A gyász végső soron depresszió?
A vitát az Amerikai Pszichiátriai Szövetség azon döntése élesztette fel, miszerint a gyász kezelésével kapcsolatban a depresszióhoz hasonló bánásmódra van szüksége az érintetteknek. A lap szaktekintélyei azonban úgy vélik, a szerettünk elvesztése miatt érzett fájdalom az ember természetes reakciója, amit nem szabad betegségként kezelni.
Ha orvosi segítségre van szükség
Azt nem vitatják ők sem, hogy egyes, szélsőséges esetekben, amikor a gyász túlzottan elhúzódik , és valóban depresszióba fordul át, szükség van orvosi segítségre, ám az esetek zömében tabletta helyett többet ér az együttérzés és az odafigyelés. A Pszichiátriai Szövetség emellett azzal a javaslattal kapcsolatban is változtatásokat kíván alkalmazni, miszerint azt, aki nemrégiben esett át egy gyászperióduson , ne lehessen bizonyos ideig depressziósként kezelni. Az erre megjelölt időszak korábban egy év volt, később mindössze két hónap, a legutóbbi javaslat szerint pedig már csupán két hétre csökkenne.
Simon Wessely, a londoni King's College Pszichiátriai Intézetének munkatársa úgy érzi, nem jó tendencia, hogy egyre több, korábban természetesnek vett jelenséget kezelnek betegségként vagy rendellenességként, hiszen míg az 1840-es években a mentális rendellenességnek még csak egy kategóriája létezett, addig 1917-ben már 59, a legutóbbi osztályzáskor pedig már 347-féle mentális betegséget különböztettek meg a szakemberek. Wessely szerint, ha ez így folytatódik, hamarosan minden szégyenlős gyereknél szociofóbiát diagnosztizálnak, és minden könyvmolyra ráfogják, hogy Asperger-szindrómája van .
Ehhez hasonlóan azokat, akik egy megszabott időtartamnál hosszabb ideig gyászolják elvesztett hozzátartozójukat, könnyen elkönyvelik majd depressziósnak, pedig a gyász hossza függhet a kortól, a nemtől, a vallástól, vagy attól is, mennyire állt hozzánk közel az, aki meghalt.