Nem elég elkerülni a kudarcot
Ugye, milyen csodálatos lenne, ha egy csapásra meg tudnánk változtatni magatartásunkat? Hipp-hopp megszabadulnánk a dohányzástól, nem ennénk túl magunkat minduntalan, nem szaladnának ki a szánkon ostoba megjegyzések, nem csinálnánk iszonyatos rendetlenséget a lakásunkban, nem halasztanánk mindent az utolsó pillanatra.
Magatartásunk bonyolultságát könnyebb megérteni, ha figyelembe vesszük, hogy az ember nem feltétlenül, nem mindenáron akar bizonyos dolgokat elérni. A szülői és pedagógiai kudarcok nagy része abból fakad, hogy feltételezzük, a gyerek éppen úgy gondolkodik, mint mi, ugyanaz a fontos neki, mint nekünk.
Nehéz szembesülni azzal a ténnyel, hogy sok ember - nem ritkán mi magunk is - nem győzni akar, hanem inkább elkerülni a kudarcot. Márpedig, akinek ez utóbbi a fontosabb, teljesen másként fog viselkedni, mint az, akinek az előbbi.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az a gyerek, akit egyszer elkönyveltek a családban, az iskolában gyenge tanulónak, egy idő után elfogadja ezt a róla kialakult képet, és eszerint viselkedik. De nemcsak azért, mert ezt hallja mindenkitől, sokkal inkább azért, mert kisebb kényelmetlenséggel jár elviselni a rossz tanuló címkéjét, mint megküzdeni a jobb eredményért. Ez utóbbinak oka lehet, ha valóban gyengébbek a képességei, vagy egyszerűen olyan környezetben nőtt föl, ahol nem a győzelem, hanem a kudarcok elkerülése a legfőbb érték.
Ha megértjük, hogy cselekedeteinket nem feltétlenül a legnagyobb nyereségre való törekvés mozgatja, illetve elfogadjuk, hogy sok embernek az a nyereség, ha képes elkerülni a kudarcot, máris közelebb kerülünk a valósághoz. Tévedés ugyanis azt hinni, hogy mindenki futóversenyként éli meg az életet, ahol minden áron a legjobb időt igyekszik elérni.
A jutalom visszatart?
Különböző okokból nagyon sokan megpróbálják elkerülni az egész versenyt, mások megpróbálnak csalni, megint mások beteget jelentenek, és még számos trükkünk van arra, hogy ne induljunk a megmérettetésen, ha okkal vagy ok nélkül, de úgy érezzük, mi csak a "futottak még" kategóriájába kerülhetünk.
A tanulás folyamatában nagyon fontos szerepe van annak, hogy mit remélünk elérni, és ez a remény mennyiben ösztönöz, támogat abban, hogy valóban elsajátítsunk egy kívánt magatartást, teljesítsünk bizonyos elvárásokat. Ezt megerősítésnek nevezi a pszichológia, és jöhet kívülről, de származhat saját magunkból is.
Ami Pavlov kutyájánál még olyan egyszerűnek látszott, hogy ahányszor csak meglátta ápolóját, mindig egyformán csurogni kezdett a nyála, az az embernél sokkal bonyolultabban megy végbe. Ha túl magas a léc, amit át kellene ugornunk, akkor egyáltalán nem vonz bennünket az ily módon elnyerhető díj. Vagyis a jutalom nem mindenkinek és nem minden helyzetben egyformán segíti elő a céllal való azonosulást.
Bizonyított tény, hogy azok az egyetemi hallgatók, akik rendszeresen komoly jutalmakat kapnak szüleiktől az elért eredményekért, általában alacsonyabb osztályzatokat kapnak, mint az ilyen jutalomra nem számító hallgatók. Még hétköznapibb példa, hogy az a koncertjegy, amivel egy tinédzsert meg lehet jutalmazni, egy középkorú felnőttnek büntetés lenne. A jobb munkára való ösztönzés lélektanának egyik fontos kérdése, hogy hogyan kell jutalmazni, ha valóban kimutatható termelésnövekedést akarunk elérni. Feltehetően a régi dolgozók többre becsülik a céghűségért adott értékes ajándéktárgyat, a fiatalok pedig a pénznek örülnek jobban. Ha mindenki ugyanannyi jutalmat kap, annak általában nincs teljesítménynövelő hatása, igaz viszont, hogy erősíti a kollektív érzést.
A kamaszok és felnőttek jutalma
A kamaszkor előtt a gyerekre általában erősen lehet hatni jutalmazással vagy büntetéssel. Alapvetően megváltozik a helyzet a kamaszkorban, amikor a szülők egyre kevésbé tudják befolyásolni a tinédzser környezetét, ráadásul a jutalmak nagy részével a szülők már nem is rendelkeznek. Gondoljunk arra, hogy ilyenkor már a barátok, kortársak befolyása kerül az első helyre. Ami pedig a büntetést illeti, annak alkalmazása ebben az életkorban különösen kényes kérdés, és könnyen kiválthatja a szülő-gyerek kapcsolat végleges megromlását.
Ezért ilyenkor célszerű, ha a szülő a büntetést és jutalmazást a minimálisra korlátozza. Ehelyett a kamasz segítőkészségét, önbecsülési igényét érdemes megcélozni. Ha egyenjogú félként tárgyalnak velük a szülők, a legtöbb tizenéves hajlandó - persze csak bizonyos határok között - együttműködni a családjával.
Ez is érdekelhet
