A nők szexualitásának elnyomása - ideológiai, filozófiai, társadalmi vagy akár politikai okokra hivatkozva - évszázadokra nyúlik vissza. Míg az gyakorlatilag minden korban magától értetődő volt, hogy a férfiaknak vannak szexuális vágyaik, amelyeket természetesen ki is kell elégíteniük, addig a nőket sokáig szexuálisan passzív lénynek tartották, ezt a passzivitást pedig nagyrészt a nők nemi felépítésére alapozták. Mivel tehát az elképzelések szerint a nőknek - a férfiakkal ellentétben - amúgy sem volt létszükséglet a szexualitás, vágyaikat vallási dogmákkal és szigorú erkölcsi elvekkel is beszabályozták.
A nők becsülete és erénye kizárólag a szexualitásuktól függött, miközben a férfiak jó hírnevét az értékek és elvárások sokkal szélesebb skálája határozta meg. A nők a jó hírük érdekében elnyomták szexuális vágyaikat, miközben a férjeik teljes nyugodalommal látogathatták a bordélyházakat. A férfiak évszázadokon át tulajdonképpen egy kettős mércén alapuló szexuális erkölcsöt kényszerítettek a nőkre.
De mindez már a múlt - gondolhatnánk - hiszen ma, a 21. században, a nyugati kultúrákba berobbant szexuális szabadság korában már mindenki saját maga dönthet a szexualitásáról, nem igaz? Nem egészen. Hiába a technológia rohamtempójú fejlődése, az évszázadokkal ezelőtt kialakult szexuális kettős mérce ma is rendkívül mélyen gyökerezik a társadalmakban.
Arról, hogy mindez miként is van jelen a mindennapjainkban Fodor-Borsos Eszter genderkutatóval és Máriási Dóra pszichológussal beszélgettünk.
A szüzesség a lányok legnagyobb kincse
Ha a női szexualitásról van szó, kikerülhetetlen a szüzesség kérdése. Ha jól belegondolunk, a történelem során nem sok olyan biológiai állapot volt, amely iránt ennyire kitartó, évezredeken átívelő érdeklődést tanúsított volna a társadalom - kijelenthetjük, hogy a nők szüzessége köré egy konkrét kultuszt építettek. Ez a kultusz pedig kiváló táptalajt biztosított ahhoz, hogy a nők önállósága, szexuális tudatossága felett a férfiak kontrollt szerezhessenek.
A női szüzesség kultusza a patriarchális társadalommal egyidős. A legvalószínűbb elmélet szerint a férfiak azért kezdtek el őrködni a lányok és nők szüzessége felett, hogy biztosítani tudják a leszármazásuk tisztaságát. Magyarán, úgy gondolták, hogy akkor lehetnek tökéletesen biztosak abban, hogy a leendő gyermekük valóban tőlük származik, ha nem engedik, hogy jövendőbelijük mással is szexuális kapcsolatot létesítsen. A származás tisztasága pedig azért lett ilyen központi kérdés, mert a patriarchátusban a vezetői jog és a magántulajdon is férfiágon öröklődött. A férfiakat tehát aggasztani kezdte az a lehetőség, hogy a feleségük zabigyereket hoz a világra, és idegen kézre száll a vagyon. Ezt fenyegető veszélyt végül úgy védték ki, hogy egész egyszerűen kontrollálni kezdték a nők szexualitását.
A patriarchális társadalmakban a nők alacsonyabb státuszban voltak, gyakorlatilag a férfiak tulajdonaként funkcionáltak és főleg a reprodukció szempontjából voltak nélkülözhetetlenek. Később, a női emancipációs törekvésekkel párhuzamosan a női szerepek szépen lassan átalakultak, ezzel együtt pedig a szexualitásuk feletti kontroll is lazulni kezdett. "Idővel a nők kiléptek a tulajdoni státuszból. Ők is örökölhettek, elkezdhettek tanulni és dolgozni, ezzel párhuzamosan pedig egyre inkább elvesztette a női szüzesség a státuszszimbólum jellegét" - magyarázza Fodor-Borsos Eszter, genderkutató.
A női emancipáció, a fogamzásgátlás feltalálása, valamint a szexuális forradalom lassan ugyan, de megszüntette végül a női szüzesség státusszimbólum jellegét - a körülette kialakult mítosz azonban bizonyos formában máig fennmaradt.
