Mitől lesz egy karácsonyi ajándék jó? Talán ez a legfontosabb kérdés, amelyből érdemes kiindulnunk az ötletelésnél. A válasz pedig nem is olyan bonyolult, ha jobban belegondolunk. A jó ajándék egyrészt örömet okoz annak, aki kapja, másrészt képes arra, hogy erősítse a kapcsolatot az ajándékozó és a megajándékozott fél között. Ehhez kétféle kritériumnak kell megfelelnünk.
- Ismernünk kell annyira a másikat, hogy tudjuk, mire vágyik, minek örülne igazán.
- Emellett kreatívnak is kell lennünk, hogy az ajándék ne pusztán hasznos legyen, de emlékezetes, jelentőségteljes is.
Mindezek tükrében aligha érünk célt például egy szupermarketben vásárolt kozmetikai ajándékcsomaggal, netán egy pár zoknival. Lehet, hogy praktikusnak tűnnek, de nem valószínű, hogy éppen ezekben rejlik szerettünk legfőbb vágya, és még csak figyelmességről sem igazán árulkodnak. Jó megoldás lehet ugyanakkor egy egyénileg tervezett pólóminta, amely valamilyen közös emléken vagy belsős poénon alapszik. Ötletes, kedves, személyes – bár valljuk be, azért tökéletesnek mégsem neveznénk első hallásra. Ha valóban a legjobb ajándékötletet keressük, akkor bizony el kell kicsit rugaszkodnunk a materializált javaktól.
Az élmények a társas kapcsolatokat is erősítik
Egy, a Journal of Consumer Research című folyóiratban 2016-ban megjelent tanulmány szerint ugyanis az emberi kapcsolatokra nem a tárgyi ajándékok gyakorolják a legpozitívabb hatást, hanem az élmények. Hogy mit jelent ez? Nos, egy üveg finom bor is jó ajándék lehet például, de egy közös borkóstoló est még jobb! Sőt, a tanulmány alapjául szolgáló kutatási eredmények arra utalnak, hogy még azok az élmények is lekörözik a tárgyakat, amelyeknél az ajándékozó egyébként nincs jelen. Magyarán szerencsésebb befizetni örökmozgó ismerősünket egy táncoktatásra, vagy szüleinket egy wellness hétvégére, ahova aztán maguk mennek el, mint vásárolni nekik egy bögrét vagy egy konyhai robotgépet.
„A magyarázat arra, hogy az élményszerű ajándékok miért segítik jobban a kapcsolatok ápolását, az, hogy több érzelmet ébresztenek a megajándékozottakban. Egy élményalapú ajándék erős érzelmi reakciót vált ki, amikor megélik, legyen szó akár egy szafari okozta félelemről és izgalomról, egy rockkoncert miatti izgatottságról, vagy éppen egy wellnessfürdő nyugalmáról. Ezek intenzívebb érzelmek annál, mint amit az anyagi javak képesek kiváltani az emberből” – véli Cindy Chan, a tanulmány egyik szerzője. Jótanácsként hozzátette, hogy amikor a megfelelő élményt keressük, próbáljunk szerettünk kedvenc hobbijához kapcsolódni vele, vagy valami olyan újdonságban gondolkodni, amit mindig is ki szeretett volna próbálni.
„A tárgyak csak felhalmozódnak a fizikai térben, és alkalmasint ki kell dobni őket. Az élmények viszont kizárólag az emlékeinkben és a digitális fotóalbumainkban gyűlnek, illetve ideális esetben a közös történetünk épül belőlük azokkal az emberekkel, akik fontosak az életünkben” – fogalmaz a tanulmány kapcsán a Stanford Egyetem cikkében Steven Crane, a felsőoktatási intézmény viselkedéstervező laboratóriumának kutatója. Ezzel együtt a 2016-os felmérésekből az is tudható, hogy átlagosan négyből hárman tárgyi ajándékokat vásárolnak ismerőseiknek karácsonyra, és csak egy szűk kisebbség gondolkodik élményt adó meglepetésekben. Hiába ez utóbbiak felelnek meg inkább a jó ajándék kritériumainak, nehezen tudunk szabadulni a megszokásoktól.
A legjobb élményalapú ajándékok
Visszatérve tehát a jó ajándékok két ismérvére, azt már tisztáztuk, hogy a személyes kapcsolatok építéséhez az élmények kínálják a legjobb eszközt. Így aztán csak azt kell kitalálnunk, milyen programnak örülnének közeli hozzátartozóink a legjobban. Ez persze a lehető legszemélyesebb kérdés, de az alábbiakban ötletadóként mutatunk pár tippet, amelyek segíthetnek elindulni. Elöljáróban érdemes megemlíteni, hogy hasznos, ha a megajándékozott a kapott lehetőséget egy adott időkereten belül bármikor fel tudja használni a ráérésének megfelelően. Ha pedig mégis konkrét időponthoz kötött a program, akkor legalább legyen rá elég ideje felkészülni, beilleszteni azt a tervei közé.
- Mindene a mozgás és a kalandok? Egy közös erdei túra, valamilyen extrém sport kipróbálása, de akár egy élményrepülés is kiváló ajándék lehet karácsonyra. Sőt, a tematikus szabadulószobák is mind nagyobb népszerűségnek örvendenek – nem véletlenül.
- Szereti a művészetet és a kreativitást? Menjünk el közösen valamilyen kézműves foglalkozásra, vagy nézzünk meg együtt egy színházi előadást, de még az is lehet, hogy egy koncertjegy nyerné el leginkább a tetszését.
- Vágyna már a passzív pihenésre? Kiváló megoldás lehet egy belépő egy wellness hétvégére vagy valamilyen wellness kezelésre a közelben.
- Az ínyenc ízek szerelmese? Hívjuk el egy vacsorára egy fine dining étterembe, vagy menjünk el egy bor- és sajtkóstoló programra. Sőt, izgalmas lehet egy közös ételkészítés is egy főzőtanfolyamon.
- Imádja az autókat és a száguldást? Itthon is elérhető a legkülönbfélébb autókülönlegességek vezetésének lehetősége erre szakosodott szolgáltatóknál. Mi több, versenypályákon és extrémebb terepeken is próbára tehetik képességeiket a bátrabbak egy-egy alkalom erejéig!