Korábban már jó pár kutatás igyekezett kideríteni a pénz és a boldogság közötti összefüggést . Ezek többnyire arra jutottak, hogy magasabb jövedelem mellett nagyobb az esély a boldogságra. Azaz a modern társadalmakban a pénz fontos a boldogság eléréséhez. Azok az emberek mutatkoztak a legboldogabbnak, akik mindig ki tudták fizetni a számláikat, és maradt elég szabadon elkölthető jövedelmük (és idejük) az élet élvezetére, feltöltődésre: például utazásra, művelődésre, szórakozásra, kikapcsolódásra.
Ha valakinek nincsenek anyagi gondjai, ugyanakkor nem a pénz áll gondolkodása középpontjában, úgy valóban képes lehet a kiegyensúlyozott életre. De ahhoz nem csak pénz kell, hanem olyan közeg is, amelyben ez megvalósítható. Bár általános érvényű tendenciának nehéz volna elismerni, de valószínűleg azok az emberek lesznek boldogok, akik eleve inkább boldogok akarnak lenni, mint gazdagok. A pénz csak eszköz számukra a boldogság eléréséhez és fenntartásához. Aki a meggazdagodástól várja a boldogságot , ha sikerrel jár is, nehezebben találja majd meg a boldogsághoz szükséges egyensúlyt, mert továbbra is újabb javak megszerzése, vagy ami ezzel gyakran együtt jár, a hatalomra törekvés marad gondolkodásának középpontjában.
Vágyaink és a fenntarthatóság
A már említett kutatás nem ilyen megfontolások alapján indult. A Baathi Egyetem kutatói arra voltak kíváncsiak, hogy az emberek életvitelükkel kapcsolatos vágyai vajon lehetővé teszik-e a fenntarthatóságot, vagy elkerülhetetlenül addig hajszoljuk a pénzt és a fogyasztási cikkeket, míg a Földet végérvényesen tönkre tesszük. A kérdés tehát az volt, hogy mennyi pénzre van szükségünk (globálisan, mindannyiunkat beleértve) ahhoz, hogy kielégítsük vágyainkat? A kutatás eredményeiről az egyetem pszichológus kutatója, Paul Bain, a Conversation magazinban számolt be.
A közgazdászok gyakran úgy gondolnak az emberekre, mint akiknek korlátlan gazdasági igényeik vannak, de korlátozottak a kielégítésükhöz szükséges erőforrások. Ez az alapvető gazdasági fogalom a szűkösség . Bain és munkatársai viszont azt találták, hogy az emberek csak egy részének vannak korlátlan szükségletei, a legtöbben elégedettek lennének a korlátozott, bár jelentős anyagi javakkal.
Ebben a témában összesen 33 országban végeztek felmérést, és mintegy 8000 embertől érkezett válasz. (Az erről szóló tanulmány a Nature Sustainability című folyóiratban jelent meg.) A szerzők arra kérték a résztvevőket, hogy koncentráljanak rá, mit jelentene, ha minden vágyuk teljesülne. Hogy képzeljék el az „ideális életüket”, anélkül, hogy azon aggódnának, hogy az reálisan elérhető-e.
A gazdasági kívánságok felméréséhez azt kérték az emberektől, hogy gondolják át, mennyi pénzt szeretnének az ideális életükben. A pénzt azonban ritkán adják ingyen, ezért arra számítottak, hogy a választ befolyásolhatja a nagy mennyiségű pénz megszerzéséhez vezető útról kialakított kép, beleértve a hosszú munkaidőt, a kockázatos befektetéseket vagy akár a bűnözést.
Emiatt aztán a véletlent hívták segítségül, és arra kérték a közreműködőket, hogy válasszanak egy nyereményt egy hipotetikus lottón. Azt mondták nekik, hogy mindegyik megnyerésének esélye azonos, így a választásuk arról szólt, hogy mennyi pénzt szeretnének az ideális életükben, nem pedig arról, hogy melyik lottón van a legnagyobb esélyük a nyerésre. A lottónyeremények 10 ezer dollárnál kezdődtek (helyi valutára átszámítva, azaz Magyarországon az összeg az időponttól és az árfolyamtól függően 3-4 millió forint volt) és a lehetőségek tízszeresével növekedtek. A vizsgálat idején a 100 milliárd dolláros fődíj a világ leggazdagabb emberévé tette volna őket.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Mindig a maximálisat választják?
