Térjünk a lényegre!
Általánosan elterjedt nézet, hogy a nők többet beszélnek, mint a férfiak. A vizsgálatok alátámasztják ezt a hiedelmet: egy nő átlagosan naponta 6-8000 szót mond ki, míg egy férfi csak 2-4000 szót. Valójában ez a nézet mégis leegyszerűsítő. Ha egy szónokra gondolunk, általában férfi jut eszünkbe, s ez nem véletlen: nyilvános helyzetekben, csoport előtt (pl. munkahelyi értekezletek felszólalóiként, ünnepségek szónokaiként stb.) a férfiak sokkal többet beszélnek, mint a nők. Egy férfi azonban ritkán beszélget hosszasan telefonon - az ilyen "csacsogás" inkább a nőkre jellemző.
A különbség oka az, hogy a férfiak és a nők másként használják a beszédet. A férfi számára a beszéd elsősorban információk átadását szolgálja, míg a nőknél a beszéd nagy része a kapcsolatok ápolásának az eszköze. "És mi a poén?" "Térj már rá a lényegre!" - mondják gyakran a férfiak a nőknek, ha már nem bírják kivárni az elkezdett történet végét. A nők számára azonban ez olyan lenne, mintha az ebéd csak tápanyagokat tartalmazó tablettákból állna: számukra éppen a "körítés" adja meg a beszélgetés ízét. A férfiak beszélgetése inkább célorientált, vagyis valamit el akarnak érni vele, míg a nők beszélgetése folyamatorientált, vagyis a beszélgetés egyik fő célja éppen maga a beszélgetés, vagyis a kapcsolat fenntartása, megerősítése.
Vihar előtti csend
Mivel a nő számára a beszélgetés a másik iránti érdeklődés, nyitottság, szeretet kifejeződése, ezért a nők általában sokat beszélnek ahhoz, akit szeretnek, és hallgatásukkal büntetik azt, akire haragszanak. A férfiaknál azonban ez teljesen másként van. A napi munkájából fáradtan hazatérő férfi gyakran egy kis csendre, nyugalomra vágyik, mivel a férfi számára a csend a kikapcsolódás, a pihenés megtestesítője. Két horgászó férfi akár órákig tud egymás mellett ülni szótlanul. A feleség számára azonban a csend azt jelenti, hogy a férfinak valami baja van, ezért faggatni kezdi - s egyébként is szeretne már vele beszélni, kifejezvén ezzel szeretetét. A férfi, aki mindezt "locsogásnak" tekintheti, esetleg csak kényszeredetten kapcsolódik be a beszélgetésbe, alig mond valamit. A hallgatást kimondatlan bajok jelének tekintő feleség kapcsolatuk megerősítése érdekében még többet beszél és kérdez, hogy beszélgetésbe vonja a férfit is, aki ezt faggatásnak érzékeli - a feszültség mindkét félben egyre nő, s rövidesen talán egy olyan veszekedésben találják magukat, amiről nem tudják, hogy hogyan és miért kezdődött.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
"Ne szakíts félbe!"
Természetesen ez történhet másként is. Napi élményeiket gyakran a férfik is szeretnék elmesélni - ez azonban akár újabb kommunikációs konfliktusok forrása is lehet. A nők ugyanis figyelmüket gyakran azzal fejezik ki, hogy félbeszakítják a beszélőt, akár egy csodálkozó felkiáltással, akár egy kérdéssel, vagy megjegyzéssel. Mindezek mögöttes üzenete a nők számára az, hogy "figyelek rád, nagyon érdekes, amit mondasz". A férfiak azonban gyakran dühössé válnak: "Ne szakíts folyton félbe!" - mondja sok férfi a partnerének. A férfi számára ugyanis a beszéd egyben a hatalom eszköze is: aki beszél, az van a középpontban, ő mondhatja el a véleményét, a gondolatait (ezért is beszélnek a férfiak sokat a nyilvánosság előtt), a félbeszakítás tehát egy férfi számára a hatalom, a kontroll átvételére irányuló agresszió jele lehet. (A beszéd hatalmi jellegét mutatja az is, hogy a férfiak társaságban előszeretettel mesélnek vicceket, történeteket - ez egyfajta rivalizálás a férfiak között, mintha minden viccel, történettel azt kérdeznék: "na, tudsz-e ennél jobbat?!" A legtöbb férfi rengeteg viccet ismer fejből - a nők viszont általában alig emlékeznek vissza a viccekre.) De nem csak azt értheti félre a férfi, ha egy nő félbeszakítja, hanem azt is, ha nem szakítja félbe... A néma bólogatás jó példája lehet annak, hogy hogyan értelmezik eltérően ugyanazt a jelenséget a férfiak a hatalom, a nők pedig a kooperáció szemszögéből. A nők gyakran bólogatással fejezik ki figyelmüket, együttérzésüket, empátiájukat. A bólogatás ebben az esetben független az egyetértéstől - pusztán a beszélgetésben való aktív részvétel jele. A férfi számára a bólogató partner azonban azt jelenti, hogy a másik egyetért vele, elfogadja az ő véleményét, alárendelődik az ő szándékainak.
