Koronavírus: ilyenkor a legveszélyesebb az ölelés

A koronavírus-járvány alatt hirtelen veszélyessé vált az érintés, emiatt le kellett mondanunk olyan, korábban természetes gesztusokról, mint az ölelés, a simogatás. Ez sokak számára - szakemberek szerint teljesen érthető módon - nehézséget jelent. Hogyan küzdjünk meg az érintés utáni vággyal, mikor a legrizikósabb az ölelés, és milyen alternatívák léteznek a pótlására?

Rendkívül ölelkezős típusnak tartja magát és 73 éves édesanyját Carolyn Ellis, így mindkettejük számára óriási kihívást jelent, hogy a koronavírus-járvány miatt óvatosságból le kellett mondaniuk kedves szokásukról. "Nagyon közel állunk egymáshoz édesanyámmal, ő az, aki a stresszes időszakokban mindig segít nekem. Öt perce lakik tőlünk, a pandémia előtt amikor csak tudtunk, átmentünk a másikhoz. A jelenlegi helyzetben viszont nem lehetünk olyan felszabadultan együtt, mint régen, amit nagyon nehezen viselünk" - mondta el a webMD -nek Carolyn, akinek tapasztalatain, érzésein sok millió ember osztozik.

A koronavírus-járvány rengeteg mindent elvett tőlünk, a többi között a személyes találkozás, szeretteink, barátaink megérintésének lehetőségét is. És bár mostanra a legtöbb, a vírus sújtotta országban csillapodni látszik a helyzet, jócskán vannak olyanok, akik továbbra is próbálják kerülni az embereket. Félnek, hogy fertőznek vagy megfertőződnek. Az azonban, hogy az óvintézkedések - például a társadalmi távolságtartás - szükségesek, logikusak és vizsgálatok szerint nagyon hatásosak is, még nem jelenti azt, hogy lelkileg könnyű elviselni azokat.

A koronavírus-járvány rengeteg mindent elvett tőlünk, a többi között a személyes találkozás, a szeretteink, barátaink megérintésének lehetőségét is.
A koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében ajánlott kerülni a közvetlen kontaktust másokkal. Fotó: Getty Images

Az érintés legitim fizikai és érzelmi szükséglet

Bár mindannyiunknak más és más szükségleteik vannak az érintések terén, vizsgálatok kimutatták, hogy a ragaszkodás kifejezése - akár kapjuk, akár adjuk - valódi, mérhető hatással van testi-lelki jóllétünkre. Csak hogy néhány pozitív vonatkozást említsünk: nyugtatja az idegrendszert, támogatja az immunrendszert, oxitocint , ismertebb nevén boldogsághormont termel, csökkenti a kortizol, vagyis a stresszhormon szintjét, enyhíti a fájdalmat, gyorsítja a gyógyulást, normalizálja a vérnyomást és javítja a hangulatot.

Devita Streva szociális munkás, pszichoterapeuta szerint teljesen normális, ha küzdünk az érintés hiányával. Mint elmondta, az érintés egy legitim fizikai és érzelmi szükséglet, az emberi tapasztalás része. Elvesztése és az a bizonytalanság, hogy mikor "kaphatjuk vissza", rendkívüli nehézséget jelenthet bárki számára. "Sok páciens panaszkodik, hogy szomorú és nagyon elszigeteltnek érzi magát. Azok, akik idősek és egyedül élnek, sokkal sérülékenyebbek. Ők nem is feltétlenül az ölelést hiányolják, már egy kézfogás, egy kedves simogatás, egy mosoly a világot jelentené nekik" - egészíti ki Streva magyarázatát Valentina Ogaryan klinikai szakpszichológus.

Mivel még mindig keveset tudunk a vírusról, a kutatók úgy vélekednek: nehéz megbecsülni, kinek mekkora kockázatot jelenthet egy ölelés. Dr. Elizabeth A. Stuart, a Johns Hopkins Bloomberg School of Public Health professzora azt tanácsolja, mielőtt bárkivel is érintkeznénk, válaszoljuk meg az alábbi kérdéseket:

  • Valóban szükséges a közvetlen érintkezés?
  • Hol fog rá sor kerülni?
  • A környezetünkben hányan koronavírusosak?
  • Kivel tervezek érintkezni?
  • Mennyire sérülékeny ő, és mennyire vagyok sérülékeny én?
  • Milyen karanténszabályokat követünk mind a ketten?
  • Milyen típusú szociális interakciókban volt része neki és nekem?

Stuart kiemelte, eddigi tapasztalataik alapján a nagyon intenzív, benti ölelkezés a legveszélyesebb, a legkisebb rizikót pedig az hordozza, ha kint, a szabadban érintkezünk, illetve a lehető leggyorsabban letudjuk. Más szakértők arra figyelmeztetnek, ne beszéljünk, sírjunk az ölelés alatt, sőt, ha megoldható, a levegőt is tartsuk bent arra az időre, mivel a vírus cseppfertőzés útján terjed.

Mi helyettesítheti az érintést?

Bár nem érezzük majd ugyanazt, mintha megölelnénk, megpuszilnánk, megsimogatnánk valakit, vagy mi kapnánk ilyen és ehhez hasonló gesztusokat, van jó néhány alternatíva, ami csökkentheti az érintés utáni sóvárgásunkat. Igyekezzünk minél több emberrel kapcsolatban lenni - természetesen a lehető legbiztonságosabb módon. Telefonáljunk, videochateljünk, valamint az alapvető óvintézkedések megtartása mellett találkozhatunk is másokkal. Ha látjuk, hogy egy számunkra kedves személy ránk mosolyog, rögtön nekünk is jobb kedvünk lesz. Megpróbálkozhatunk olyan nyugtató tevékenységekkel, mint például a naplóírás , amelyek segítenek megbirkózni, tisztába jönni érzéseinkkel, és elképzelni, milyen lesz, ha végre megölelhetjük azt, akit szeretünk.

Fura okból tiltották meg az utaskísérőknek, hogy maszkot hordjanak a repülőn - a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében olvashatja.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra