Tudósok megállapították, hogy Beethoven szerzeményeire hatással volt egyre előrehaladottabb süketsége, aminek következtében állapota rosszabbodásával párhuzamosan egyre alacsonyabb frekvenciájú hangokat írt műveibe.
A zeneszerzőről 1796-ban derült ki, hogy halláskárosodása van, és egyre nehezebben hallja a magasabb hangokat. Emellett súlyos tinnitusszal (fülzúgással) is küzdött. 1812-re állapota már olyan rosszra fordult, hogy csak akkor értett meg bárkit is, ha az kiabált, újabb hat év elteltével pedig már egy jegyzetfüzet segítségével volt csak képes kommunikálni. Élete utolsó éveit lényegében teljes süketségben élte.
A British Medical Journal legfrissebb számában megjelent tanulmányban három holland tudós- Edoardo Saccenti, Age Smilde és Wim Saris - Beethoven vonósnégyeseit vette górcső alá, és négy korszakra osztotta fel őket az egészen korai művektől kezdve a legkésőbb keletkezettekig. A szakemberek minden vonósnégyes első tételének hegedűrészletét nézték végig, és arra voltak kíváncsiak, milyen azokban az olyan magas hangok aránya, amelyek 1 568 Hertznél magasabb frekvenciának felelnek meg. Megállapították, hogy a süketség előrehaladtával a magas hangok alkalmazása egyre jobban visszaszorult, helyette Beethoven több közepes és alacsony frekvenciájú hangot írt darabjaiba, amiket ő maga is jobban hallott, amikor előadták a művét, ám legutolsó kvartettjeiben - amiket már teljesen süketen írt - a magas hangok újra visszatértek.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A tanulmány szerzői úgy vélik, ennek az lehet az oka, hogy amikor süketsége miatt arra a szintre jutott a zeneszerző, hogy már teljes mértékben a belső hallására tudott csak támaszkodni, nem volt többé szüksége arra, hogy olyan zeneműveket szerezzen, amelyeket ő maga is hall, ezért fokozatosan visszatért a korábbi zenei világához.
Ez is érdekelhet