A kutatók jóslata egyszerű volt: ha az emberek valóban korlátlanul akarnak gazdagodni, akkor mindig a maximális 100 milliárd USD-t kell választaniuk. De mind a 33 országban csak egy kisebbség választotta a fődíjat (országonként 8-39 százalék). A legtöbb országban az emberek többsége 10 millió USD-nek megfelelő vagy annál kisebb összeget választott, néhány országban (India, Oroszország) pedig a többség egymillió USD-t vagy annál is kevesebbet.
A vizsgálatot végzők azt is meg akarták érteni, hogy milyen különbségek vannak a korlátozott és a korlátlan vágyakkal élő emberek között. Elemzéseik számos személyes tényezőt kizártak. A válaszok azonban nem különböztek érdemben nem, iskolai végzettség vagy társadalmi-gazdasági státusz szerint. Ugyanakkor több fiatalabb ember számolt be korlátlan vágyakról, mint idősebb, bár ennek aránya országonként eltérő volt. A gazdaságilag kevésbé fejlett országokban az életkor hatása gyengébb volt.
A kulturális különbségeket egy, az ilyen jellegzetességek felmérésére széles körben használt modell segítségével is megvizsgálták. Azt találták, hogy azokban az országokban, ahol jobban elfogadják a társadalmi egyenlőtlenséget (az úgynevezett „ hatalmi távolságot ”), és ahol nagyobb hangsúlyt fektetnek a csoportéletre (az úgynevezett „kollektivizmusra”), többen választották a 100 milliárd dolláros fődíjat.
Indonéziában például, ahol magas a hatalmi távolság és a kollektivizmus, a résztvevők közel 40 százaléka választotta a 100 milliárd dolláros díjat. A kutatók hazájában, az Egyesült Királyságban viszonylag alacsony a kollektivizmus és a hatalmi távolság. Ott kevesebb mint 20 százalék választotta a maximális lottónyereményt.
Arról is megkérdezték az embereket, hogy mi lenne a legfontosabb változás az életükben, ha megnyernék a pénzt, és arra is megkérték őket, hogy rangsorolják a számukra fontos értékeket, mint például a hatalmat vagy mások segítését. Itt némi következetlenséget tapasztaltak. A korlátlan igényeket kifejezők nagyobb valószínűséggel mondták, hogy a pénzt mások megsegítésére fordítanák, de az értékeket tekintve nem volt fontosabb számukra mások segítése, mint a korlátozott igényű embereknek.
Van-e elfogadható indoka a jólét hajszolásának?
Az a feltételezés, hogy az embereknek korlátlan gazdasági igényeik vannak, indokolja a gazdasági növekedést előtérbe helyező politikákat, például a kamatlábpolitikát, hogy az emberek minél több igényüket valósíthassanak meg. A jólét és a növekedés véget nem érő hajszolása azonban egyre károsabb következményekkel jár világunkra nézve – szögezte le Bain.
Ez is érdekelhet
Annak kimutatása, hogy a korlátlan szükségletek nem általános emberi szükségletek, és hogy az emberek szükségleteinek szintje az értékektől és a kultúrától függően változik, arra utal, hogy ezek nyitottak a társadalmi befolyásolásra. A reklámozók ezt már tudják, és hatalmas összegeket elköltve próbálnak meggyőzni minket arról, hogy olyan dolgokat akarjunk, amelyekről korábban nem tudtunk, és nem is érdekeltek minket. Még egyes közgazdászok is megkérdőjelezték, hogy a marketing által keltett igényeket valóban igénynek kell-e nevezni – figyelmeztetett Bain a Conversation-ben. Hozzátette: a kutatás eredményei reményt adnak arra, hogy az emberi természet nem áll alapvetően ellentétben a fenntartható életmóddal. Szerinte sokan egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogyan lehetne a társadalmat javítani , sőt, akár átállítani arra, hogy teljes értékű életet élhessünk anélkül, hogy kimerítenénk bolygónk erőforrásait. A korlátozott gazdasági igényeket kifejező emberek életének és motivációinak megértése megtaníthat valamit arról, hogy ezt hogyan érhetjük el.
