Az alvás, az álmok segíthetnek a tanulásban

Az új ismeretanyag elsajátítása utáni alvás segíthet azt memorizálni - legalábbis akkor, ha álmodik közben az illető, állítják a tudósok.

Felfedezték, hogy azok, akik álmodnak egy új feladatról, jobban teljesítik azt ébredés után, mint azok, akik nem aludtak előtte, vagy nem álmodtak. Önkénteseket kértek meg, hogy tanulják meg egy 3 dimenziós számítógépes útvesztő alaprajzát, hogy kitaláljanak belőle a virtuális világban néhány órával később. Azok, akik aludhattak ezután, és még álmodtak is, könnyebben kitaláltak az útvesztőből. ű

A kutatók úgy vélik, az álom egy jele annak, hogy az agy tudattalan részei keményen dolgoznak a feladattal kapcsolatos információk feldolgozásában. Az egyik szerző, dr. Robert Stickgold a Harvard orvosi karáról elmondta, az álmok jelezhetik azt, hogy az agy több szinten is dolgozik ugyanazon a problémán. "Az álmok utalhatnak arra, hogy az agy összefüggéseket keres az emlékeknek, melyek hasznosabbá tehetik azokat a jövőben."

Dr. Erin Wamsley társszerző szerint a tanulmány arra utal, a tudattalan agy dolgozik azokon a dolgokon, melyeket a legfontosabbnak tart. "Minden nap irdatlan mennyiségű információval és új élménnyel találkozunk" - mondta. "Mintha az álmaink teszik fel azt a kérdést, hogy miként használjuk az információt az életünkben." A Cell Biology című folyóiratban megjelent cikk gyakorlati értékkel is bír. A tudósok szerint ki lehet használni ezt a jelenséget a tanulási képességek és az emlékezet fejlesztésére. Például a diákok jobb, ha alvás előtt tanulnak, vagy szunyókálnak kicsit a délutáni tanulás után.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra