Hétfőtől a fővárosban is enyhítettek a koronavírus-járvány miatt még márciusban bevezetett korlátozásokon. A lakosok így ismét birtokba vehették a parkokat, kávézókat, bevásárlóközpontokat. Fotógaléria.
Jelenleg 1677 aktív koronavírus-fertőzött van Magyarországon. Részletek itt.
Mint azt korábban megírtuk , Orbán Viktor miniszterelnök szombati bejelentése szerint Budapesten most és várhatóan az elkövetkező időszakban is két hét csúszással lazítják a korlátozó intézkedéseket a vidéki mintát követve. Mindennek keretében hétfőn immár kinyithattak a fővárosi üzletek, vendéglátóhelyek, igaz, utóbbiak egyelőre csak kerthelyiségeikben, teraszaikon fogadhatnak vendégeket. A tömegközlekedési eszközökön és a boltokban továbbra is köteles mindenki maszkot hordani, illetve meg kell tartani egymástól a másfél méteres védőtávolságot. Ezzel együtt szabadon kijárhatnak az emberek a parkokba, szabadtéri játszóterekre is.
Mindez hogyan érvényesült a gyakorlatban? Az alábbiakban Mónus Márton és Koszticsák Szilárd hétfőn készült fotóiból válogattunk.
Fátyolfelhők lesznek felettünk, de főleg a délnyugati, nyugati országrészben erőteljes lesz a gomolyképződés. Az éjszaka első felében a középső és északi, utána elsősorban délen alakulhat ki helyenként zápor, zivatar. Gyenge marad a légmozgás, csak zivatar környezetében lehet átmeneti szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8 és 16 fok között alakul. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!