Az önimádat bizonytalanságot leplez

A narcisztikus személyiségek túlzottan magabiztos és látszólag fölényeskedő magatartása valójában arra szolgál, hogy leplezzék bizonytalanságukat és kisebbségi érzésüket.

A fenti megállapításra az után jutottak a Dél-Mississippi Egyetem kutatói, hogy hetvenegy nőt felkértek saját nárcizmusuk és önbizalmuk értékelésére. Miután elkészültek a kérdőívekkel, egy újabb pszichológiai értékelést is ki kellett tölteniük magukról, ám eközben hazugságvizsgálóra kötötték őket. A résztvevők egy részének azt mondták, hogy a gép nincs bekapcsolva, másik részük azonban abban a hiszemben töltötte ki a tesztet, hogy a készülék segítségével pontosan nyomon fogják követni, mikor válaszol igazat és mikor hamisat egy kérdésre.

A kísérleti alanyok nem tudták, hogy a hazugságvizsgáló nem volt valódi, mivel a szakemberek rendkívül élethűen adtak elő mindent.

Akik az első teszten alacsonynak jelölték meg saját narcisztikus hajlamukat, szinte semmi különbséget nem mutattak a tekintetben, hogy a hazugságvizsgálót bekapcsolták vagy sem. Ám azok, akik magas szintű narcisztikus hajlamokat jelöltek be, igen nagy eltérések jelentkeztek. Akik azt hitték, nem működik a gép, a második teszt során magabiztosnak vallották magukat, és úgy nyilatkoztak, hogy elfogadják és szeretik saját magukat. Ám, akik úgy tudták, a hazugságvizsgáló ellenőrzi őket a válaszadás közben, sokkal rosszabb önértékelést mutattak.

A vizsgálatot levezénylő Erin Myers pszichológus szerint az eredmények azt bizonyítják, hogy a legtöbb narcisztikus személyiség csupán saját maga bizonytalanságát kompenzálja a viselkedésével, és valójában sokkal kevesebbet gondol magáról, mint amit a külvilág felé mutat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +26 °C
Minimum: +10 °C

Az ország déli felén fátyolfelhős lesz az ég, de az északi tájak fölé vastagabb felhők is sodródhatnak, és ott helyenként zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A nyugatias szelet élénk, helyenként erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra