tudtam megállni az ivást. Huszonegy éves koromban nősültem. Azt gondoltam, ez majd határt szab szenvedélyemnek, de kiderült, hogy nem. Hiányoztak a hétvégi ivós bulik. Gyermekünk születése után végképp rossz volt, hogy nem tudunk otthonról eljárni. Feltűnt, hogy ha ez így van, akkor valami nincs rendben. Zugivásba kezdtem, amiért feleségemet is okoltam. Aztán az ivással egyre jöttek a bajok: munkahelyi, anyagi, családi problémák. Borzasztó önutálatot éreztem, amiért nem tudtam szabadulni az italtól. Számtalan olyan bajba keveredtem, amit tiszta fejjel nem követtem volna el, de alkoholos állapotban az erkölcsi határok nem voltak tarthatók. A kontrollvesztés után már nem számított semmi. A másnapi ébredés után viszont már emlékeztem, vagy mások elmondták, mit tettem, mi történt. A tettekkel és a következményekkel való szembenézés helyett megint csak az alkoholba menekültem. A gyerekkori barátok is hasonlóan iszogattak."
Meddő próbálkozások
Felesége is társa volt a bulizásban, ő is iszogatott, de bizonyos határokat nem lépett túl. Vettek ugyan könyveket, amelyekben megoldást kerestek a férj alkoholizálására, de ő nem vette elég komolyan a leszokás fontosságát. Volt orvosnál, de úgy gondolta, az orvos nem tud segíteni. Már csak azért sem, mert nem tudott vele őszinte lenni. Az orvosnak csak annyit mondott, hogy kicsit sokat ivott. Ráadásul - szerinte - az orvosok sem tudnak nyíltan beszélni az alkoholistákkal, mert nem tudnak megoldást. Így nem mondhatják, hogy "máskülönben neked véged"!
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Nem akaratgyengeség
Vannak emberek, akiknél az alkohol azt váltja ki, hogy egyre többet kívánnak belőle inni. Nekik nem lehet azt mondani, hogy csak keveset igyanak. Számukra az alkoholizmus halálos betegség, ami egyetlen módon tartóztatható fel: teljes absztinenciával. Nehéz megmondani, mi vezet el az alkoholizmusig, mennyire felelős a nevelés, a barátok vagy a genetikai hajlam.
"Ma már el tudom fogadni, hogy néhányunknál ennek egyszerűen így kell történnie, az alkoholizmus egy betegség, nem pedig akaratgyengeség. Pusztán akaraterővel nem lehet belőle meggyógyulni, ahogy egy allergiás ember sem tud ily módon tenni betegsége ellen. Az akarat ahhoz a döntéshez kell, hogy elinduljon az ember az alkohol nélküli élet felé. A döntéssel átadtam magam Istennek, őszinte, mélyreható önvizsgálatot végeztem, számba vettem egész addigi életemet. Ezért fontos a mélypont, mert az önvizsgálatra csak ez vesz rá, s e nélkül nincs új kezdet. Ezek után következett a jóvátétel. Elmentem azokhoz, akiket a korábban megbántottam, bocsánatot kellett kérnem. Először le kellett zárni a múltat, aztán jöhettek a jövőbeli célok..."
Családi betegség - családi gyógyulás
Mit szólt a család alkoholizmusához és jó útra téréséhez?
"A családban szüleim is piások. Feleségem nem tudott rajtam segíteni. Nejem édesapja is alkoholista. Nyilván a párválasztást is befolyásolta az alkohol. Az úgynevezett koodependencia jelensége nem ritka az alkoholisták családjában. Amikor az életem kezdett egyenesbe kerülni, a feleségem még frusztráltabbnak érezte magát. Felismerte, hogy ez a probléma is kezelésre szorul, ezért azóta egy Anonim Alkoholistákhoz kapcsolódó hozzátartozói csoportba jár. Újra boldogok vagyunk. Amióta nem iszom, ő sem iszik egy kortyot se. Két újabb pici is született, most már négy gyermekünk van. Családi vállalkozásban saját kis üzletet vezetünk. Utánam a bátyám is csatlakozott az Anonim Alkoholistákhoz, édesapám még nem..."
Élet a pálfordulat után - Mire számíthatunk?
"Kezdetben nehéz volt olyan társaságba menni, ahol ittak. Az első két hónap után pont egy bálba mentem, ahol volt alkohol is, és nagyon rosszul éreztem magam, de másnap jó volt tapasztalni, hogy nem másnaposan ébredek. Ma már nem zavar, ha körülöttem isznak, és nem különféle kifogásokat mondok, hogy, például, azért nem iszom, mert vezetek, hanem őszintén elmondom az okát. Már nem érzem a kényszert, hogy innom kell. Veszélyes volna egyszer azt gondolnom, hogy most már nyugodtan ihatok. De nem teszem, mert ez azt jelentené, hogy eldobok mindent, amit a betegségemről eddig megtanultam."