Az Egyesült Államokban például a mai napig létezik az úgynevezett tisztasági mozgalom. A mozgalom legfőbb attrakciója, mikor a tizenéves keresztény lányok egy szimbolikus esküvőn megfogadják édesapjuknak, hogy érintetlenek maradnak a házasságukig, a fogadalom megpecsételése gyanánt pedig az apukák gyűrűt húznak lányuk ujjára. Mindez első hallásra akár egy ártalmatlan tradíciónak is tűnhet, ám fontos tudni, hogy vizsgálatok szerint a fogadalmat tevő tinilányok a felkészítés és a felkészülés hiánya miatt sokkal nagyobb számban hajlamosak védekezés nélkül szexuális kapcsolatot létesíteni, így körükben nagyobb a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek előfordulásának aránya is. Valamint, éppen amiatt, hogy a házasság előtti szexet valami szégyenletes dolognak tartják, ha ezeket a lányokat erőszak éri, inkább hallgatnak róla, így aztán a gyógyulási folyamat is elmarad náluk.
De nem is kell Amerikáig mennünk ahhoz, hogy példát találjunk rá, miként is szivárgott át a 21. századba a szűzlányok kultusza. A mai napig teljesen általános hozzáállás a nyugati társadalmakban - nálunk Magyarországon is - , hogy az emberek a szexualitást az erkölcsiséggel kötik össze. Magyarán megbélyegzik azokat a nőket, lányokat, akik szexuálisan szabadabbak - vagy más szóval nem elég "szűzies" magatartásúak. Erre a jelenségre egyébként már külön kifejezés is létezik, még pedig a slut shaming.
Macsók és kurvák
A slut shaming kifejezést nagyjából úgy lehetne körülírni, hogy a társadalom ribancnak bélyegzi azokat a lányokat, nőket, akiket szexuálisan szabadosnak tekintenek. Tehát azokat, akik nem úgy viselkednek, esetleg öltözködnek, ahogyan azt egy "tisztességes" nőtől elvárnák - például több szexuális partnerük van, nyíltan felvállalják, hogy élvezik a szexet, vagy éppen kihívó ruhát vesznek fel. A slut shaming a szexuális kettős mérce tökéletes példája, hiszen szinte kizárólag a lányokat és a nőket éri (néha homoszexuális férfiakat is), és olyan vélt vagy valós viselkedésért ítélik el őket, amiért a férfiakat vállveregetésben részesítik. Tehát míg egy szexuálisan aktív férfi az inkább pozitív kicsengésű macsó, esetleg playboy megjelölést kapja, addig a hasonló életvitelű nőket lekurvázzák.
"Ennek a hozzáállásnak a gyökere talán az evolúciós megközelítésre vezethető vissza. E szerint ugyanis az utódok megfelelő gondozása érdekében a nőnek olyan párkapcsolatot és olyan férfit kell találnia, aki állandó és stabil. Magyarán a nőktől azt várják, hogy horgonyozzanak le egyvalaki mellett, és hozzanak világra utódokat. Ezzel szemben az evolúciós megközelítés szerint a férfiak adaptív viselkedése, hogy minél többfelé szórják szét a magvaikat, tehát részükről teljesen normális, ha több partnerük van" - ezt már Máriási Dóra pszichológus mondja.
Mindehhez Fodor-Borsos Eszter hozzáteszi, hogy a lányokba a szocializációjuk során is azt nevelik bele, hogy életük egyik legfontosabb feladata, hogy várjanak a fehér lovon érkező hercegre. "Kislányként megtanuljuk a mesékből, hogy egy királylány mindig az igazira, a királyfira vár, és aztán valóban ezt is csináljuk felnőttként. Mindeközben a fiúkról már gyerekkorukban úgy beszélnek a felnőttek, hogy milyen sok szívet fognak majd összetörni".
Máriási Dóra szerint ráadásul az is megfigyelhető, hogy bár elvi szinten a társadalom nagy része egyetért azzal, hogy a nőknek ugyanolyan szexuális szabadság jár, mint a férfiaknak, a gyakorlatban ennek ellenére sokan mégis ítélkezően reagálnak. "Gondolkodás nélkül leringyózzuk a munkatársunkat, mondván, hogy mindenkinek bedobja magát. Észrevétlenül is ott van a mindennapokban a kettős mérce, és ítélkezni kezdünk."
A nőknek amúgy sincs szükségük szexre
Az ítélkezést pedig csak táplálja az a közkedvelt elképzelés, miszerint a nőknek egyébként sincs szükségük annyi szexre, mint a férfiaknak. A társadalom valamiért még ma is úgy gondolja, hogy míg a férfiaknak az oxigénhez hasonló szükséglet a szex - tehát részükről érthető, hogy sok partnerük van - addig a nőknek sokkal kisebb a szexuális étvágyuk. Holott ma már kutatások bizonyítják, hogy ezt a mítoszt nem a biológia, hanem a társadalmi elvárások hívták életre. Valójában nem a nemtől, hanem az egyéni igényektől függ, hogy ki milyen gyakorisággal kívánja az együttléteket.
Az ilyen típusú sztereotípiáknak egyébként rendkívül káros hatása lehet mindkét nem szexuális életére. Míg a férfiak felé az állandó készenlét elvárását támasztják, addig a nőket saját szexualitásuk megélésében korlátozzák. Az elvárt nőkép megtestesítése és a megbélyegzés elkerülése érdekében ugyanis sokan inkább megtartóztatják magukat, és nem a valós igényeik szerint alakítják szexuális életüket.
A "normális" nők
Gondolhatnánk, hogy ezeket a káros sztereotípiákat és a szexuális kettős mércét továbbra is a férfiak tartják életben, ez azonban nem feltétlenül igaz. A megbélyegzés és ítélkezés gyakran onnan jön, ahonnan a legkevésbé várnánk.
Az University of Michigan kutatói nemrég azt vizsgálták, mi motivál egyes embereket arra, hogy elnyomják a női szexualitást. A részletes kutatásba most nem mennék bele ( itt elolvashatják ), az eredménye azonban az lett, hogy a férfiak helyett inkább a nők azok, akik társadalmi kirekesztéssel büntetik a nyíltan szexuális viselkedést mutató nőtársaikat.
A slut shamingben tehát nők és férfiak egyaránt részt vesznek, a motivációjuk azonban különböző. A vizsgálat szerint a férfiak azért előítéletesek a szexuálisan nyílt nőkkel szemben, mert még véletlenül sem akarják más férfiak gyermekeit felnevelni (pont, mint a középkorban...), a nők pedig azért ítélkeznek, mert magasan akarják tartani a szex értékét, illetve szabotálni akarják a potenciális szexuális versenytársakat.
"A nőtársak büntető viselkedésének többféle oka is lehet. Ha a nők is átveszik a patriarchális, elnyomó sztereotípiákat, annak számukra előnyeik lehetnek. Egyrészt megerősítést és elismerést kaphatnak a férfiaktól, miszerint ők a 'normális' nők közé tartoznak, másrészt el is különítik magukat a deviánsnak tartott nőktől, ezáltal pedig jobbnak érezhetik náluk magukat" - teszi hozzá Máriási Dóra.
Talán nem meglepő, de ez a "normális" és "devináns" nők megkülönböztetés sem újkeletű jelenség. A női emancipációt megelőzően gyakorlatilag kétféle nőképben gondolkozott a társadalom: volt a már korábban is említett szűzlány, és volt a prostituált. Aki nem akarta, hogy a családja és a közössége kirekessze, az betagozódott a szűzlány státuszba és a társadalom szemében elfogadott erkölcsös életet élte. Mellettük pedig ott voltak a bukott nők, akik nem feleltek meg az erényes szexualitás normáknak - tehát nem voltak szüzek, szenvedélytelenek vagy éppen hűségesek.
Míg a "normális" nők az elvárások szerint kizárólag az elfogadott módon és keretek között, gyermeknemzés céljából, a férjükkel szexeltek, addig a bukott nők megszegték ezt a szabályt. Közéjük tartoztak például a házasságtörő asszonyok, valamint azok is, akiknek házasság előtt szexuális kapcsolata volt. A bukott nő és a prostituált megnevezés pedig gyakorlatilag szinonimaként funkcionált, mondván, hogy aki egyszer elbukott, az úgyis menthetetlenül prostituálttá válik.
Hosszú még az út
Ma már persze nem beszélünk bukott nőkről - helyette szimplán csak leribancozzuk azokat, akik nem felelnek meg a sztereotípiáknak. Hiába ugyanis a világ fejlődése, ahogy a fenti példák is mutatják, a hagyományos sztereotípiákat olyan mélyen belénk nevelték és rögzítették, hogy azok észrevétlenül is befolyásolnak bennünket az értékítéletünkben. Pedig az elvárások és ítélkezések helyett azt kellene látni, hogy a szexuális partnerek száma nem függ össze az adott személy erkölcsi tartásával, vagy értékével. Legyen szó akár nőkről, akár férfiakról. A szexet övező kettős mérce lebontásának pedig nem az lenne a célja, hogy a nők többet vagy jobban szexeljenek, hanem hogy elfogadhassák és felvállalhassák saját magukat, valamint hogy a maguk kedve szerint élhessék meg szexualitásukat.
Nem túl jó hír - legalábbis a nőknek - hogy a szakértők szerint az ilyen volumenű változás minden társadalomban rendkívül lassan megy csak végbe.
"A szexualitás egy nagyon mélyen gyökerező tabu, főleg a mi kultúránkban. A magyar társadalom nagyon tradicionális, ahol nehéz változást elérni. A szexszel kapcsolatos berögződések pedig már csak intim mivoltukból fakadóan is hátrébb tartanak a változásban, mint a társadalmi haladás többi formája" - zárja beszélgetésünket Fodor-Borsos Eszter.