Az ölelés az egyik leggyakrabban használt emberi gesztus. Megöleljük, aki kedves a szívünknek, akit bátorítani szeretnénk, de akkor is segítségül hívhatjuk, ha a másik szomorúságát, magányérzését akarjuk elűzni. Lehetséges jótékony hatásait kutatók is vizsgálták, és arra jutottak, hogy az ölelés valóban pozitív folyamatokat indíthat el a szervezetben: a többi között erősítheti az immunrendszert, csökkentheti a stresszt, és kedvezően befolyásolhatja a depresszió kialakulásának esélyét. Hiába azonban az előnyök sora, sokak számára az ölelés nem tartozik az élvezetes tevékenységek közé.
Pedig a gesztus történetének kezdete több ezer évvel ezelőttig vezethető vissza. Egy 2012-es kutatás ugyanis, amelyet a Comprehensive Psychology című szaklapban publikáltak, kiderítette, hogy a majmok és más állatok már akkoriban is egy öleléshez hasonló gesztussal üdvözölték egymást. Az emberek egyébként egészen hamar, kisbabakorban megtapasztalják, milyen érzés, ha megölelik őket: etetés közben például ez egy elengedhetetlen mozdulat.
Amikor az érintést a félelemhez kötik
Dr. Aline Zoldbrod pszichológus és szexterapeuta szerint "be vagyunk programozva" arra, hogy reagáljunk az ember-ember kontaktusra. Ha azonban gyermekkorban nem úgy edukálnak minket, hogy az érintést egy természetes és biztonságos gesztusnak tekintsük, akkor nem alakul ki bennünk a többi között az öleléssel kapcsolatos elfogadás sem. "A mi kultúránkban az emberek vagy megtanulják élvezni az érintést, és olyan jó élményeket kapcsolni hozzá, mint a szerelem, a biztonság, a melegség, vagy nem. Ez elsősorban azon múlik, milyen környezetben nevelkedtek, illetve azok, akik gondoskodtak róluk, hogyan irányították őket" - szögezte le Zoldbrod, majd hozzátette: "Azok tehát, akik gyerekkorukban sok ölelést kaptak, felnőttként is élvezni fogják ezt a tevékenységet."
Akik kedves, empatikus, megbízható családban nőnek fel, és azt látják, hogy a ragaszkodás, a szexuális vonzalom kifejezése teljesen normális, azok az érintést a biztonság, a törődés, a szeretet kifejezésének tekintik. Ennek köszönhetően felnőttként nyitottak lesznek a fizikai közelségre. A legtöbben azonban nem ilyen szerencsések, hangsúlyozza Zoldbrod. Sokakat elhanyagolnak, fenyegetnek, abuzálnak gyerekkorukban, ők nem meglepő módon a félelemhez, kontrollhoz, fájdalomhoz kötik az érintést, vagy éppen kínosnak érzik, még akkor is, ha fizikai abúzusban nincs részük.
"Ezek a negatív élmények képekként vagy érzésekként elraktározódnak a testben, és megakadályozzák, hogy valóban átéljük, átérezzük az érintésből származó örömöt. Ilyen esetben az emberek nem szeretik, ha megölelik őket, vagy éppen hozzájuk érnek. Úgy érzik, nem tudják kontrollálni a történteket, és sérülékennyé válnak" - magyarázza Zoldbrod, aki szerint sokan nem tudják megmagyarázni, miért reagálnak így az adott helyzetben.
Életünk végéig kísérhetnek a traumák
Az ölelés alatt, illetve után a test oxitocint termel, amelyet szerelemhormonként is szoktak emlegetni. A Kaliforniai Egyetem tudósai ezzel kapcsolatban arra jöttek rá, hogy az oxitocin alacsony szintje összefüggésben lehet a depresszió, illetve a szociális fóbia kialakulásával. Ráadásul, ha alapvetően is alacsony a már említett hormon szintje, és a rendszeres érintések hatására nem ugrik meg időnként, akkor az adott személy számára a fizikai kötődés nem lesz örömteli, természetes és vágyott dolog.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Szintén érdekes megfigyelés, hogy azok a fiatal lányok, akiket például gimnáziumban rendszeresen csúfoltak a mellméretük miatt, egész életükben kényelmetlenül érzik magunkat, ha az adottságaikra gondolnak. Következésképp felnőttként frusztrálja majd őket az ölelés, és igyekeznek elkerülni, még akkor is, ha olyan próbál közeledni hozzájuk, akit szeretnek, mutat rá Zoldbrod. A szakember azt mondja, már egyetlen ártatlannak szánt, de sértő megjegyzés is rendkívül káros lehet az ember önértékelésére, a testével való kapcsolatára nézve.
Mit tehetünk?
Ha nem az ölelés a kedvenc elfoglaltságunk, mégis szeretnénk kicsit közvetlenebb fizikai kapcsolatot kialakítani a számunkra kedves emberekkel, kérjük szakember segítségét múltunk feltérképezésében - javasolja Zoldbrod. Így ugyanis megtudhatjuk, hova vezethető vissza ez a fajta elutasítás, és akár régóta magunkkal cipelt traumákat is képesek leszünk feldolgozni. "Történt valami olyan dolog a családban, amiért nem szeretjük, ha valaki megérint minket? Amennyiben igen, forduljunk szakemberhez, akivel leáshatunk a probléma gyökeréig. Van esély rá, hogy megváltozik az érintéshez fűződő viszonyunk, ehhez azonban türelem, elszántság és rendszeres gyakorlás szükséges" - emelte ki.
Zoldbrod úgy véli, hasonlóan más, intimebb gesztusokhoz, az ölelésnél is érdemes előbb kérdezni, és aztán cselekedni. Ha sejtjük, hogy valakinek problémája van vele, kérdezzük meg, nem baj-e, ha kap tőlünk egyet, így nem érzi azt, hogy belekényszerül egy számára kényelmetlen helyzetbe. Ha nem adjuk meg neki a szükséges teret, és akarata ellenére érintjük meg, csak még jobban erősítjük benne a viszolygást, ellenkezést. "Nemcsak tettekkel, verbálisan is kifejezhetjük érzelmeinket, bizonyos szituációkban pedig ez sokkal szerencsésebb" - egészíti ki Zoldbrod tanácsát Tiffany Field, a Touch Research Institute vezetője.
Ez is érdekelhet
Forrás: thehealthy.com
