Halottaink emlékének elevenen tartása, szeretteink sírjának látogatása - ideális esetben - nem csupán évente egy naphoz kötődő esemény. Mégis van az évnek egy kitüntetett napja, mely az emlékezés és kegyelet napja, amikor lelkünk gyászba öltözik, és meglátogatjuk a temetőben elhunyt szeretteinket.
Szívünkben fájdalom, szemünkben könnyek
Gyásznak azt az érzést nevezzük, amelyet valamilyen érték elvesztésének az élménye vált ki belőlünk. Mi lehetne nagyobb érték egy embernél, egy szeretett személynél? A gyász folyamata tesz képessé bennünket rá, hogy el tudjunk szakadni attól, akit elveszítettünk. Tudomásul kell vennünk, el kell fogadnunk a veszteséget úgy, hogy közben a lehető legtöbbet őrizzünk meg, és vigyünk tovább az elvesztett emberi kapcsolatból. Mindez persze nem könnyű, és nem megy egyik pillanatról a másikra.
Polcz Alaine, a halál és a gyász kutatásának kimagasló alakja így ír a gyászról:
"Mit jelent a gyász? Tárgyvesztést, a szeretet tárgyának elvesztését. Elveszíteni egy hangot, érintést, gyengédséget, harcot-haragot, gondoskodást, együttlétet, a közös jövőt, a közös terveket, de jelenti az életmód megváltozását is. A közös helyek, a közös tárgyak átértékelését is el kell végezni. Ezek átélése, a gyász megélése, kifejezése és felszámolása a gyászmunka: a valóság elfogadása nélküle, anélkül a személy nélkül, akit elvesztettünk. Ez nem könnyű, valóban munka, szenvedéssel. Vagy a szenvedés munkája."
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A gyász egy rendkívül fontos folyamat egészségünk megóvása érdekében. Annak ellenére, hogy a gyászolást nagyon sok minden befolyásolja (a gyászoló életkora, neme, korábbi veszteségei, a halottal való kapcsolat minősége, a gyászoló aktuális élethelyzete) lezajlásának mégis vannak törvényszerűségei. A gyászfolyamat ugyanis különféle fázisokra osztható. Kezdetben az elutasítás, a sokk, a bénultság uralkodik el az érintetten. Ezt követően hamar az érzelmek kaotikus zűrzavara éri el a gyászolót: a félelem, a harag, a tiltakozás és a bűntudat mind gyakori érzelmek. A kétségbeesés fázisában az elhunyt "keresése és megtalálása" zajlik szüntelen (akár hónapokig, évekig), mígnem ki tud alakulni a végérvényes veszteség elfogadása. Amikor már nem köti le a gyászoló minden gondolatát elvesztettje, kezdetét veheti az önmagához és a világhoz való új viszony kialakulásának időszaka.
Mindazokra, akik nincsenek már velünk
Halál és gyász - mindannyiunk életéhez hozzátartozik, mindannyiunkat érint, mindannyian mégis másképp foglalkozunk vele. Vannak népek, akik böjtölnek, vannak, akik lakomákkal emlékeznek. Vannak, akik siratják halottaikat, de vannak olyanok is, akik énekelnek és táncolnak. Egyesek jajveszékelnek, míg mások hallgatnak.
Egy biztos: az emberek egykor több időt fordítottak bensőséges ünneplésekre. Jobban ráértek ünnepelni, törődni, halottaikkal is. Rítusokat találtak ki a krízisek, veszteségek okozta megrázkódtatások enyhítésére, amelyek sajátos hídként könnyítették meg az átmenetet, a feldolgozást.
Emlékezni másképp emlékezünk: kultúránként, koronként. A keltáknál november elseje már 5000 évvel ezelőtt a halottakra való emlékezés napja volt, és ez egyben a kelta újév napja is. A "Minden szentek napja" (november elseje) az a katolikus (és ortodox keresztény) ünnep, melyen az összes üdvözültre, az összes szentre emlékeznek.
Általánosan véve a "Halottak napja" november másodika. A halottakért (nem csak a szentekért) való imádkozást a franciaországi Cluny bencés apátság kezdeményezte a X. század végén, és elrendelte, hogy a halottakról imákkal emlékezzenek meg. Mindazokra emlékezik ilyenkor az egyház, akik a keresztségben hunytak el, és akikről úgy hiszik, hogy a purgatóriumban vannak, minthogy bocsánatos bűnökkel a lelkükön haltak meg. Ezt a halottakról szóló megemlékezést átvette az egész egyház, a XII-XIII. században Nyugat-Európában - így Magyarországon is - elterjedt.
Számos népi hagyomány, szokás és hiedelem övezi ezeket a napokat. Az egész magyar nyelvterületen szokás volt a sírok megtisztítása, virággal díszítése. A római katolikusok a halottak lelki üdvéért régóta gyertyát gyújtottak a sírokon. A gyertyák a halottakért égtek, a tűz megtisztulást hoz. A gyertyaláng Krisztus jelképe, aki meghalt az emberekért, hogy elhozza a megváltás fényét.
A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak. Sokfelé úgy tartották, hogy a mindenszentek és a halottak napja közötti éjszakán - amíg a harang szól - hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.
Ez is érdekelhet
Megtanulni a hiányával élni
Egy szeretett személy elvesztése miatt érzett fájdalom nem határolható be sem térben, sem időben. A gyász fájdalma, az emlékezés nem ismer naptárat. Bárhol, bármi, bármikor kiválthatja: egy hang, egy pillantás, egy illat, egy esemény. A gyötrő fájdalom még évek múltán is a gyászolóra törhet, hiába telt már el a gyászév, a gyászmunkában mindenki egyéni tempóban halad. Egy biztos: szánnunk kell időt az emlékezésre, hogy halottaink tovább élhessenek. Halottak Napján szálljunk egy kicsit magunkba, gyújtsunk gyertyát, csendesedjünk el. Ha máskor esetleg nem is, legalább ekkor álljunk meg egy kicsit, lassítsunk a rohanó életmódunkon, idézzük fel az emlékeket, gondoljunk azokra, akikkel már csak lélekben lehetünk nap, mint nap együtt. Merjük átadni magunkat a gyász szomorú érzésének, amely az év bármely pillanatában, de halottak napján mindenképpen tetőtől talpig bejárja az embert.