"Ne oktass ki!"
A félbeszakítás azonban férfiaknál sem csupán a dominancia jelzése lehet. Ha a nő mesél egy történetet, s a férfi félbeszakítja, akkor gyakran tanácsokat ad a partnerének azzal kapcsolatban, hogy hogyan csinálhatta volna mindezt másként, vagy jobban. Mint minden jelenségnek, ennek is több oldala van: a tanács nemcsak azt jelzi, hogy a tanácsot adó okos(abb), hanem annak a jele is lehet, hogy a férfi számára fontos, akivel beszél, szereti őt, segíteni akar neki. A férfiak világában ugyanis a beszéd a problémamegoldás eszköze, a férfi tehát kimondatlanul is feltételezi, hogy ha a partnere elmond neki valamit, azt azért teszi, mert szüksége van az ő véleményére. A férfi javaslatai azonban elzárják a történet további elbeszélésének a lehetőségét a nő elől, aki gyakran egyszerűen csak szeretné kibeszélni magát, anélkül, hogy tanácsot kérne. A férfi tanácsára a nő így ingerülten reagálhat, amit a férfi értetlenül fogad: "Én csak segíteni akartam!" - mondhatja, mire a partnere felcsattanhat: "miért kell mindig kioktatnod arról, hogy mit csináljak?"
"Mert te mindig azt mondod..."
Az értelmetlenül kirobbant vita parttalanná válásának újabb lehetősége az, ha a férfi ilyenkor azt mondja, hogy "mi az, hogy mindig kioktatlak? Mikor oktattalak én ki téged?" A nő válaszként valószínűleg régmúlt sérelmeket idéz majd fel, amin a férfi megdöbben, hiszen ezeket a történeteket ő már el is felejtette, nem tartja őket kioktatásnak, s egyébként sem gondolja, hogy ez azt jelentené, hogy ő "mindig" kioktatja a másikat. A férfiak sokszor racionálisan közelítenek a kérdésekhez, s a szavakat hajlamosak szó szerint értelmezni. Az érzelmeiket erősebben átélő és kifejező nők számára a "mindig", "teljesen", "soha", "semmikor" jellegű szavak valójában az erős érzelmeket jelzik, s nem szó szerint értelmezhetők. Ha a férfi ilyenkor a nő érzelmei helyett a szavak jelentésére összpontosít, s ezeket boncolgatja - márpedig a férfiak hasonló helyzetekben sokszor ezt teszik -, akkor mindkét fél egyre inkább azt érzi, hogy a másik nem érti meg őt.
"Nem értesz meg engem"
Egy-egy vita vége gyakran ez a következtetés lesz. Fájdalmasan vonulunk el, mert úgy érezzük, hogy mi jót akartunk, de a másik nem ért minket, és mindent elront. S közben azon gondolkodunk, hogy nem értjük őt...
Helyesen érezzük: ha megértenénk egymást, sok fölösleges veszekedés elkerülhető lenne. Ehhez mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, hogy ami számunkra természetes és nyilvánvaló, az a másik számára talán teljesen mást jelent, s az ő nézőpontja semmivel sem jobb vagy rosszabb, mint a miénk, egyszerűen csak más. Férfiak és nők nemükből, neveltetésükből adódóan más jelentést tulajdonítanak a beszélgetésnek, a csöndnek, a félbeszakításnak, a tanácsnak, sőt néha maguknak a szavaknak is. A félreértések miatt gyakran azt hisszük, hogy partnerünk "nem jól szeret" minket, mert nem úgy fejezi ki a szeretetét, ahogyan azt elvárnánk, pedig lehet, hogy az olyannyira sóvárgott nagyobb szeretetet azonnal átérezhetnénk, ha megértenénk, hogy ő hogyan szeret.
Forrás: Allen Pease, Barbara Pease: Miért nem képesek többfelé figyelni a férfiak, és miért nem tudnak eligazodni a térképen a nők? Fiesta Kft., Budapest, 2000.
Allen Pease, Barbara Pease: Miért hazudik a férfi? Miért sír a nő? Park Könyvkiadó, Budapest, 2003.
John Gray: A férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek. Trivium Kiadó, Budapest, 2001.