Az alkoholmentes élet időráfordítással is jár...
"Hetente legalább egyszer elmegyek egy AA-gyűlésre. Sokan kérdezik, mit lehet ennyi ideig csinálni egy ilyen csoportban. Ha nem történne ott semmi lényeges, nem volna célunk, feladatunk, akkor tényleg borzalmas volna, de rendszeresen járunk kórházba segíteni azoknak, akik még alkoholfüggők, és az ebből adódó tennivalók, konfliktusok, vagy az alkoholizmussal összefüggő egyéb problémák kapcsán sok megbeszélnivalónk van."
A csoport inkább egy életformához tartozó közösség, mint baráti társaság. Kapaszkodnak egymásba, de sokakkal az egyetlen közös pont az alkohol elhagyása. Bár nagyon jó viszonyban vannak, nem feltétlenül terveznek a hétvégére is közös programokat. A csoport segít az embernek elfogadni önmagát, kilábalni a hibákból, támogatja a személyiségfejlődést. "Olyan ez, mint a lejtőn fölfelé biciklizés, mindig tekerni kell." A személyes mentorral más a kapcsolat, vele a legbizalmasabb dolgokat is meg lehet beszélni. A mentort mindenki maga választja.
"Vidéki lévén kezdetben 35 km-t kellett utaznom, hogy találkozhassak a csoporttagokkal, de láttam a példájukat, és tudtam olyan mentort választani, aki folyamatosan változott, hiteles volt. Nem csak beszélt róla, idővel valóban nyugodtabbá, kiegyensúlyozottá vált."
Alkohol ellen lélek - avagy kell-e hit és vallás?
"Reggel és este elgondolkozom a napomon, megvizsgálom magamat, igyekszem felismerni Isten akaratát. Ha olyat teszek, amit nem kellett volna, úgyis megütöm a bokám. Sajnos még előfordul. Az egonk, a nagyravágyás, az elégedetlenség akadályoz minket. Ha az önző énemre hallgatok, utána előbb-utóbb rosszul érzem magam lelkileg. Sokan vannak így, csak nem tudják, hogy miért. Most már fölismerem az érzést, és tudom, hogy vissza kell néznem, meg kell keresnem a gyökerét. Nem véletlenül kaptuk a lelkiismeretet.
Eredetileg református vagyok, de igazából csak a döntésemet követően fordultam komolyan a vallásom felé, kutatom mélységeit. Közben szeretnék megismerni más vallásokat is. Azelőtt, ha templomba mentem, mindig azt néztem, ki mennyire képmutató. A vezérfonalként használt tizenkét lépés teljesen bibliai elveken alapszik, és a mozgalomban nagyon fontos a spiritualitás, de az Anonim Alkoholisták közössége nem keresztény vallásos csoport. Az én mentorom például a buddhizmus felé fordult. Ugyanakkor szerintem előbb-utóbb mégis Istenről kezd beszélni az ember. Most már nem kutatom, hogy ki a képmutató, viszont tudom, hogy a személyes tanúság, a hitelesség a fontos. Soha, sehol nem tapasztaltam olyan őszinteséget, mint az AA-ban. Amíg ezt nem érzi az alkoholista, addig csak takargatja a dolgait, és nem ismeri be állapotát."
Később kénytelen őszinte lenni, s a mélységeket megjárt ember tudja, miről beszél. Csak így tud segíteni sortársainak. Alighanem ez az Anonim Alkoholisták sikerének egyik titka. Náluk semmi nem kötelező, csak erősen ajánlott, mert bevált. "A piásra semmit nem lehet ráerőltetni, hiszen mindig is öntörvényű volt."- fogalmazza meg a lényeget a volt alkoholista.
Mi lesz a gyerekekkel?
"A gyerekeimnek nyíltan beszélek a betegségemről. A nagyfiam 11 éves, kóstolta már a sört. Bízom benne, hogy nem fog az alkohol felé fordulni. Azt hiszem, csak a szeretetemmel tudom megóvni, illetve marad a felvilágosítás. Arra tanítom, hogy ne ítélje el az alkoholistákat. Ha ilyen emberrel találkoztunk, azt mondtam neki: "Látod, az a szegény embert, milyen beteg?" Korábban vagy gyerekként talán elfogott az undor, ha elhanyagolt, utcán tengődő részeget láttam. Ma másképp nézek rájuk. Szerintem onnan is van út fölfelé. Ismerek is ilyet."
