"Amikor a koronavírus miatti lezárások elkezdődtek az Egyesült Államokban, megígértem a 97 éves nagymamámnak, hogy ha vége a járványnak, meglátogatom őt Genevában (New York államban, a szerk). Azt mondtam, rendezünk majd egy óriási partit. De nem tudtam megtartani a szavam. A nagymamám januárban meghalt koronavírus-fertőzésben. Nem tudtam meglátogatni, nem tudtam beszélni vele. A halála után ugyanaz vetődött fel bennem, mint ami sok millió gyászolóban a pandémia idején: hogyan találhatunk megnyugvást, amikor nem búcsúzhatunk el egy szerettünktől?" - teszi fel a kérdést a self.com-on megjelent cikke elején Juli Fraga pszichológus.
Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) adatai szerint mostanáig több mint 500 ezer ember halt meg a COVID-19 miatt az Egyesült Államokban, ami azt jelenti, hogy az országban már több mint 4 millióan vesztették el párjukat, barátjukat, családtagjukat vagy más szerettüket. Mint arra azonban Natalia Skritskaya, a Columbia Egyetem tudományos munkatársa rámutatott: kutatásokból kiderült, hogy egyvalaki halála legalább kilenc másik embert érint. Ezen adat fényében pedig kijelenthetjük, 4 milliónál jóval magasabb azoknak a száma az USA-ban, akiktől elvett valaki fontosat a pandémia.
Bár a gyász "önmagában" is komolyan megterheli a testünket, lelkünket, a koronavírus-járvány árnyékában még nagyobb kihívást jelenthet megküzdeni vele. Akármennyire is reménytelennek tűnik azonban a jelenlegi helyzet, minden erőnkkel arra kell törekednünk, hogy feldolgozzuk a veszteséget, csak ez segíthet ugyanis a lezárásban, abban, hogy megnyugvást találjunk. Fraga a cikkében számos hasznos tanácsot gyűjtött össze ezzel kapcsolatban, és minden egyes tanácsnál más szakembereket is idéz, akik hozzászólásaikkal tovább árnyalják, mélyítik az ajánlásokat.
Engedjük szabadjára az érzéseinket
A gyász sokszor annyira fáj, hogy igyekszünk nem foglalkozni vele, eltemetni magunkban a történtekkel kapcsolatos érzéseinket. Ez azonban csak a felszínen tűnik jó megoldásnak: minél inkább próbáljuk elrejteni azt, ami bennünk van, annál erősebben akar kitörni, és amikor végre sikerül neki, sokkal jobban megvisel minket a dolog. Mint azt Fraga hangsúlyozza, egy, a Perspectives on Psychological Science című szaklapban 2017-ben megjelent metaanalízisben James W. Pennebaker szociálpszichológus rámutatott: érzelmeink elfojtása ugyanolyan megterhelő lehet, mint megtartani egy fájdalmas titkot. Ne féljünk tehát kifejezni azt, ami kavarog bennünk, ezzel ugyanis csökkenhet a fájdalmunk. Ha nagyon ódzkodunk attól, hogy beszéljünk a témáról, írjuk le egy papírra az érzéseinket.
Ne egyedül gyászoljunk
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Fraga úgy véli, rendkívül sokat segít, ha nem egyedül gyászolunk, hanem hagyjuk, hogy mások is részt vegyenek a folyamatban, és támogatásukkal hozzájáruljanak a mihamarabbi gyógyulásunkhoz. A közösség lehetőséget teremt az elhunytra való emlékezésre, a róla való kommunikációra, arra, hogy addig megválaszolatlan kérdésekről tárgyaljunk, kimondatlan gondolatokat vitassunk meg. Minderre nemcsak barátainkkal, rokonaikkal keríthetünk sort: manapság már rengeteg olyan terápiás jellegű csoport is működik, ahol érintettek segítik át egymást a gyász nehézségein. Amennyiben viszont úgy érezzük, hogy a környezetünk támogatása ellenére sem tudunk megküzdeni a gyásszal, és már a hétköznapi tevékenységek elvégzése is nehézzé válik a fájdalom miatt, forduljunk szakemberhez.
Ne engedjük, hogy megbénítson a megbánás
Aki gyászol, az hajlamos elmerülni a megbánásban, és egyre csak arra gondol, "mi lett volna, ha". "Bárcsak ne szenvedett volna ennyit!", "Bárcsak el tudtam volna búcsúzni tőle!", "Ha jobban odafigyelek, talán máshogy alakulnak a dolgok!", "Úgy szeretném, hogy tudja, mennyit jelentett nekem!" - Fraga szerint a legtöbben ilyen és ehhez hasonló gondolatokkal gyötrik magukat, teljesen feleslegesen. "Ez a viselkedés arra késztet minket, hogy arra koncentráljunk, mit nem tettünk meg vagy mondtunk ki" - idézi a cikk Irvin D. Yalomot, az ismert pszichiátert, aki azon a véleményen van, hogy sajnálkozás helyett az a feladatunk, hogy a gyászt cselekvéssé alakítsuk. "Az egyik módja annak, hogy megbékéljünk azzal, amit nem tettünk meg, az az, hogy megváltoztatjuk azt, ahogyan élünk" - így a szakember. A múltra már nem, de a jövőre még hatással lehetünk: kezdésként remek lenne, ha elmondanánk a rokonainknak, barátainknak, mennyire szeretjük őket.
Legyünk megértőek önmagunkkal szemben
Egy szerettünk elvesztése után természetes, hogy nem érezzük jól magunkat, nem vagyunk boldogok, szögezi le Fraga. Ne kritizáljuk, ítéljük el magunkat tehát azért, mert rossz érzések kavarognak bennünk. Legyünk megértőek önmagunkkal szemben, és igyekezzünk ezt különféle módszerekkel minél jobban és jobban kifejezni. Természetesen nem szabad elhagyni magunkat, de egy ilyen nehéz helyzetben fölösleges azt tettetni, hogy minden rendben.
Ne feledjük: a gyász valamilyen szinten mindig velünk marad
Ez is érdekelhet
Cikke végén Fraga idézi Dr. Anna Roth klinikai szakpszichológust, aki szerint a gyász idejét nem lehet stopperórával mérni. Ha elfogadjuk, hogy nincs egy olyan kiszámítható út, amelyen ilyenkor mindenki végigmegy, akkor lehetővé válik számunkra, hogy könnyebben átvészeljük a folyamatot. Ennek a folyamatnak a része a veszteséggel való együttélés megtanulása. Bár a gyász valamilyen szinten mindig velünk marad, a veszteség egy idő után már nem kínoz annyira, és újra megtapasztalhatjuk, milyen boldognak lenni. Mert ilyen az élet: az öröm és a szomorúság létezhet egymás mellett.
Legjobban: